A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Irodalomtörténet - Orosz György: „Koldus képében Krisztus jár miköztünk”. A koldusmesterség szakrális megalapozottsága a keresztény vallásban

OROSZ GYÖRGY „KOLDUS KÉPÉBEN KRISZTUS JÁR MIKÖZTÜNK." A KOLDUSMESTERSÉG SZAKRÁLIS MEGALAPOZOTTSÁGA A KERESZTÉNY VALLÁSBAN A kereszténység, amely az építészet és a festészet új formáit, új zenét és új ünnepélyességet hozott magával a kijevi oroszokhoz, gyökeresen átalakította az „újkeresztények" pogány költészetét is, de eközben a keresztény művészet maga is jelentős változásokon ment keresztül a helyi hatások következtében. Az egyik legsajátságosabb népköltészeti műfaj a keleti szlávoknál a vallásos népének (duchovnyj stich), amely formájában és zenei előadásában az epikus dalok éneklésének közös szláv hagyományát és a szláv mitológia szüzséit folytatja.

1 A vallásos népénekek léte nem köthető csak az orosz kultúrához vagy csak a szlávsághoz: európai hagyomány, a kereszténységhez tapadó általános folklórjelenség. Oroszországban a papságnak is tudnia kellett a vallásos népénekekről - mutat rá Bessonov - hiszen körös-körül ezrével énekelték őket. A cári udvarban is megfordultak ezek a vak énekesek, illetve tartósan ott tanyáztak. Egyházi ünnepek idején vallásos népénekeket adtak elő, és ezért ellátást kaptak. így például Alekszej Mihajlovics cár (1629-1676) válogatott társaságot tartott udvarában az énekes koldusokból.

2 Nincsenek adataink arról, hogy a papság a régi Oroszországban üldözte volna ezeket a népi énekeseket és az általuk előadott vallásos énekeket. De az sem bizonyított, hogy a papság alkotta volna a vallásos népénekeket, vagy pedig az Egyház különleges pártfogását élvezték volna a népénekek és előadóik.

3 A többnyire vak énekes koldusok nem avatkoztak be az egyházi Liturgiába. Énekeiket a templomok ajtajainál, a kolostorok kapuiban, a piactereken és vásárokon adták elő.

4 A papság toleráns magatartásával lehetővé tette, hogy a népi alkotó nézetek a maguk egyszerű módján továbbfejlődjenek és gyümölcsözzenek. A vallásos népénekek nagymértékű elterjedéséhez azért az Egyház közvetett úton mégiscsak hozzájárult, s ez abban nyilvánult meg - tudatja Novikov -, hogy az Egyház böjti időben tiltotta a „világi" énekeket, többek között a bilinákat, a történelmi énekeket és a balladákat. A vallásos családok a XX. század negyvenes éveiig böjtben „istenes" énekeket énekeltek. Az óhitűek közül sokan máig őrzik ezt a szokást.

5 1 Tokarevi988:ll. 590. 2 Bessonov 1861-1864:11/4. XXVII. 3 Lm.H/4.

XXVII. 4 I. m. II/4. XXX. Ld. még erről: Kamenev 1930:211.; Evdokimov 1987:35.; Fedotov 1935: 5,8. 5 Novikov 1971:211. Az Egyház idevonatkozó tiltása természetesen a népi énekesek tudatába is beépült. A XIX. század második feléből származó adatok szerint a folkloristák böjti időben nem, vagy csak nagy nehezen tudták világi témájú énekek előadására rábeszélni őket, mert az utóbbiak ezt bűnnek tartották. (Rybnikov 1909:!. LXXVI.; Kalugin 1983:233. Az 1917-es nagy októberi forradalom előtti Oroszországban ezek az énekes vándor koldusok még igen sajátságos színfoltot alkottak. Kamenev így ír róluk 1930-ban: „Aki ismeri az októberi forradalom előtti falut, bizonyára emlékszik a tekerőlantos eléggé jellegzetes alakjára. Ott ül nyáridőben ez az istenes ember valahol az árnyékban, mellette a vakvezető fiúcska, körülötte népes hallgatósereg. A tekerős zeneszerszámának egyhangú, szomorú, elnyújtott dallamával kíséri énekét; a vakvezető kisfiú csengő hangon énekli a kísérőszólamot: hol »Alekszejről, az istenes emberről«, hol »A gazdagról és Lázárról«, hol »Csodatevő Nyikolajról«, hol pedig »Az utolsó ítéletről« szól az ének... A tekerős, a vándorló zarándok (kalika perechozij - 0. Gy.), akarva-akaratlanul az egyház ügynöke, vándor énekes, aki faluról falura, vásárról vásárra jár, s meggyökerezteti a néptömegek tudatában a nézeteket Istenről, a szent vértanúkról, Isten szolgáiról, és ezeket a nézeteket kissé elnyújtva, a fantáziát megmozgató cselekményben fejti ki, sajátosan szomorú hangon, ami az egyszerű hallgatóságot bizonyos vallásos érzülettel tölti el.. ,"

6 A fentiekben bemutatott énekes koldusok csak későbbi, azaz másodlagos hordozóim orosz vallásos népénekeknek. A keleti szláv vallásos népénekek elsődleges szerzői és előadói közvetítők voltak a Keresztény Egyház és a nép között. Átültették a bizánci-kijevi-moszkvai ortodoxia kánoni és apokrif'eredetű műveiből a nép nyelvére mindazt, ami a tömegek fantáziájára a leginkább hatott, de eközben a keresztény nézetek orosz földön számos esetben egybeolvadtak a helyi pogány mitológiával - írja idevonatkozó tanulmányában Fedotov.

7 Az óorosz idők kolduló zarándok énekesei, akik nem feltétlenül voltak vakok vagy nyomorékok és korántsem csak a lakosság legszegényebb rétegeiből kerültek ki, hanem megtalálhatók voltak közöttük a nemesség, a gazdag kereskedők, az „előkelő világ" képviselői, csakúgy mint a kolostorok apátjai, valamint a püspöki pásztorbot várományosainak számító szerzetesek is - tudatja Evdokimov -, kimondottan vallásos értelemben vett kolduló zarándokok voltak.

8 Ugyanilyen vallásos értelemben vett kolduló zarándokoknak minősültek azok a többnyire vakvaqy nyomorék koldusok, akik a XX. század elején szerte Oroszországban még mindenütt fellelhetők voltak.

9 Bár az óorosz állam első évszázadaiban élt kéregető-éneklő zarándokát ugyanazzal a kifejezéssel jelölték, mint a későbbi idők vándorló-kéregető-éneklő koldusát, s ez a kifejezés a kalika perechozij, közéjük 6 Kamenev 1930:188. 7 Fedotov 1935:98 Evdokimov 1987:35-36. 9 Lm.35.; Kamenev 1930:188.