A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Történelem - Nagybákay Antal: A debreceni Kis-Orbán család rövid története és leszármazása

1809. február 17-én I. Ferenc királytól öccsével Jánossal együtt, aki akkor a tanácsnak szintén tagja, címeres nemes levelet kapott, melyet fentebb már ismertettem. A nemeslevélbe belefoglalták feleségeiket is Némethi Juliannát és Szilágyi Rozáliát is, valamint az akkor élt gyermekeket is. így Istvánnak István, Dénes, Lajos János és László fiait, Jánosnak pedig Imre és Károly fiait, Rozália és Juliánná leányait. Itt meg kell állnunk egy percre, mert a Herpay Gábor Hajdú vármegyei főlevéltárnok Nemes családok Debrecenben című 1925-ben megjelent különben kitűnő munkájába valami fatális tévedés csúszott. A Kis Orbán családról ugyanis azt állítja, hogy István gyermekein kívül, három unokája és egy dédunokája is benne van a nemeslevélben, ami mindenképpen lehetetlen, mivel az első unoka Károly 1816-ban születik hét évvel a címeres levél kelte után (Herpay 1925). Az eredeti címeres levél István fia Lajos után leányágon szintén Édesapámra Nagybákay (Rickl) Antal Lajosra szállt, ki azt 1958-ban a debreceni Déri Múzeumnak ajándékozta. Itt kell még megemlítenem, hogy a debreceni ág 1809-től kezdve kizárólag a Kis Orbán vezeték nevet használta. Kis Orbán Istvánról és feleségéről Némethi Juliannáról szép egykori olajképek maradtak meg ismeretlen festőművésztől, melyek 1944-ig ugyancsak leányágon Rickl Edith Benkó Lajosné tulajdonában voltak Pásztón. Sajnos a II. világháború végén a gyermektelen házaspár tragikus halála után vagy megsemmisültek, vagy lappanganak valahol. Fényképmásolatukat mellékelten bemutatom. Az 1809-es évről még meg kell említsük, hogy a Bécsből Napóleon elől Magyarországra menekült királyi udvar személyzete, a Habsburg hercegkisasszonyok személyzete nemes Orbán István fürmender Cegléd utcai házában lett elszállásolva (Zoltai 1903). Némethi Juliánná 15 évvel élte túl férjét. Kisebbik fiával Jánossal együtt még évekig ő is kalmárkodott. 1842. február 17-én végrendelkezett (Rácz 1983). Kis Orbán Istvánnak és Némethi Juliannának 8 gyermeke született, de a három kislány gyermekkorban elhalt, csak az öt fiú nőtt fel, akik mint már beszámoltam róla bekerültek a nemeslevélbe is. A fiúkat, amint az a Ns. Kalmár Társaság jegyzőkönyveiből kitűnik, kereskedelmi pályára igyekeztek nevelni. A két idősebbiket Istvánt és Dénest 1798-ban szegődtette be apjuk saját üzletébe inasnak és 1804-ben szabadította fel őket (Nagybákay 2000). II. Kis Orbán István 1814. március 29-én inkorporáltatja magát az I. classisba a Ns. Kalmár Társaságba. Megjegyzés szerint itthon nem legénykedett. Nevét 1814-től 1850-ig lehet a Társaságjegyzőkönyveiben nyomon követni (Nagybákay Rickl 1936). 1814. szeptember 29-én megnősül. Felesége németújfalui Simonffy Eszter (1798-1837), a Simonffy Sámuel kalmár, debreceni főbíró és szentkirályszabadjai Béllyey Erzsébet leánya. 1832-ben beszegődteti magához mind a négy fiát tanulónak: Károlyt, Lajost, Imrét és Lászlót. Közülük azonban csak Károly lett önálló kereskedő, aki 1836-ban szabadult fel (Nagybákay 2000). II. István 1852. május 11-én halt meg, míg felesége már 1837. február 15-én. A halotti elmélkedést felette február 17-én a református kistemplomban tartotta Tóth Mihály ispotályi prédikátor. II. István testvére Dénes, aki 1790-ben született szintén felszabadult, mint kereskedősegéd. Űzte is e foglalkozást, mert 1837. május 29-én, mikor felvétetik a polgárok közé és beíratik a matricula civiumba, kereskedőként van bejegyezve. De aligha a családi üzletben, mert édesanyja végrendeletében (1842) nem részelteti sem az üzletben sem a házban. Meg kell elégednie az érmihályfalvai birtokkal és egy évi 100 ft-os támogatással Lajos öccsétől, mivel hogy nem az édesanyja kedvére nősült (Rácz 1983). Sem feleségéről, sem esetleges leszármazottairól nem tudok semmit. A harmadik fiú Lajos, aki 1794-ben született, prókátor lett, ügyvédi diplomája 1817. szeptember 26-án kelt, amit Komlósy Dániel nótárius mutatott be a debreceni senatusban október 17én. 1819. szeptember 23-án nősült, elvévén sógornője nővérét németújfalui Simonffy Rozáliát, 160