A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)
Néprajz, kulturális antropológia - Surányi Béla: A Kárpát-medence paraszti növényhasználata a XVIII–XX. században
A KÁRPÁT-MEDENCE PARASZTI NÖVÉNYHASZNÁLATA A XVIII—XX. SZAZADBAN 125 Összeállításunkban azokat a növényeket vesszük számításba, amelyek a paraszti mezőgazdasági kultúrában gazdag művelési hagyománytalakítottak ki. Továbbá azokat, melyek iránt a paraszti növénynemesítés előszeretettel viseltetett, hiszen jó részüket csak a parasztporták termesztették. Külön kategóriába sorolandók azok, melyeket jóllehet csak kis körzetben műveltek, de sajátos termesztési kultúra hordozói voltak. Utoljára maradnak azok a kultúrnövények, melyek az idők során kiszorultak a termesztésből- ún. archaikus növényfajok - de a paraszti gazdálkodás, bárcsak elvétve, fenntartotta művelésüket. A SZÁNTÓFÖLDI MŰVELÉS „PARASZTI" NÖVÉNYEI A török kiűzése után - elsősorban az Alföldön - a táj újbóli mezőgazdasági hasznosítása 66 az állattartással kezdődött el, majd fokozatosan nyomába lépett a földművelés. A XVIII. század vége felé a szántóterület közel ötszörösére növekedett. Az allódiumok bővülése jóval meghaladta az országos átlagot. A növekedés ellenére a mezőgazdasági hasznosítású terület a lehetséges aránynak mintegy egy nyolcadát jelentette. Az előző évszázadhoz képest jelentősen bővült a mezőgazdasági földalap, s javultak a munkaerő viszonyok. A XVIII. században már a majorsági és a jobbágy-paraszti gazdálkodás művelési rendszere közel azonos színvonalon mozgott, ugyanis a XVI. század végétől újra szerepet játszó allódiális birtok egy újszerű üzem- és gazdálkodási mód csíráit hordozta. A nagybirtok egyúttal „organikus közösséget" is jelentett. A XVIII. századra a jobbágy-paraszti művelés szerepe fokozatosan háttérbe szorult és a gazdálkodás megújításában a kezdeményezést a nagybirtok vette át. A XVIII. században 67 „.. .a magyar mezőgazdaság - még utoljára - nagyjából zavartalan együttesben mutatta fel azokat a vonásokat, melyek Európa - nyugaton már-már letűnő - hagyományos agráréletét évszázadokon át lényegében változatlanul jellemezték. Legfontosabb ezek közül a természet erőire való hagyatkozás volt", vagyis alkalmazkodás a környezeti feltételekhez. Mindez lemérhető a kistáji termesztés fokozatos térhódításával, mely később párosult a piac kívánalmainak a teljesítésével. Ez a tendencia érvényesült - ha nem is általánosan - a Kárpát-medence egyes tájain, a jobbágy-paraszti, majd később a paraszti gazdálkodásban is. A gazdasági növények 68 közül a gabonafélék uralták a szántót. A parasztgazdaságokban elterjedt gabonakeveréknek számított a kétszeres. A búza-rozs keveréket a nagybirtokon csak a járandóság miatt vetették. A legelterjedtebb tavaszi gabonaféle a zab volt, de nagy becsben tartották az árpái is. A tönköly mint ősi búzafaj, az alakorral együtt főleg a peremvidékeken tartotta hosszú ideig hadállásait. így Európa legrégebben termesztett búzafaját 69 , az alakon Erdélyben 70 Nagykapus és környékén, 66 Wellmann 1.(1979): 23-24., GyímesiS.: Utunk Európába. Bp. 63. 67 Ua.128. 68 Ua.148-149. A pallérozódó mezőgazdaság ellenére a XVIII— XIX. század közepéig a növénytermesztés egyoldalú volt, a gabonafélék túlsúlya jellemezte. Az intenzív művelést igénylő növényfajok termesztésének első színtere a kert, majd később az ugar volt. 69 Kapás S.(i997): 8-9. 70 Péntek J.-Szabó A.O985): 116-123. Széken és a Fejér-megyei Remetén még az 1970-s évek végén is vetették a falusi gazdák. Főleg takarmányként hasznosították,de kenyérfélék is készültek belőle. A tönkéről a XVIII. század végén mint ősi búzaféléről Pethe FJ ] írt részletesen. Ez a búzafaj többször bekövetkező spontán kereszteződés szülötte 72 A tönké sorozatba tartozó keményszemű búza 11 újabb keletkezésű faj, a közönséges búza után a legelterjedtebb, főként a mediterrán és a hozzá hasonló éghajlatú vidékeken. A tönköly™ eredetét talány veszi körül. Termesztéséről az első adat 1498-ból származik, ahol az egyik oklevélben thenkel néven fordul elő. II. Ulászó dézsmajegyzékében szépei. Buda német polgárai a XV.században már termesztették a hazájukból behozott gabonafélét. A tönköly a germán népek ősi gabonája volt. Az Erdélyben 75 termesztett tönköly nem német tönköly volt, hanem az ún. fehér alakor, ami viszont román eredetű szó. Akkoriban az alakor fő termőtájai közé tartozott Nógrád, Hont, Gömör, Csanád, Kolozs, TordaAranyos megye és a Dráván-túli terület. A közönséges búza számos fajtája 76 a XIX. század második felétől az 1950-es évekig terjedő időszakban a Kárpát-medencében őshonos fajokból, Keletről,főleg Galíciából az 1863. évi aszály után behozott, s a kereskedelmi forgalomba bekerülő nyugati tájfajtákból alakult ki. Típusai közé tartozott: bánsági, tiszavidéki, Fejér-megyei stb. A köztudatban kevésbé ismert, hogy a nemesített fajták vetésterülete 1947-ig v jóval kisebb volt, amint azt gondoljuk. A búza tájfajtáinak korszaka - a paraszti gazdálkodás révén - jórészt az 1950-60as évek fordulójáig tartott. Az ismeretlen fajtájú búzaféléknél is az egyik keresztezési partner számos esetben tájfajta volt. A XIX. század második felétől termesztett búzafajták után, az első világháborút követő évtizedekben az 1960-as évekig a bánkúti fajták jelentették a magyar búzatermesztés alapjait. A rozs n azokon a tájakon terjedt el, ahol a búza már nem termett meg. Eredetileg a búza gyomnövénye volt. A korábbi századokban jóval jelentősebb szerepet játszott. A kétszeres vagy abajdóc 79 ambivalens megítélését jelzi, hogy a XVIII-XX. században együtt élt az ún. rozsolás és a búzával történő együttes termesztés gyakorlata. Ez utóbbi megoldás főként a táj természeti adottságaihoz és az időjárási viszonyokhoz igazodott. 1918 után jelentek meg a hazainemesítésű fajták, melyeknek alapanyagát a paraszti tájfajtá^ szolgáltatták. Az árpa m esetén a fajtákat - alakgazdag növényfaj, számos fajtája, fajtaváltozata alakult ki - illetően nagyon nehéz világos képet nyerni. A sze71 GaálL(i978):288. 72 Mándy Gy.(i972): 78-79. 73 Bocz E. szerk.(i992):2i9. 74 LelleyJ—MándyGy.(i963): 15-16. 75 BátkyZs.(i9i8): 23-28. 76 LelleyJ.-MándyGy.(i963): 15-16. 77 JánossyA.(i955):5. 78 Kapás S.(i997):io. 79 Pinke Gy.-Pál R.(2005): 13. A rozst szekunder kultúrnövények közé sorolja a botanika.Lásd: Pinke Gy.: Domesztikáció és a gyomnövények, különös tekintettel a kultúrnövény-utánzó gyomokra. = Botanikai közlemények,2005.i-2.27-42. 80 Kapás S.(i997): 138. 81 GaálL.(l978):43i-,525.