A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Természettudomány - Juhász Lajos–Antal Zsuzsanna: A Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Teremészetvédelmi Terület herpetofaunisztikai felmérése

26 JUHÁSZ LAJOS-ANTAL ZSUZSANNA dermagos réce {Anos strepera) és a gólyatöcs {Himontopus himontopus) is. Ezek a fajok azonban az állandó vízfelszín megszűntével és a mocsári vegetáció degradálódása miatt eltűntek a területről, illetve részben visszatértek az 1990-es évek végén. A madárvilágot a vízi, vízközeli fajokon kívül meghatározzák a homoki erdőkben és cserjésekben előforduló fajok. Ilyen a kis őrgébics {Lanius minor), a tövisszúró gébics (í. collurio), az erdei pityer {Anthus triviális) vagy a sárgarigó {Oriolus oriolus).k korosabb odvasodó akác- ós nyárállományokban a seregély {Sturnus vulgaris), a búbos banka {Upupaepops) is jellemző. Tavaszi időszakban a régióban évről-évre itt bizonyított az erdei pacsirta [Lululla arborea) előfordulása. Más fajoknak a terület - rovarvilága és kétéltű- hüllő faunája, rágcsálói révén - számos fajnak táplálkozóhelyet kínál. A gyurgyalagnak {Merops apiaster) és egyes ragadozó madárfajoknak, így a vörös vércsének [Fakó tinnunculus), a héjának {Accipiter gentilis), a darázsölyvnek {Pernis apivorus), az egerészölyvnek [Buteo buteo), sőt újabban a pusztai ölyvnek {Buteo rufinus) is táplálkozóhelyként jelentős a terület. Minden évben alkalmi fajként megjelenik a kerecsensólyom {Fakó cherrug), és a kis békászósas (Aquila pomarina) is amely néhány éve még költött a környező erdőségekben. A környező településeken fészkelő fehér gólya {Ciconia ciconia) populációk egyedei is rendszeresen itt táplálkoznak. A háborítatlan É-i, ÉK-i csücskében a fekete gólya {Ciconia nigra) előfordulása is rendszeres. Az emlősök közül, a nyugati földikutya után, az ürge {Spermophilus citellus) jelentős egyedszámú állománya érdemel említést. E faj, mint a védett ragadozó madarak fontos táplálékállata, nagyjelentőségű. A homoki legelő a borz {Meles meles) táplálkozó területe, s a telepített fenyvesben a vörös róka {Wipes vulpes) kotorékait is megtalálhatók. 2.3. Kultúrtörténeti áttekintés A földrajzi adottságokhoz és az ezekhez szervesen kötődő biológiai jellemzőkhöz hasonlóan a terület történelmi múltjára sem jellemző az egyhangúság (BALCSÖK 2004). KOZMA (1998) szerint Hajdúbagos település térsége már a neolitikumban lakott volt, az előkerült régészeti leletek tanúsága alapján avarok és szlávok éltek ezen a területen. BÁRÁNYI (2001) szerint azonban írott források alapján bizonyíthatóan késő Árpád-kori a település, ám feltételezhetően már a honfoglaló magyarok szálláshelyévé vált, mert a települést birtokló, az Ákos-nemhez tartozó birtokosok már a XI. század elején megjelentek a környéken. Az Ákos-nembeliek írott forrásokban szereplő sok más korai falvai között maga Bagos (utóbb Kisbagos, a mai Hajdúbagos) is megemlíthető. A kora Árpád-kori eredet tehát nem kizárt, habár írott formában először a XIII. század végén bukkant fel, mégpedig a váradi püspöki (1291-94), majd valamivel később a pápai tizedjegyzékben (1332-1337). A település a XIV. században már bizonyosan egyházas hely volt, akkoriban a környék egyik fontos központjává vált. 1389-től hetivásár tartására jogosult, 1483-ban pedig már megvolt a kőtemploma is. A település jelentőségét növelte, hogy rajta keresztül vezetett a Váradot Tokajjal összekötő kereskedelmi útvonal, amelynek Bagos az egyik vámhelye lett, de a közelben futott a várad-debreceni és a debrecen—nyírbátori nagy út is. Mindezek miatt a XIII. század végén, a Debrecen mellett jelentősebb, feltehetőleg az átlagosnál nagyobb lélekszámú települések sorában volt Bagos is. Fontos állomás volt a település történetében a hajdúkiváltság elnyerése a XVII. század elején (a kiváltságolás pontos időpontja nem ismert, mert a település kiváltságlevele nem maradt fenn az utókorra), ami úgynevezett kollektív nemesi jogállást biztosított. A mezővárosi szervezetben működő település 1641-től már saját pecsétnyomóval rendelkezett. A község kulturális felemelkedését - legalábbis átmenetileg - az 1657-től a Debreceni református Kollégium részeként működő iskola biztosította. Várad török kézre kerülését követően (1660), a többi hajdútelepüléshez hasonlóan, Bagos is elveszítette számottevő katonai erejét és szerepét, illetve ezzel együtt kiváltságait is, amelyek visszaszerzésével a török kiűzése (1692) után többször is próbálkoztak. Az ügyet egészen a jobbágyfelszabadításig (1848/49-ig) napirenden tartották, később sem sikerült véghezvinni. Ettől eltekintve már az is nagy jelentőségű volt Bagos életében, hogy a török kiűzését követően, az egykori 20 hajdútelepülés közül Bagos néptartó hely maradt, míg egyes települések elnéptelenedtek, vagy teljesen elpusztultak. A település meggyengülése azonban így is jobbágyi függésbe való taszítását eredményezte. A XVIII. század elején I. Lipót császár megszüntette a hajdúvárosi kiváltságokat és Bagos lakóira is kivetette az adókat. Az alávetés következő lépéseként a községet 1702ben az udvar Esterházy Pál nádornak adományozta, aki azt derecskéi uradalmához csatolta. Az uradalmi intéző 1771-ben megtiltotta a hajdúvárosi cím használatát, a község azonban 1886-ig következetesen a hajdúvárosi pecsétnyomót használta. Az 1867. évi kiegyezést követő évtizedekben több ipari üzem is létesült a községben, és a fejlődéshez nagyban hozzájárult az 1894-ben átadott vasútvonal is. Az 1920-as években jelentős erdősítést hajtottak végre a település határában, azonban Trianon után Hajdúbagos is meglehetősen periférikus helyzetbe került és fejlődése lelassult. 2.4. Földhasználat - múlt és jelen A szántó művelési ágú részeken szántóföldi növénytermesztés folyik, ahol a jellemző kultúrák a kalászosok, illetve a kukorica (egyes években akár monokultúrás termesztésben is). A vegyszer és műtrágya felhasználás a szántókon sem jelentős, de azoknak a gyepekre történő bejutása komoly veszélyforrást jelent. Az utóbbi években jellemzővé vált a fatermesztő, elsősorban nemes nyár ültetvények rohamos terjedése. Ez részben a gyepek rovására, de jelentős területek esetében felhagyott szántókon is folyik. A gyepeken azonban jelenleg is külterjes állattartás folyik, igaz egyre csökkenő állatlétszámmal. A múltban, a vizsgált területen legelő állatok száma erősen ingadozott. Jelentős számban tartottak haszonállatokat a hajdúbagosi gazdák is, viszont a Hortobágy térségéből Nagyváradra lábon hajtott, majd később a község vasútállomásán vagonírozott állatoknak is fontos pihenőhelye volt a terület. Nem utolsó sorban híres csárdája miatt, több napig is a területen legelt jelentős számú állat. Elsősorban szarvasmarhák, illetve sertések, ez utóbbiak a Csapó-rétnek nevezett területrészen. A szövetkezeti gazdálkodás időszakában háttérbe szorult a