A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Néprajz, kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: „Sorsunk nézzük, ha egymást nézzük mi…” Ady Endre debreceni fényképei

ra. Kiss Ferenc ugyanis 1904 szeptemberében, amikor még képei jelentek meg a Vasárnapi Újságban, de műtermét már elveszítette, egy nemzetközi pénzhamisító banda tagjaként lepleződött le, amely számára ő készítette a megtévesztőén jó minőségű kliséket.. .

10 A botrány után Kiss Ferenc neve eltűnik a lapokból, s további sorsa csak annyiban ismeretes, hogy az 1930-as évekig, több ízben adott el fényképeket a Városi Múzeumnak, amelyek debreceni eseményeket, így a Kossuth szobor leleplezését, a Bika bontását, a debreceni lovasbandérium felvonulását, csárdabeli életképeket örökítenek meg; vagyis a fényképezéssel nem hagyott fel, még ha csak alkalmilag vagy amatőr szinten művelte is azt, műtermének felszámolása után. Nevét azonban a Hortobágy legelső fényképészeinek egyikeként mindig őrizni fogja a fotótörténet, s jó lenne, ha ezentúl a most szóban forgó fényképekkel is összekapcsolnánk. A Debreczeni Reggeli Újság szerkesztőségében készült képeket Kiss Ferenc nem szánta a nagy nyilvánosságnak, hiszen merőben helyi érdekességű volt csupán, az újságírók ismertsége a városra korlátozódott, nem beszélve a telefonáló fiatalemberről, aki ekkor, fizetéstelen gyakornokként, alig egy hónapja vendége a redakciónak, és semmi jelét nem mutatja későbbi nagyságának: Ady Endre 1898-ban igen elszánt, lelkes és öntudatos, de 21 éves, névtelen kezdő, aki inkább a bohém-, mintsem az újságíró-társadalom, főleg nem az irodalom jelesalakja. A képeket a fényképész minden bizonnyal felkérésre készítette s az elkészült példányokat kiosztotta a képek szereplői, az újságírók között. Ez lehet a magyarázata, hogy a kép csak Ady halála után s éppen annak okán került elő s vált érdekessé, 1919 márciusában publikálta az Érdekes Újság.

11 A kép ma két változatban ismert, s mindkettő eredeti példányát, Kiss Ferenc cégjelzéses kartonján, Zoltai Lajos özvegye ajándékaként, a Debreceni Irodalmi Múzeum őrzi. Publikációban eddig csak az egyik változat jelent meg, az, amelyiknek verzójára Zoltai Lajos lírai sorait rótta 1898 december 2-i dátummal, ám ma már ki nem deríthetően, hogy ezt a kép első megpillantásának öröme, vagy az emlékezet megszépítő és megcsaló messzesége íratta-e vele.

12 A kép publikálói mindenesetre sohasem mulasztják el idézni e sorokat, mint a vidéki újságírásra, s Zoltai jellemére egyaránt jellemzőeket, nem hagyva kétséget a felől, hogy nincsenek tisztában a kép két változatának létével illetve azok különbségével." Hogy mi van a képen, arról idézzük először (talán) magát Adyt, aki minden bizonnyal a kép második, (publikálatlan) változatáról írta a következő sorokat: „Kiss Ferenc ismert fényképészünk a múlt napokban lefotografálta szerkesztőségünk tagjait. A szerkesztőségi szobában együtt vannak a munkatársak (máskor - bevallhatjuk - nemigen történik meg). A szerkesztő előtt egy nagy halom újság, az olló azonban nincs kezében. A lap poéta-főmunkatársa alighanem verset ír, el van merülve gondolataiban, előtte papír, kezében toll. A munkatársak közül mindenik el van foglalva. A telefonnál fülel a kagylóval az egyik. Valami szenzációs hírt hallhat, mert az arcán izgatottság látszik. A korrektúrát veszi át a másik munkatárs, míg kettő - komolyabb hírlapírókhoz illően - nem kér részt a kellemetlen munkából, hanem olvas csendes nyugalommal egy hosszú színlapot. A kép igen sikerült, csak dicséri a különben is jónevű fényképészt."

14 A képen látható munkatársak név szerint a következők: Ady Endre tárcaíró, Zoltai Lajos felelős szerkesztő, Tar Zoltán riporter, Szini Péter főm unkatárs, Drumár János színikritikus, Fittler Jenő krokista, a hátsó kisajtó vagy átadó ablak mögött Fazekas szedő, és még egy alak, aki a riporter válla fölött egyenesen a kamerába néz: minket néz, mi mégsem ismerhetjük őt. A Debreczeni Reggeli Újság és a Debreczeni Ellenőr szerkesztősége szomszédos a Simonffy-házban - mindkettő a Csokonai Nyomda és Kiadóé - közös fedél alatt élő iker-lapok (egy fél év múlva egybe is olvadnak). A DRU a Széchenyi utca 3. számú ház hátsó részén, az emeleten székel a Halközben, innen eső bejárattal, a DE pedig ugyanebben a házban, de az udvar másik irányából megközelíthetően, a Kis-Debrecen vendéglőn át, a Piac utca felől.

15 A kép tanúsága szerint, ahol a háttérben Fazekas szedő a hátsó fal kicsi ablakán hajol be a kéziratért, a nyomda még a szomszéd helyiségben lehetett: később, a DRU megszűnte után költözött a Kossuth utcára. A kép riportképnek hat, ám ha figyelmesebben megnézzük, előbukkan az igazság - s az idézett szöveg maga is ezt támasztja alá, hiszen megfejtést ad: itt mindenki csak úgy csinál, mintha dolgozna, miközben attribútumait tartja a kezében, hogy azonosítható, felismerhető legyen - a műtermi fényképezés bevett gyakorlatának megfelelően.

16 A másik árulkodó pont a kép készültének ideje. Miután a DRU reggel jelent meg, éjszaka írandó és nyomandó lap volt, vagyis a szerkesztőségi órákdélután, de inkább este voltak, éjféltájig: a képen azablakokon mégis sugárzó napsütés tűz be: október közepén. Máskor ebben az időben az újságírók éppen hírekért szaladgálnak, riportokat készítenek, újdonságokat ollóznak, tárcát és krokit és költeményt írnak, telefonálnak és az esti előadásra készülnek - ám ezt többnyire nem egy helyen, nem asztalnál, s éppen nem a szerkesztőségben teszik: összegyűlni legfeljebb majd sötétedés után, lapzárta körül fognak, amikor elkészülnek a napi kritikák és befutnak Pestről az utolsó hírek is. Akkor azonban, amikor a lap valójában készül, nem lehet fényképezni: hordozható villamos lámpáról, szénporos vakuról, ha hallottak is a fényképészek, megfizetni még nem igen 10 Debreczen, 1904. szeptember 16. 11 E. Csorba Csilla: Ady száz arca. Fényképikonográfia. In: Tegnapok és holnapok árján. Tanulmányok Adyról, (szerk.: Láng József) Budapest, 1977.423. 12 „Vidám gyerekek tanyáját ábrázolja e kép. Könnyelműek, kiknek soha sincs pénzök; - de a szívok mindig tele van szerelemmel. Szerelemmel, mely nem rozsdásodik: de mindig fényes marad, mint az arany. Szóval igazi bohém világ van tul felől." 13 Vö.: E. Csorba 423.: 6. tétel; Kovalovszky Miklós (szerk.): Emlékezések Ady Endréről. II. Budapest, 1974.199.; Sőregi János: Zoltai Lajos élete és működése. Debrecen, 1942. 38. Kovalovszky említi a két változatot, az ikonográfia azonban csak eggyel számol. 14 Sikerült fényképek. Debreczeni Reggeli Újság, 1898. október 14. A szignó nélküli frást Vezér Erzsébet Ady szövegének tartja. Vö.: Ady Endre összes prózai művei I. (s.a.r.: Vezér Erzsébet) Budapest, 1990.856. 15 Kovalovszky, 198., 211., és a lapok fej lécei, impresszumai. 16 Ugyanezt a „kirakaf'-technikát figyelhetjük meg Kiss Ferencnek Tóth András szobrászt műtermében, segédei társaságában ábrázoló, 1894-ben készült fényképén is: a szobrász szerszámait felmutatva a kamerába néz, a segédek mintha elmélyülten dolgoznának, a szobrok a lehető legjobban láthatók. Lásd: Sz. Kürti Katalin: Tóth András élete és művészete. DMÉ1982. Debrecen, 1984.537-