Magyari Márta szerk.: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2008-2009 (2010)

NÉPRAJZ, KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA - Petrovszki Ildikó: „A mesterségben való ügyességét a Remekje fogja ki tüntetni" - A debreceni német szabók remeklése (1790-1871)

104 PETROVSZKI ILDIKÓ általános előírásokat tartalmaz erre vonatkozóan az 1780-as privilégiumlevél.

1

0 A céhbe állásról a IV—VI. artikulusok adtak iránymutatást. AIV. artikulus a mesterség kitanulásához három inasévet, majd az inas felszabadulása után a legénynek három esztendei vándorlást, „bujdosást" írt elő a mesterség további tanulására. Az V. artikulus a remeklés és a céhbeállás feltételeit foglalta össze. A vándorévek letöltése után hazatérő és mesterjogért folyamodó legény - egy forint befizetése mellett - bejelentette magát a céhnél. Be kellett mutatnia a születésének törvényes voltát s nagykorúságát igazoló keresztlevelét, és a mesterség tanulásáról szóló bizonyítványait. Szabadulólevelével az inaséveit, vándorkönyvével a különböző állomáshelyeinek céhes mestereinél töltött gyakorlóidejét igazolhatta. A céhnél való jelentkezéssel egyidőben a városi tanácsnál kérvényeznie kellett a városban való lakhatási jogot, azaz a polgárjog megszerzését. Ezután írhatták ki számára az artikulusban külön hangsúlyozott könnyen eladható, „könnyen pénzzé váltható" remeket. A remekben való kisebb hibákért kettő-négy forinttal büntethetett a céh. Ha a remeket teljességgel elfogadhatatlannak ítélték, a céhnek jogában állt új készítésére vagy további tanulási időre kötelezni a jelentkezőt. Pozitív elbírálás esetén - a városi tanács felé való bejelentés mellett - a remeklő céhbe állhatott, teljes jogú mesterként lehetővé vált számára a mesterség gyakorlása, legények és inasok tartása. Az artikulus megengedte a céhbeállási díj, azaz a céhtaksa (tizenöt forint) két részletben való megfizetését, és önkéntes alapon a mesterasztal-adást is, vagy annak pénzen való megváltását.

1

1 A VI. artikulus a kedvezmények körét határozta meg: a mesterek fiai, és akik mester leányát vagy özvegyét vették feleségül, fél taksát fizettek, de tanulási idejükben vagy a remeklés elengedésében nem kaphattak engedményt. A VII. artikulus a céhbeálló mesterek körének kiterjesztéséről szól. A közeli falvakban és a kisebb mezővárosokban letelepedett vidéki mesterek (az ún. filiálisok) céhbe való felvételét engedélyezi, fél taksa fizetése mellett. Természetesen a céhek életét - a privilégiumleveleikben lefektetett szabályokon kívül - a 18-19. században már számos rendelet és törvény irányította, melyet a különféle szintű hatóságok és a törvényhozás adott ki. A kézműipar történetével foglalkozó szakmunkák a központi iparszabályozás céhekre gyakorolt hatását részletesen tárgyalják. A német 10 Az 1780-as privilégiumlevél az 1761-es Mária Terézia-féle céhreformokban érvényre juttatott egységesítő törekvések szellemében született. Szövege ezért kissé sematikus, többé-kevésbé megegyezik más céhek korabeli artikulusaival. E rendelet ugyanis a meglévő kiváltságleveleik beküldésére kényszerítette a céheket, és azokat immár többé-kevésbé azonos szövegű céhlevelekkel újította meg. Az ezután újonnan alakult céhek - így a debreceni német szabók és suszterek céhe is - már ilyen egységesített szövegű artikulusokat kaptak az uralkodótól. Eperjessy Géza 1967.20.0.; Dóka Klára 2005.261-224.0. 11 A céhbeállóra esetenként komoly anyagi megterhelést jelentő céhlakomára, vagy annak pénzen való kiváltására egyáltalán nincs utalás a jegyzőkönyvben. Ez a hiány két lehetséges okot feltételez. Egyrészt lehet, hogy a mesterasztal-adás kötelezettsége létezett, de nem vezették be a jegyzőkönyvbe. A másik lehetőség, hogy ez a céhközösség által elvárt, középkori eredetű szokás már nem került be a 18. század második felében alakuló céhek hagyományvilágába. Nincs utalás a szintén sok évszázados hagyományt továbbéltető szokásra, a főcéhmesternek járó ajándékra sem. szabók remeklési jegyzőkönyvének elemzése során is igen fontos ezek ismerete, de közülük csak azok kerülnek említésre, amelyek a céhbeállás időben változó feltételeire és magára a remeklésre befolyással voltak.

1

2 A fenti artikulusok és a jegyzőkönyv bejegyzései részletes betekintést tesznek lehetővé a céhbeállás korabeli folyamatára. A forrás egyértelműen arról tanúskodik, hogy - bármennyire is függetlenek voltak formálisan a céhek - a város elvárásait, utasításait nagyon komolyan vették. A város a céhbiztosok

1

3 útján felügyelte a remeklést és a céhbe állást, szigorúan vigyázva arra, hogy az a lehető legszabályosabban történjen. A remekeltetésnek megvolt a maga szigorú, évszázadok alatt kialakult rendje. 1790 és 1821 között a céhbe való felvétel iránti kérelem hivatalos eljárásmódja a következő: az artikulusokban előírtaknak megfelelően az „Instáns"

1

4 először a céhnél jelezte beállási szándékát, a céh ekkor a városi tanácshoz utasította a polgárjog megszerzésére, majd kiadta számára a remeket.

1

5 Tehát a polgárjog és a mesterjog iránti kérelem elbírálása párhuzamosan zajlott, de a polgárjog elnyeréséhez a jelöltnek már házas ingatlannal kellett bírnia. 1821-től ez az eljárásmód kiegészült azzal, hogy a tanács „vélleményes informátiót" kért a jelöltről. Nyilatkozatában a céh - előbb a tanács előtt szóban, majd a jegyzőkönyben írásban is rögzítve - tulajdonképpen igazolta az előírt vándorévek és a mesterév letöltését.

1

6 Itt fogalmazódtak meg ugyanakkor a céh esetleges kifogásai, ellenvetései is a jelölttel szemben, és itt tárgyalták részletesen a vitatott ügyekbe gyakran beavatkozó felsőbb hatóságok rendeléseit, döntéseit. Mivel ez az igen alapos, „fundamentomos tudósítás" a remeklés eltörléséig mindvégig megmaradt, rendkívül jó forrásértékkel bír a céh életére nézve. A céh nyilatkozatát követően a döntés joga hivatalosan a tanácsé, „az Instáns Remekléshez botsájtatódását" a tanács engedélyezte a „vice nótárius", azaz az aljegyző, 1848-tól pedig a céhbiztosi posztot betöltő szenátor személyében. 12 Az aktuális rendeletek egy része a szövegben került megemlítésre, máshol a lábjegyzet utal rájuk. A céhek életét nemcsak az országos, hanem az alsóbb hatóságok által kiadott rendelkezések is befolyásolták, az ide vonatkozó helyi tanácsi iratok áttekintése további kutatómunkát igényel. 13 A céhbiztosok vagy céhkomisszáriusok kinevezését 1729-ben rendelték el. Ezentúl a céhbiztos jelenlétében kellett megtartani a céhgyűléseket, ahol a céh összes ügyeit intézték. A céhbiztos a szabad királyi városokban a városi tanács tagja volt. Dóka Klára 2005.221.0. A céhbiztos kinevezésével egy felügyeleti jogkörrel felruházott külső személyt rendeltek a céh fölé, aki egyszerre próbálta a céhek és a felsőbb hatóságok olykor ellentétes érdekeit képviselni. 14 A jegyzőkönyv hol instánsnak, hol folyamodónak nevezi a céhbejelentkezőt. 15 A jegyzőkönyvi szövegformula - kis eltérésekkel - a következő: (X Y) „jelentette magát a B(ecsületes) Nms (Nemes) Czéhnél a mesterek közé való fel vételre, Amidőn is a Ttts (Tekintetes) Nms Tanácshoz utasitodott azonnal a Remekléshez botsatatodott." HBML IX.29.5.k. 16 „Az Instáns annyiban esmeretes előttünk hogy minek utána... a vándorlási idejét ki töltötte több mester társunknál dolgozott, magát semi roszról meg nem jegyeztette, a mesterségben való Ügyességét a Remekje fogja ki tüntetni." HBML IX.29.5 k.