A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)
Néprajz, kulturális antropológia - Surányi Béla: A Kárpát-medence paraszti növényhasználata a XVIII–XX. században
124 SURÁNYI BÉLA pességben díszlett. A kerti termesztésben gyakoribb művelésű gazdasági növény, a bab 58 , a nagytájat nyugatról határoló hegyláncok völgyeiben és a Háromszéki-medencében volt inkább elterjedve. Ez utóbbi vidéken a lencse vetésének is hagyománya alakult ki. A Szepességben 59 otthonra lelt a kertművelés és a szőlőtermesztés is. (Ide torkollik be a szőlő északi művelésihatára) A Maros völgyét szőlők és gyümölcsösök tarkítják, amelyek a két Küküllő agrárkultúráját is színesítik. Érdekes színfoltja az Erdélyi-medence gazdálkodásának Marosvásárhely környéke, ahol a Nyárád mentén kialakult a zöldségtermesztés, főleg a gyökérzöldségeit 0 művelése. KULTÚRNÖVÉNYEK A PARASZTI TERMESZTÉSBEN A paraszti gazdálkodásban a kultúrnövények faj- és fajtahasználata a hagyományokhoz való ragaszkodás ellenére is sokat változott a századok során. Ez természetesen összefüggött elsősorban az Újvilág fölfedezésével, amikortól felgyorsult a növényfajok(fajták) cseréje. E korszak nagyjából lezárult a XVII. századra, amikor már ismerték, sok helyütt termesztették is Európában azokat a gazdasági növényeket, amelyek napjainkban is művelésben vannak. Kivételt jelentenek a pázsitfű-félék, a hüvelyes növények és a répafélélP, amelyek endemikus fajok a térségben. Bár Európa nem sok növénnyel bővítette a kontinens agrárkultúráját 62 , a kevesek közé fontos növények tartoznak: vörös-, fehér-, bíbor-, korcshere, baltacím, pannonbükköny, melyek az állattartás zöld- és szénaellátását biztosítják. Az európai agráriumra a legnagyobb hatással az újvilági eredetű növényfajok voltak, melyek széles körű művelése a XVIII. századtól kezdődően fokozatosan átrajzolta a kontinens mezőgazdasági képét. A hazai agrárkultúrában a közel másfél évszázad - XVIII-XX. század első fele - a szántóföldi-kerti növénytermesztést illetően azt a korszakot jelentette, amikor még bővült a művelésbe vont növényfajok száma, a termőföldi adottságokhoz igazodva. A XIX. század végétől - a tudományos alapokon nyugvó növénynemesítés térhódításával - már mind erőteljesebben érvényesült az a tendencia, hogy a növényfajok szerepét egyre inkább a fajták kezdték átvenni, ami a biológiai alapok szerkezetének módosulásához vezetett. A XX. század közepétől kibontakozó hibridizáció tovább szűkítette a szántóföldi kultúra növénykínálatát, noha az e téren elért eredmények kétségkívül a tudományos kutatás fejlődéséről adnak számot. A növényfajok és -fajták választékának csökkenéséből adódó problémára már az 1970-es évek elején felhívta a figyelmet Schwanitz, F. a , utalván a táj sokszínűségéhez idomuló kultúrfajok, -fajták termesztése kapcsán: „.. .ugyanis nem remélhetjük, hogy akárcsak egyetlen kultúr58 Ua. 300-301. 59 Ua. 60 Benkő S.(i972): 87. 61 Grigg,D.B.(i98o): 39. A szántóföldi takarmánytermesztés szempontjából fontos lucerna a közép-ázsiai géncentrumból jutott el Európába. A paraszti állattartás számára is jelentős fajcsoportot képező répafélék (tarló,karó stb.) viszont a Földközi-tenger medencéjének őshonos növényei közé tartoznak. Ide sorolandó a legfiatalabb kultúrnövényünk, a cukorrépa is.Lásd: 6rigg,D.B. 40. 62 MándyGy.(i97i):2i3. 63 Soltész M.szerk.(i99o): 40. növényünkből is olyan univerzális fajtát fejlesszünk ki, amely mindenkor és bármilyen körülmények között a termés mennyiségében és minőségében a többi fajtát mind fölülmúlja. Mindig szükség lesz bizonyos számú, ökológiailag egymástól különböző helyi, illetve területi fajtára, amelyek meghatározott ökológiai viszonyokhoz adaptálódtak." A XX. század második felétől nem csak külföldön, hanem a hazai mezőgazdasági gyakorlatban is eltűnt az ökológiai értelemben vett, tagolt agrártáj, a sokszínű szántóföldi növénykultúra, amely a mainál jóval több növényfajra, -fajtára szorítkozott, beleértve a tájfajták, a régi, szelektált gazdasági növényfajták gazdag választékát. Ma már csak néhány helyen lelhetők föl - esetleg művelésben - a szántóföldi és kerti növények „ősi" változatai. Az agrártörténeti-néprajzi hagyományokon alapuló tájfajtákat, régi nemesítésű kultúrnövényeket és -fajtákat hasznosító földművelés közelebb visz bennünket a természetbarát gazdálkodáshoz, ahol a növény és a környezet között az egyensúly még létezett. Ezek a növényfajok, -fajták manapság is alkalmasak termesztésre, különösen az „érzékeny természeti területek" külterjes hasznosításához. Egyúttal a kultúrflóra genetikai tartalékát is képviselik, beilleszthetők az utóbbi évtizedekben terjedő ökológiai gazdálkodás 6 * kereteibe is. Az archaikus vonásokat őrző moldvai csángóknál Pusztina, Frumósza, Klézse) ,,..a magyarországi házi kertekkel összehasonlítva sokkal kevesebb kártételnek több oka is lehet( pl. ellenálló tájfajták, kevesebb öntözés stb.),de feltételezem, hogy a gyógynövények repellens(= rovarűző) hatásának is van szerepe." E Kárpátokon kívüli magyar népcsoport hagyományos gazdálkodása vegyszerek nélkül évszázadok óta működik. A közismerten nagy kiterjedésű kertek „növényi összhangját" - csak a fontosabb, nagyobb területen művelt azonos növényeket nézve - kukorica, takarmányrépa,burgonya,kapor,laboda,torm a és uborka teszi ki. Ezt imitt-amott megszakítja a karós bab, lestyán, árvacsalán, fekete peszterce, kerítés gyanánt szilvafa, fekete ribizli, almafa, továbbá rózsa. A jellegzetes kerti növények ágyasaiban főleg paradicsomot, káposztát, paprikát, uborkát stb. termesztenek. Egy-egy kertben 50-60 növényfaj művelése folyik egy vegetációs időszakban. A fentiekkel kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy ez a gazdálkodási forma csak ott űzhető, ahol szinte minden család önellátó gazdálkodást folytai, mint korábban a Kárpát-medence hagyományos paraszti gazdaságainak jó részében. Amikor az élelmiszertermeléssel a népességnek csak egy töredéke foglalkozik, ez már jóval nehezebb, sőt talán megoldatlan feladatot jelent. Ha viszont a hazai kiskertművelést nézzük, óriási mértékben megterheljük környezetünket a műtrágyák, még inkább a növényvédőszerek garmadájának használatával. 64 Lásd: Ökológiai gazdálkodás a felsőfokú szakképzés hallgatói számára. Bp.2006., Ökogazdák kézikönyve. Szerk. Seléndy Sz. Bp.2005. Az ökológiai gazdálkodás mellőzi a szintetikus trágyákat, növényvédőszereket. A természetes biológiai ciklusokra hagyatkozik. Szerves trágyát használ, biológiai növényvédelmet valósít meg. Nem a természet leigázására törekszik, így egyrészt egészséges terményt állít elő, másrészt nem rombolja a környezet állapotát. Ezek a törekvések számos ponton egyeznek a hagyományos paraszti gazdálkodással. Hiszen ami napjaink agráriumának egyik nagy problémája, a hulladék, azt szintén nem ismeri. A gazdálkodás melléktermékeit a földművelés és az állattartás egyaránt hasznosítja. 65 Seres Z.(i998): 7.
