A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Nagy László: Bocskai István Kassán (1604–1606) - Nagy László: Štefan Bocskai v Košiciach 1604–1606

dául, hogy bármiféle része lett volna Kassa kapunyitásában, s azt állítja, hogy a kassai polgárok többsége akárcsak a többi felső-magyarországi városoké - ellenséges érzülettel viselkedik Bocskai és hadinépe iránt. Szerinte mind a magyar mind a német kassai polgárok mielőbb német őrséget kívánnak a városba, mert azok megelégedtek szerényebb elszállásolással is, mint a hajdúk, akikkel nem lehet együtt élni. Bocskai emberei a várost nem tartják meg a régi szabad állapotában. Még Kassa kulcsait is magukhoz vették, s ingyen veszik el a polgároktól nem csupán az élelmiszert, de a kereskedők egyéb árucikkeit is. Maga Bocskai gyakran annyira lerészegedik, hogy rövidesen utódjáról kell gondoskodni. A szembenállást a király embereivel többnyire csak a fejedelmi udvar emberei szítják. A kassai polgárok érzéseit mélyen sértik - mondta Bocatius 1606 augusztusában - a kálvinisták túlkapásai, akik jogfosztottakká teszik a többségükben lutheránus polgárokat. A német városlakók különben amiatt is aggódnak, hogy Bocskai valamilyen ürüggyel elveszi a pénzüket és a legszebb ékszereiket, s áttelepíti őket Erdélybe, ahogyan Szapolyai János tette annak idején. Nagy kár, hogy Basta 1604-ben nem maradt Erdélyben vagy Felső-Magyarországon, mert ő elhárította volna a Bocskai vezette „rebelliót". E negatív vélekedések értékéből bizonyára sokat levon, hogy azokat Bocatius császári fogságban mondta, szörnyű tortúrák eredményeként. A dicsérő szókat viszont már kiszabadulása és Kassára való visszatérését követően írta. Mindezt figyelembe véve is valószínűsíthető, hogy Bocskai kassai udvartartása sok tekintetben zavarta a városlakó polgárok békés termelőmunkáját. A „testőrző" hajdúkatonák úgy viselkedtek itt is, mint általában a fízetctlen vagy rosszul fizetett hadinép. Az ő világuk más volt, mint a békés termelőmunkát végző polgároké. Erdélyben bármily korlátlan urak voltak is a fejedelmek befelé, a törökkel a hátuk mögött, a szász városok mégis kikötötték, hogy azok mikor és milyen létszámú katonai kísérettel mehetnek be a falak mögé. Ezt a kassaiak Bocskaival és hadinépével szemben nem tehették meg ha már önként kaput nyitottak előbb a hajdúknak, majd uruknak 1604 október végén, illetve november elején. Valójában ezzel az önkéntes kapunyitással viszont a város nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mozgalom egyáltalán kibontakozhasson és hogy fenn maradjon Basta tábornagy osgyáni és edelényi győzelmei után, azok ellenére is. Hiszen 1604 december első napjaiban itt szenvedte el a kiváló hadvezér és hadtudós, az eddig mindig győztes „aranysarkantyús lovag" az első kudarcát Kassa sikertelen ostromával. A katonai sikertelenség ugyan taktikai volt, de stratégiai hátránnyá fejlődött, amivel eldőlt a felkelés sorsa végérvényesen. Kassa birtoklása olyan hadászati előnyt jelentett Bocskainak, amit nem tudott eliminálni Basta semmiféle hadvezéri tudása, s így végül terület elhagyására kényszerült. Ám nem volt jelentéktelennek mondható a város birtoklásán a politikai szerepe, súlya sem. Az 1604. november 12-én megtartott gyűlés az első lépése, sőt záloga volt a társadalmi béke és együttműködés alapbázisa megteremtésének a nemesség és polgárság valamint a hajdúság között. Az itt létrejött - ellentmondásoktól nem mentes - kompromisszum nélkül szintén nem lett volna diadallal végződő felkelés. Az sem jelentéktelen szempont, hogy a kassai polgársághoz igazodott a felső-magyarországi városok lakosságának elsöprő többsége, s Eperjes is csupán később lépett ki ebből a szövetségből Basta befogadásával. Kassán született meg a székelyek megnyerését és a mozgalom mellé állítását eredményező erdélyi politika. Akárcsak a hajdúkérdés rendeződése a letelepítések és kiváltságolások révén. S nem utolsó sorban itt folytak le a béketárgyalások a Habsburg-hatalommal az 1606-os országgyűléseken. Ezeket ugyancsak éles „pengeváltások" övezték a Káthay vezette „háborús párt" és az Illésházyt követő úgynevezett „békepárt" tagjai között. Ez a harc végül is nem csupán a bécsi békével, de Káthay kancellár „félretételével", majd a fejedelem halálát követően barbár meggyilkoltatásával ért végett. És itt fejezte be életét, végrendelkezésének megírása után, az élethez súlyos betegen is ragaszkodó, s a „magyarok Mózesévé" magasztosuló, halhatatlanságba távozó szabadságharcos fejedelem is. 18