A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Nagy László: Bocskai István Kassán (1604–1606) - Nagy László: Štefan Bocskai v Košiciach 1604–1606

Ahhoz, akinek Lengyelország erőinek birtokában természetesen más lehetőségei akadtak a felkelővezérénél. Mindenekelőtt az anyagi alapok terén, hiszen a lengyel király egy európai középhatalom - ha nem éppen nagyhatalom - ura volt és rendelkezett Erdély békebeli jövedelmei fölött is. A fejedelem viszont - két ország uraként is egy több mint tíz esztendeje háborúzó, kifosztott, kimerült terület anyagi nincstelenségével találta szembe magát. Nem esünk túlzásba annak kimondásával, hogy Bocskai előtérbe kerülő pozitív egyéni kvalitásai nem várt súllyal estek latba az elé tornyosuló katonai és politikai nehézségek legyőzésénél. A 17. században soha nem látott nagyságú és ütőercjü magyar hadseregét szinte a semmiből teremtette meg és tartotta fenn másfél éven át, s vezette azt döntő sikerre. S bár harca magán viselte a polgárháborús jegyeket a Dunai Monarchián belül, ugyanakkor Erdélyben fölszámolta az immáron évek óta dúló belső harcokat. Emellett mind a királyi Magyarországon mind a fejedelemségben Bocskai hajdú- és székely politikája megteremtett egy olyan békés társadalmi bázist, amelyre utódai bízvást építhettek. A fejedelem valami hihetetlen jó érzékkel tudta kiválogatni maga mellé munkatársakként azokat a katonai és polgári tisztségviselőket parancsnokokként és fejelemi tanácsadókként, akik képesek és készek voltak a reájuk bízott feladatokat többnyire kifogástalanul ellátni. Igaz, nem habozott akkor sem ha rájött, hogy valamelyik személy nem alkalmas tovább a kapott tisztség és feladat ellátására, vagy méltatlannak bizonyult a belé helyezett bizalomra. Az ilyeneket azonnal leváltotta, lecserélte és nem riadt vissza akár a fizikai megsemmisítésüktől sem, amint az például Lippai Balázs hajdúfőkapitány esetében történt Kassán 1605 legelején. A társadalmilag nagysúlyú, de ugyanakkor a hadi dolgokhoz keveset értő főuraknak -- amilyen például Homonnai Drugeth Bálint is volt - hangzatos katonai tisztségeket adott. Ugyanakkor éberen vigyázott rá, hogy a tényleges katonai vezetés olyan hozzáértő, tőle függő harcképzett emberek kezében maradjon vagy kerüljön, mint például Rhédey Ferenc, Segnyey Miklós, rátóti Gyulaffy László, Desőfi János, Némethy Gergely és más, zömében hajdútisztek. A katonák a szabadságharc alatt többnyire Kassától távol végezték feladatukat, s ott inkább csak időnként jelentek meg jelentéstételre vagy az újabb feladatok átvételére. Közvetlenül a fejedelem mellett valójában egyetlen katonai személyiség tartózkodott. Két éven át Káthay Mihály volt kallói főkapitány. Később az ö fő tevékenysége politikai térre terjedt ki. Fejedelmi kancellárként nem csupán a két ország ügyeinek az adminisztrációját irányította Kassáról, de egyúttal egy politikai csoportosulás feje is volt, s ugyanakkor elismert müveit humanista. Elmondható, hogy IIlésházy István 1605 nyár eleji bekapcsolódásig ő volt a „főember", a főtanácsadó mind a külügyekben mind a belügyek terén. Az udvari lelkészi tisztet Alvinczy Péter látta el, Pázmány Péternek előbb iskola - majd hitvitázó társa. Egy ideig a testőrség parancsnoka Nyári Pál egykori váradi kapitány volt, tisztét később Széchy György vette át. A kincstartóságot Bocskai régi kipróbált híve, Nagykereki sikeres védője, Örvéndy Pál látta el. A magyarországi dolgokban a költői tehetségekkel is megáldott Rimay János tevékenykedett, míg az erdélyiekben Péchy Simon. Fő fizető mesterként lmrcffi Jánost alkalmazta, udvari történetíróként pedig Szamosközy Istvánt. Ám itt tevékenykedett Szcpsi Korotz György református lelkész, angol fordító és Szepsi Laczkó Máté történetíró és költő. Csak az eddig felsorolt nevek - különösen ha hozzá vesszük az 1605 nyarától sokat Kassán időző Illésházy István is - azt mutatják, hogy az udvar ha létszámba szűk is volt, de itt tanyázott az akkori magyarországi és erdélyi szellemi élet legtöbb ismert kiválósága. így Felső-Magyarország központját, „fővárosát" bátran nevezhetjük Bocskai itt időzése idején a magyar szellemiség gyűjtőhelyének is. Arról, hogy Kassa polgársága miként viselte el a katonai és politikai központ, udvartartás terheit két autentikus, egymásnak ellentmondó leírást ismerünk Bocatius főbíró és Bocskai diplomatája tollából. Az egyikben rendkívül pozitív kicsengéssel szól mind a felkelésről, mind Bocskairól és hadinépéről. A másikban viszont éppen az ellenkezőket olvashatjuk. Ez utóbbiban tagadja pél17