Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)
AGRÁRTÖRTÉNET - Surányi Béla: Hortobágy és a magyar szürke szarvasmarha
292 SURÁNYI BÉLA hetett. A fajta tejtermelésének javításában Lészay Ferenc i } tett lépéseket magyargorbói tenyészetében. Keresztezés nélkül, tisztavérben, szigorú szelekcióval viszonylag rövid idő alatt eredményt tudott fölmutatni. A Jósika-féle kolozskarai tenyészállomány 3 4 átlagos tejtermelése 18841905 között 1.500 literről 2.400 literre emelkedett. A századforduló körüli években a jó nevű tehenészetek közé 3 5 tartozott még Bánffy Ernő - Kolozsborsa, Jeleki Géza - Gernyeszeg, Somogyi Albert - Héjjasfalva, Rothental Henrikné - Szőkefalva, Lázár János - Szászmáté, Wass Béla - Mezőzáh települések tenyészetei. 3 6 A városiasodás piaci igényéhez igazodva Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed, Szászrégen, Brassó környékére összpontosultak a viszonylag nagy tejhozamú erdélyi marha tenyészetek. A Nyárád-mente is közéjük tartozott. Az erdélyi fajta az alföldinél kisebb testű, zömökebb, széles szarvállású fajta volt. A háború utáni román tenyészkörzeti beosztás (1924) még jelölte. 1934-ben Piacsek András vérfrissítés gyanánt Erdélyből még hozott be tenyészállatokat, de már jelezte, hogy az erdélyi fajta helyzete válságosra fordult. Még 1958-ban is említés történt róla, de önálló tenyészkörzete már nem volt. Az 1960-as évek közepére eltűnt az erdélyi köztenyésztésből. A történelmi Magyarország egykori területén, így Bácskában, Bánátban és a Szerémségben szintén tartották a magyar szürke marha alföldi változatát. Nagyrészük azonban elpusztult, de egy kisebb állományt a horvátok átvittek az isztriai-félszigetre génmegőrzés céljából. Az 1970-es években Vukovár környékén is létezett egy nagyobb állomány. Egyéb rokonfajták is előfordulnak még Ukrajnától Törökországig, az Ibériai-félszigettől Olaszországig, de végső soron az egyetlen „valóban közeli rokon a maremman fajta. " 3 7 Az Európa számos országában előforduló podóliai eredetű fajták a tartás, a keresztezések révén már általános küllemükben, testtömegükben és szarvállásukban merőben eltérnek a magyar szürke marhától. Többnyire kisebb testűek, szarvuk rövidebb és gyenge az izmoltságuk, ami a tenyésztés hiányának tudható be. A használatban lévő fajták mellett periférikus jelentőségűek. 3 8 33 Bodó I. -Gera I. -Koppány G. (2002): 29. A drassói tenyészetben a XIX. század utolsó harmadában kezdték el kitenyészteni a kedvezőbb húsformákat mutató típust. Az állományt a Mezőségből, továbbá az Almásy-féle gulyából vásárolt és saját nevelésű üszőkből és bikákból alakították ki. Nagyon ügyeltek az állatok takarmányozására, de szem előtt tartották a jószágok szabad levegőn történő mozgatását is. Lásd: Monostori Károly: A drassói magyar-erdélyi szarvasmarha-tenyészet. = Köztelek,1898. VIII. 103-104.1859. 34 Szente M. (1908): 1194-1195. A szerző ellenzi az ésszerűtlen keresztezéseket, egyúttal kiáll az egyöntetű állomány kialakítása és a vegyes hasznosítású fajta mellett. 35 Lásd: 33. jzet 36 Bodó I. -Gera I. -Koppány G. (2002): 31. A Nyárád-mente a mezőgazdaság más területén is jóval belterjesebb formát képviselt. Gondoljunk pl. a zöldségtermesztő körzetre. Lásd: Benkő Samu: Murokország. 1972. Bukarest. 37 Ua. 43. 38 Ua.32. FAJTAKÉRDÉS A HAZAI SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉSBEN Ellentmondásos a magyar állattartás a fajtákat illetően. „ A magyar állattenyésztés története azt mutatja, hogy Magyarországon minden időben mindig a fajtakérdés állt az érdeklődés homlokterében. "- írja Gaál László. 3 9 A tudományos alapokon nyugvó állattenyésztési ismeretek birtokában azonban kiderült, hogy az állatállomány minőségi jegyeit a fajták hordozzák. 4 0 így azokat a fajtákat keresték - beleértve a parasztságot is - amelyek leginkább megfeleltek az adottságoknak és a piaci igényeknek, aminek révén új típusok, helyi fajták is megszülettek. A magyar állattartó kultúrában a XIX. század elejével egy hosszú korszak zárult le. Nyugaton az állattenyésztés átalakításával kívántak túllépni a hagyományos mezőgazdaság keretein, bár ott is a szántóföldi növénykultúra volt a fejlődés mozgatója, illetve elindítója. A magyar mezőgazdaság azonban más pályára lépett, mivel az egyoldalú szemtermelésre való berendezkedés következményei rontották a modernizációt jelentő állattenyésztés fejlődési esélyét. Megjegyzendő, hogy nemcsak a magyar állattartás, hanem a szántóföldi művelés is lépéskényszerben volt. Hiányoztak a kor igényeihez igazodó fajták, az éves istállózás és ez utóbbi feltételeként a takarmánynövények termesztése. Mindehhez nagymértékben hozzájárult, hogy az állattartás jóval lassabban fejlődött a századokon át dívó tartásmód változatlansága miatt. 4 1 Viszont ennek köszönhető a magyar szürke marha kialakulása, ugyanakkor „lemaradása," a hasznosítás terén egyoldalúsága. A legeltető állattartás már a XIX. század elején válságba jutott. A folyószabályozások megváltoztatták tartási színterének természeti körülményeit. Kultúrfajtává történő nemesítésére nem került sor, a szántóföldi művelés térhódításával tartása egyre inkább háttérbe szorult. Kétségtelenül az is igaz, hogy hiába magas színvonalú a takarmánygazdálkodás, fejlett az állategészségügy, megfelelő az állatok elhelyezése, ha genetikailag az állomány nem képes magas hozamokra. Ezt szem előtt tartva a magyar gyakorlat a fajtaváltásnak adott elsőbbséget, a többi feltételt részben, vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, leginkább elodázta. (2. ábra) A XIX. században az új gazdálkodási rendszer terjedése fokozatosan szorította vissza a nagykiterjedésű rét- és legelőterületeket. A környezet átalakító munkák befejeztével nőtt a művelésbe vont szántóföld aránya. Egyúttal a szarvasmarha hasznosítása iránt egyre fokozódó érdeklődés nyilvánult meg a megfelelő jövedelem reményében, hiszen növekedett a városi polgárság részéről a tej- és a tejtermékek iránti kereslet. 4 2 A XIX. század második felében szakmai w'fö 4 3 robbant ki abban a kérdésben, 39 Gaál L. (1974): 47. 40 Ua. 48. 41 Orosz I. (1979): 829. 42 Bodó I. -Gera I. -Koppány G. (2002): 12. 43 Ua. 12-14. A tejelő típusú magyar szürke marha kitenyésztéséhez nemzedékek munkája lett volna szükséges, de a gazdaságok ilyen áldozatra nem voltak hajlandók. Az eredeti típushoz igavonó erejéért, húsáért vagy talán kizárólag külleméért ragaszkodtak. A tejtermelés csak az állattartó gazda egyéni szükséglete miatt jött esetleg számításba. Tisztában voltak már a XIX. század elején a szakemberek azzal, hogy a
