A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Természettudomány - Juhász Lajos–Antal Zsuzsanna: A Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Teremészetvédelmi Terület herpetofaunisztikai felmérése

A HAJDÚBAGOSI FÖLDIKUTYA REZERVÁTUM TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET HERPETOFAUNISZTIKAI FELMÉRÉSE 27 legeltetéses, extenzív állattartás. A legelő magasabb fekvésű részein erdőtelepítések történtek, egyes területrészeket felszántottak és többek között vadföldként üzemeltettek. Mindezek ellenére azonban nem szűnt meg teljesen a legeltetés a területen, mára jellemző a szarvasmarha és a juh legeltetése. A szarvasmarhák közül a Holstein-fríz fajta, illetve Holstein hibridek legelnek a legnagyobb számban, míg a tradicionálisan jellemző magyar tarka szarvasmarha háttérbe szorult. A jelenlegi legeltetett állatlétszám 40-45 példány körül alakul (ANTAL & ANTAL 2006). Habár VARGA (2001) szerint, hagyományosan nem tartottak a területen juhokat, és e terület valójában nem is való juhlegelőnek, MAZSU (2001b) véleménye szerint birka legeltetésére jelenleg jelentős nagyságú területet bérelnek. Tájtörténeti vizsgálatok is igazolják, hogy a legelőn mindig jelentős volt a juhállomány nagysága, sőt rendszerint felül is múlta a legeltetett szarvasmarha-állomány nagyságát (ANTAL 2006a). A hajdúbagosi nagylegelőn legeltetett, összesen mintegy 500-510 juh két tulajdonoshoz tartozik. Az egyik nyájba magyar merinók, cigáják, illetve néhány hortobágyi racka tartozik, a másik nyájban azonban jelentős a tejhasznú, idegen fajták aránya (ANTAL & ANTAL 2006). A legelő állatállomány tehát jelentősen lecsökkent az utóbbi időben, és ez a folyamat jelenleg is tart. Az adott évben képződött zöld tömegnek csak egy jelentéktelen részét képes a jelenlegi állatállomány lelegelni. Ez a gyepek esetében nem kívánatos szerves anyag felhalmozódáshoz vezet, ami miatt egyes területrészeken, a természetvédelmi kezelés részeként, a gyomosodás visszaszorítása érdekében kaszálás is folyik. A kaszálás így csak kényszermegoldás, kiváltására mindenképpen szükség lenne, amit a legeltetés és a legelő állatlétszám növelésével lehetne elérni. A legeltetés visszaszorulása a másodlagos szukcesszió erőteljes változását eredményezte. Különösen a terület É-i, ÉK-i részén, ahol a homoki gyepet cserjesorok és az egykori gyöngyvirágos tölgyes maradványa szegélyezi, érzékelhető a becserjésedés folyamata. A xerotherm környezeti viszonyokat is jól toleráló agresszíven terjeszkedő egybibés galagonya {Crataegus monogyna), kökény {Prunus spinosa), gyepűrózsa {Rosa canina) jelentős felületeket borított el az utóbbi években, sőt már a gyepterületen is teljes záródásuk figyelhető meg. A becserjésedés valamint az eredetileg rövid füvű gyeptársulás átalakulása (pl.: Calamagrostis sp., Solidago sp. Asdepiassyriaca előtörése) lényegesen veszélyezteti a különleges és az őshonos növény- és állatvilágot egyaránt. 3. ANYAG ÉS MÓDSZER A Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület kétéltű- és hüllőfaunájának felmérését eltérő módszerekkel vizsgáltuk, a különböző vizsgálati módszereket ezért külön alfejezetben tárgyaljuk. 3.1. Kétéltűfelmérés A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBMR) Kétéltűek és hüllők Protokollja (KvVM 2003) által javasolt, a kétéltűek egyedszámának és jelenlétének megállapítására vonatkozó módszerek közül mi a kifejlett állatok nappali vizuális keresését alkalmaztuk szaporodási időszakban és szaporodási időszakon kívül. Azért választottuk a protokollban foglalt mindösszesen hat módszer közül éppen ezeket, mert e módszerek minden kétéltű mintavételi helyen alkalmazhatóak és igen hatékonyak. Emellett könnyen kivitelezhetőek, függetlenül az élőhely típusától. Munkánkat elsőként a mintaterületek kijelölése jelentette, majd 2000-től szezononként] faj-és egyedszám felmérést végeztünk. A NBMR módszer szerinti mintavételezést 2005-től kezdtük, majd folytattuk 2006-ban is, a herpetofauna aktív időszakában. A vízparton, illetve annak közelében igen lassan haladva figyeltük meg a kétéltűek kifejlett egyedeit. Amennyiben még az azonosítás előtt elugrattak az állatok, néhány perces várakozás után az újból felbukkanó egyedeket azonosítottuk. A nyár végi, kora őszi időszakban a vizes foltok kivételével kitértünk a vízparttól távolabb eső térrészek vizsgálatára is. A szárazabb térszíneken előforduló fajok felmérése érdekében sávmódszert is alkalmaztunk. 3.2. Hüllőfelmérés A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer Kétéltűek és hüllők Protokollja (KvVM 2003) szerint a szárazföldön előforduló hüllők monitorozásának két módszere ismeretes. Az egyik módszer alapján az állatokat 2-5 m széles és 500-1000 m hosszú sávok mentén figyeljük meg. Amennyiben a vizsgált területen a terepadottságok nem teszik lehetővé a sáv mentén történő mintavételt, a négyzetekben való mintavétel alkalmazható. Ez esetben az 50x50 (vagy 100x100) méteres vizsgálati kvadrátokat közel azonos vegetációjú élőhelyfoltokban kell kijelölnünk. A kvadrátokat 5, egymástól 10-25 méterre lévő párhuzamos sávra osztjuk fel, és általában 2,5-2,5 m kétoldali észlelési távolsággal járjuk be. Miután a hajdúbagosi nagylegelő terepadottságai ez utóbbi módszer alkalmazását sem teszik lehetővé, a protokoll előírásait kissé megváltoztattuk. Két ütemben összesen 12,30x30 méteres kvadrátot alakítottunk ki 2006 áprilisában. A kvadrátok helyének kiválasztása az úgynevezett irányított random módszerrel történt. A legelő területét ugyanis négy különböző élőhelytípusra osztottuk fel, amelyek meghatározták a vizsgálati négyzetek hozzávetőleges helyzetét, ezeken belül azonban a kvadrátok tényleges helye random választás eredménye volt. Összesen három kvadrátot a száraz homokbuckákon jelöltünk ki (buckatető és buckaoldal együttesen; jelölésük: SzB), hármat homoki legelő térrészeken (alacsonyabb fekvésű részek; jelölésük: HL), hármat üde réteken (legmélyebb fekvésű részek; jelölésük: ÜR), három kvadrát pedig, a zöld gyíkok ökológiai igényeihez igazodva erdőszéleken került kialakításra (jelölésük: ESz). 4. EREDMÉNYEK 4.1. A homoki gyep (nagylegelő) és a Nagy-Nyomás vízterének kétéltű faunája A hajdúbagosi Nagy-nyomás legelőn az eddigiekben két farkos kétéltű és hat farkatlan kétéltű faj jelenlétét tudtuk teljes bizonyossággal megállapítani. Tekintettel arra, hogy a valódi békafélék családjába tartozó vízi béka fajok a természetben hibridizálódnak, és a szaporodóképes hibrid nemzedék az eredeti alapfajokkal is gyakran visszakereszteződik,