Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

IRODALOMTÖRTÉNET - Bakó Endre: Juhász Gyula debreceni kapcsolatai

JUHÁSZ GYULA DEBRECENI KAPCSOLATAI 195 adványban is feltűnt a neve, mint Tisza-parti lantosé, aki a helyi sörtársaság tartalékcsapatának tagja, (Móra Ferenc pedig a szegedi kirendeltség vezetője), ami ugyancsak jelzi, hogy a helyi értelmiség egy-két találkozó során is megkedvelte, számon tartotta a költőt.

2

6 A Csokonai Körnek ígért, elveszett darabot nem írta újra. Ám a Csokonai Színház azzal büszkélkedhet, hogy egy drámai költeményének a Don Quihote halála c. egyfelvonásosnak ősbemutatóját tartotta. A Magyar Újságírók Egyesülete debreceni osztálya tizenöt éves fennállása alkalmából, 1937. február 28-án, ünnepi előadást rendezett a Csokonai Színházban. A díszelőadás műsorának harmadik száma a csak Don Kihót-nak emlegetett darab volt. Az előzetesen közölt szereposztás ez volt: a búsképű lovag: Kőműves Sándor; a pap: Illyés Sándor; a bíró: Balázs János; az orvos: Herczegh László; Sancho Pansa: Alszeghy Lajos; Dulcinea del Toboso: Szilágyi Zsóka; Hamlet: Thuróczy Gyula; dr. Faustus: Szabó Imre; Don Juan: Sármássy Miklós; Szent György: Kamarás Gyula.

2

7 A beszámolók szerint „nagy tapssal fogadta a közönség Juhász Gyula Don Kihot című drámai költeményét, melyet a Csokonai Színház művészei pompás előadásban hoztak színre. Előadás előtt Juhász Géza, az Ady Társaság elnöke mondott költői megemlékezést Juhász Gyuláról. Pompás alakítást nyújtott Kőműves Sándor Don Kihot szerepében, de a többi szereplő is nagyban elősegítette a sikert: (...) Szabó Imre rendezése kifogástalan volt."

28 A laptárs szerint Juhász Géza többek között azt mondta, Juhász Gyula „Don Kihótjában mintha saját sorsát dramatizálta volna."

2

9 Vagyis nem felel meg a tényeknek a kritikai kiadásnak azon állítása, miszerint a darab ősbemutatóját az Irodalmi Színpad tartotta 1964-ben!

3

0 Juhász Géza jutalmazott irodalomtörténetében is a költő melankóliáját találta legsajátosabb vonásnak. „Juhász Gyula Szeged legnagyobb lírikusa. Nincs kortársa búsabb, elhagyatottabb. Eleinte sóvár álmaiban bebolyongja a világot, de lassanként végleg a Tisza-parthoz láncolja a sors, a határtalan alföldi alkony, a megtalált népi Krisztus. Egyszerű formákban énekel. Sok benne a felszívódott talajíz, de akad vidékies bukdácsolása is."

3

1 Véleményt formált róla Révész Imre, a tudós, irodalomértő debreceni püspök is, szeretettel, elismeréssel, s talán egy kis félreértéssel vagy szépítő szándékkal. Rengeteg idézetet tartalmazó méltatásában azt írja: „1919-ban csak ő és Szabó Dezső vállalják nyíltan a magyarságot, s akkor megjelent kötetét Babits 'az egyetlen verseskönyvnek' nevezi. (...) Most már együtt érez a szegedi tanyák nyomorgó népével, és gondjait, gondolkodását ő fejezi ki először költészetünkben."

3

2 Juhász Gyula mindenkor vállalta magyarságát, de forradalmiságát sem rejtette véka alá, együtt érzett a nyomorgó néppel, ennek 1918-ban és 1919-ben nemcsak versekkel adott kifejezést, hanem tettekkel is. A költő tragikus haláláról és temetéséről részletesen beszámoltak a debreceni lapok, Kardos László nekrológban búcsúztatta. Emlékeztetett rá, hogy nemrég dőlt ki a sorból végleg Kosztolányi és Somlyó Zoltán, továbbá arra, hogy a Nyugat ragyogó költőnévsorából immár csak az egy Babits él. Juhász Gyula „Ötvennégy éves volt, de versei már húsz-huszonöt évvel ezelőtt pontosan meghatározták helyét a modern magyar irodalomban. A nagy kórusban, ahol Ady a robbanó-keserű fajszerelem dalát zokogta, Babits a nemzet fölötti humanizmus elégiáit énekelte, Kosztolányi és Tóth Árpád az egyéni fájdalom elfinomult taktusait variálták élveteg cifrázatokban, ő, Juhász Gyula a szelíd magyarság, az alföldi mélaság, a tiszai madarak nótáját fújta, de úgy, hogy minden hangján, minden szaván a teljes európai kultúra illata-íze érzett. Ady úgynevezett nyugtalanságában és dekadenciájában a lefékezhetetlen, viharzó magyar érzés dinamikája robbant, Juhász nyugodtságában a magyar tájak csöndesen fájó szerelme szendergett.. ,"

3

3 A lap a temetéséről is tudósított.

3

4 Év végén pedig több oldalon közölte Magyar László összeállításában Kosztolányival való levelezését.

3

5 Halála után, 1941-ben a Debreczeni Szemle méltatta: „Juhász Gyula egészen kivételes helyet foglal el a nagy magyar lírában: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád során jelölhetjük meg valahol helyét, de ezeken túlmenően Juhásznak van még egy elütő sajátossága -vidékisége (nem vidékiessége!), mely egészen a keleti őshaza magyarságába vezeti őt. Hatalmas könyvélmény, a klasszikus múlt és modern nyugat felszívódása, erős intellektualizmus, mély szkepszis és teljes formafölény az, amiben egyezik nagy társaival, s egészen mélyről jövő magyarságában különbözik el tőlük, és jut közelebb Oláh Gáborhoz."

3

6 A szocialista irodalompolitika kezdetben fenntartásokkal viseltetett Juhász Gyula költészete iránt is, mert pártos követelményrendszerébe nem fért bele a pesszimista hangütés, a fájdalom és lemondó vergődés szimfóniája, a szépség érdek nélküli apoteózisa, a bármennyire radikális, de lényegében polgári világszemlélete. Akik líratörténeti jelentőségét tisztán látták, azzal próbálták legalizálni, hogy hangoztatták forradalmiságát, lírai realizmusát, mint Nagy János. „Ifjúi lendületét, lázadását, szociális látását kora kultúraellenes társadalma, önzése, kizsákmányolása megtöri. így lesz egy személyben az elefántcsonttorony lakója, a magyar táj ecsetelője, a kisemmizett paraszt testvére, a munkás, a szenvedő nép szerelmese. Emberi és írói magatartását több tényező befolyásolta, de különösen a Végek, Ady Endre, az első világháború és a forradalom."

3

7 Csak 1956 után jött el az ideje annak, hogy tárgyilagosabb nézőpontból ítéljék meg teljesítményét. Az egykor debreceni Kardos László, immár fővárosi professzor és próbált ideológus, 1957-ben már ilyen hangot ütött meg: „Ez a költő nem volt politikai költő, nem volt forradalmár a szó szoros értelmében,. 26 Sörkrónika és sörtörténelmi arcképcsarnok. Szerk. Cs. E. (Csobán Endre) Db. 1928.50 27 Meghívó. Debreczen, 1937. febr. 25.4 28 Kitűnően sikerült az újságírók matinéja. DFÚ, 1937. márc. 2.2 29 Újságírók díszelőadása. Debrcezen, 1937. márc. 2.9 30 JGyÖM. 4. köt. 487 31 A magyar szellem vándorútja. Db. 1938., ill. 1942.107-108 32 Juhász Gyula. Erdélyi Helikon, 1936.789-791 33 K. L=KARDOS László: Juhász Gyula halálára. DFÚ. 1937. ápr. 8.5 34 Eltemették Juhász Gyulát. DFÜ, 1937. ápr. 9.2 35 Két halott költő levelesládája. Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső harminc esztendős levelezése. DFÚ, 1937. dec. 29.9-14 36 GERGELY Gergely; Juhász Gyula összes versei. DSZ, 1941.287-288 37 Juhász Gyula és Tóth Árpád válogatott művei. Építünk, 1951/2.71-72