A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Kisebb írások - Patay Pál: Jártam, mint régész Hajdút meg Bihart

szelvényei. Ha a tsz, amely vállalta a visszatemetést, elvégzi ezt a munkát, Kovács László sohasem talált volna rá a temető helyére. Hát ennyire nem lehet az embernek a terepen az emlékezetére hagyatkozni! Az 1960-as években egyik fő kutatási feladatom volt a nép által a Duna-Tisza közén Csörsz árkának, a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett rejtélyes sáncok kutatása, amelyek az Alföldet északról és keletről több párhuzamos vonalban körülveszik. Ezek Hajdú-Bihar keleti felén, sőt magán Debrecenen is áthúzódnak. Létezésüket Bálás Vilmos irodalmi és kartográfiai adatok alapján igazolta. Az általam vezetett kutatás feladatát képezte a sáncok nyomvonalának pontos felderítése, valamint régészeti adatok begyűjtése annak a megállapításához, mikor és miért emelték ezeket a földmüveket. Hogy merre húzódtak a sáncok, arról régi térképek, légi fényképek alapján tájékozódtunk. Az így nyer adatok valódiságát azonban a vonalak helyszíni bejárásával ellenőriztük. Több esetben a helybeli lakosok is szolgáltak útmutatással. így például Nyírábrányban a Fülöpre vezető út mentén lakó Hamecné „Jaj, azért szerencsétlen a mi életünk" szavakkal sikoltott fel, amikor megkérdeztem tőle, nem hallott-e az Ördög árkáról, „mert a házunk pontosan fölötte épült". A Tiszántúlon az ismerkedést az Ördög árkával még a kutatás legelején, 1963-ban hajtottuk végre. Az akkor 60 esztendős Bálás Vilmossal egy reggel Tiszavasváriból a magunkkal hozott kerékpáron a kartográfiai adatok alapján jelzett nyomvonal mentén átkarikáztunk Újfehértóra, onnan pedig másnap Debrecenbe. Örömmel állapítottuk meg, hogy milyen jó állapotban maradt meg az Ördög árka töltése ott, ahol Hajdúnánás és Nagycserkesz határát (egyben a megyehatárt is) alkotja, valamint különösen a Hajdúhadház és Hajdúböszörmény közötti községhatáron, majd ugyancsak a debreceni Nagyerdőben. A rákövetkező években azután rendszeresen bejártuk a megye területén található sáncoknak mind a négy vonalát, a legbelsőt Berettyószentmárton és Magyarhomorog, a belsőt Debrecen és Körösszegapáti, a külsőt Hajdúhadház és Pocsaj, a legkülsőt meg Nyírábránynál. A bejárásokat nemcsak a kutatásban résztvevő állandó munkatársaimmal, Garam Évával és Soproni Sándorral végeztem el; segítségünkre volt a Déri Múzeum részéről Mesterházy Károly, majd a későbbi években Módyné Nepper Ibolya és Máthé Márta is. Sőt Balogh István (a Dérinek 1949-1956 között igazgatója, idővel a Szabolcs megyei levéltár igazgatója) is vállalkozott arra, hogy nemcsak rávezessen az Ördög árkának a Nagycsere melletti egykori tanyájuk közelében lévő vonalára, hanem végigkísért a Fancsikán és Bánkon keresztülhúzódó sáncnak egy hosszú szakaszán. Az Ördög árka bejárása során volt egy érdekes szakmai élményem. Müller Róbert egyetemi hallgatóval (utóbb a keszthelyi Balatoni Múzeum igazgatója) jártam végig egy napon a külső sáncnak azt a szakaszát, amely az Ér felől Pocsaj és Nagyléta, majd északabbra Monostorpályi és Vértes határát képezi. Amíg a Nagy Folyás nevű értől délre a szántóföldeken biztosan tudtuk követni a sánc nyomát, attól északra, a homokdombokon már csak gyanítottuk, hogy a községhatáron kiemelkedő talajgerine az egykori töltés maradványát képezi. De a nagyjából dél-észak irányban húzódó községhatár egy homokdombon hirtelen derékszögben kelet felé törik meg. Ide érve viszont az eredeti irány folytatásában már semmilyen terephullámot sem figyelhettünk meg. Megállapítottuk, elvesztettük a nyomvonalat. Mivel napnyugtához közel járt az idő és a gépkocsi Monostorpáiyiban várt ránk, „majd holnap folytatjuk" elhatározással megindultunk nyugatnak, Monostorpályi felé. A nap szembe sütött, a domb oldalában a talajon semmit sem figyeltünk meg. A domb aljában azonban valami miatt visszafordultam. Rátekintve a domb oldalára, egy világosan csillogó homokcsík elvitathatatlanul jelezte a dél-északi irányú községhatár folytatásában az Ördög árka nyomvonalát. Másnap reggel a gépkocsiról Monostorpáiyiban kiszállva gyalog baktattunk ki a kérdéses homokdombhoz, azaz kelet felé. A nap most is szembe sütött. Az este látott világos homokcsíknak még a nyomát sem észleltük. De ahogy felértünk a dombra és megfordultunk - azaz háttal álltunk a napnak - ismét csak látható volt előttünk a domboldalban a nyomvonal. 476