A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

K. I.: Oláh Gábornak a verseskötetét te szerkesztetted, ebből sejtem, hogy te Oláh Gábor életét nagyszerűen ismered. Jobban, mint bárki is a XX. századiirodalomkutatókközül. Oláh Gábor életsorsa, Debrecenhez ragadtsága, hadd nevezzem ezt így, nem intett téged arra, hogy talán el kellene menni Debrecenből? K. T.: Ez egy különös, érdekes kérdés. Ezt én az Oláh Gábor verseihez írt bevezető tanulmányomban egy kicsit érintettem is.

6 Oláh Gábor az ellentmondások embere. Egy nagy tehetség, aki végeredményben kivágyott ebből a Debrecenből, aki kicsinek, kevésnek érezte a maga számára Debrecent, mert egy nagy vágyú, nagy álmú, romantikus lélek volt, aki képes volt szembeszállni Adyékkal. Ö magát Adyhoz mérte. És hova kötötte? Sajnos a Csokonai Körhöz kötötte, egy konzervatív társasághoz, végig ennek volt a tagja. Ő az Ady Társaságban alig-alig szerepelt. Nem vállalta az Ady Társaságot, érdekes, élete végéig nem volt jelentős szerepe benne. Nos, ő idejött Debrecenbe a nagy álmával, Weimart akart csinálni Debrecenből, magyar Weimart, amelynek persze ő legyen a Goethéje. Én nagyon szeretem őt, mélységesen átéltem tragédiáját, személyesen is meggyőződtem erről, de aránytévesztés történt. Őneki Debrecen archimedesi pont volt, ahonnét kiugorhat esetleg, de nem sikerült ez a kiugrása. Ő maradt itt egy szerény Bokréta körben, ahol ő volt az első. Mellette kik voltak? Ma már teljesen ismeretlen nevek.

7 Hívták a váradi holnaposok. „Nem megyek, megvan nekünk is a magunk Bokrétája!" Micsoda különbség! Szóval, ez az oláhgábori probléma. Én nagyon sajnáltam őt ezért, mert láttam, hogy nagy talentum, nem volt géniusz, nem volt zseni, de nagy talentum volt. Csodálatos nyelve volt, közelebb Aranyhoz, mint Adyhoz. Már ez is! A század elején kis ellentmondás. Oláh nagyon szeretett bennünket, fiatalokat. Egyszer elvittem hozzá, épp az első verseskönyvemet, Szembe a széllelt Bekopogtam hozzá, éppen jó kedve volt, szívesen fogadott, átnyújtottam neki a kis verses könyvecskét. Mind a mai napig csodálkozom rajta, hogy napok, vagy hetek múlva sétálgattam fent a Piac utcán és meglátott, megállott s azt mondta: „Gratulálok öcsém, nagyszerű fantáziája van! Szépek ezek a versek! Majd látogasson meg!" Mondanom sem kell, hogy ez óriási kitüntetés volt, mert ő nem mindenkit fogadott, jeles írókat is csak ablakon keresztül hallgatott meg, purparlézott velük és elzárkózott attól, hogy beengedje őket. Egyszer Komáromi János

8 látogatta meg és a szúnyoghálós ablakon keresztül beszélgettek vagy 10-15 percig. Nem engedte be. Talán azért, mert bizony az ő lakása egy barlang volt, szóval ottan igazán vendéget fogadni, pláne olyat, aki nem ismeri a körülményeket, nem lehetett. Ugyanis egy széke volt. Oláh Gábor meg az ágy szélén ült és úgy beszélgettünk el. Mikor már harmad6 Oláh Gábor 1881-1942. Bevezető Oláh Gábor válogatott költeményihez. Debrecen, 1957. Lásd még: Az ellentmondások embere: Oláh Gábor. In: Árkádiában éltünk. Budapest, 1975. 7 Az 1902-ben alakult debreceni Bokráta tagjai: Baja Mihály, Gulyás József, Gyökössy Endre, Madai Gyula és Oláh Gábor. 1902-1908 között három, majd 1928-ban még egy közös kötetük jelent meg. 8 Komáromi János (1890-1937) újságíró, történelmi regények népszerű (rója. szor mentem el, akkor már nagyon komor, nagyon fáradt volt, még éjszaka is dolgozott. Ez azt hiszem 1935-ben lehetett. K. I.: Mérhetetlenül sokat dolgozhatott, kéziratos hagyatéka arról árulkodik, hogy - hadd használjam ezt a kicsit ironikus szót -, grafomániás ember volt. Ha egy kicsit kevesebbet írt volna, többet ért volna? K. T.: Neki cél volt az írás, hogy bizonyítson, produkáljon, ezt tapasztaltam. Tehát írt azért, hogy írjon, és az ilyenből ritkán születnek kerek, jó, élményszerű alkotások. Meg lehet figyelni, azok a legjobb művei, amelyek kevés igénnyel, tehát szépen körülhatároltan, főleg debreceni körülhatároltságban, az ő otthonában születtek, mint A táltos fiú. A táltos fiú, az egy remek magyar regény, az utolsó 6-7 oldalát leszámítva, amely tovább mutat már egy trilógia, meg egy tetralógia felé. Ez a trilógia, tetralógia, ez csak egy nagy álom, ez egy program volt és nem sikerült. Kétezer valahány száz verset számoltam össze, amelyből válogattam azt az anyagot, a Déri Múzeum letétjéből. Hát még többet is lehetett volna természetesen válogatni, mert azért a lírikus, az különösképpen nagyon érdekes. Az Őszikéi szépek Oláh Gábornak. Akkor, amikor magára döbbent, hogy ott ül a küszöbön és körülfolyja az idő, valahogy az elmagányosodott, magára döbbent költő nagyon megható. Nagyon megrázó élményű versek ezek. Szívesen kiadnék még egy kötetet, Oláh Gábor Őszikéi címen. De akkor, amikor aztán az ő nagy-nagy világhódító álmait kezdi regényeiben fölvázolni, vagy amikor verseiben minden hangot megüt a magyar nyelv orgonáján, az már egy útvesztés. K. I.: Az előbb említetteken kívül, tehát Szabó Lőrincen, Juhász Gézán, Oláh Gáboron kívül, - a XX. századi magyar irodalom legjelesebbjei közül - kikkel kerültél kapcsolatba? K. T.: Talán Móricz Zsigmonddal kezdeném, aki gyerekkori élményem, még kisújszállási élményem. Említettem, hogy ott érettségizett, neki ott hagyományai voltak. Mégpedig olyan hagyományai, hogy gyűlölték Móricz Zsigmondot azért, mert mindent megírt. Kisújszállásról is. Természetesen a ForraborttX kiátkozták. Akkor én VI. gimnazista voltam és én a Forr a bortól írtam egy kis tanulmányt, beküldtem Debrecenbe, nem tudom, megjelent-e, vagy sem. Nagyon veszélyes játékot űztem. Egyébként Adyt én vittem be a gimnázium életébe, köztudatába. Szavaló diák voltam, sokat szavaltam Adytól és már nem is szavaltam mást. Ha megkértek a városban, hogy itt, vagy ott lépjek fel, akkor én csak Adyt mondtam. Úgyhogy a magyar tanárom hálából, vagy azért, mert ő nemigen ismerte Ady Endrét, Adyt adta érettségi tételnek is. Nagyon szépen érettségiztem Ady Endréből. Móriczot többször láttam Kisújszálláson vásárokra jönni, barátaihoz jönni. Tulajdonképpen nagyon szerencsés vagyok, mert az első író volt, akiről megalkottam magamnak a magyar író alakját és nimbuszát. Emlékszem, a vásárban, az állatvásárban, ahol alkudozó emberek, beszélgető parasztok oly meleg közösségben együtt vannak, ez Zsiga bácsinak nagyon tetszett. Ott ült egy szekérhágcsón, egy lőcs mellett, és a kis noteszébe jegyzett. Úgy beleolvadt a környezetébe szép bajuszával, hogy alig látszott, hogy ő egy úriember, egy értelmiségi ember. Csodálatosan oda tudott simulni a környezetéhez, és jegyzett. Talán csak én tudtam, hogy itt van Móricz Zsigmond a vásárban Kisújszálláson. Aztán Debrecenben megint többször találkoztunk író és olvasó pódiumon,