A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Művelődéstörténet - Surányi Béla: Debrecen és a magyar mezőgazdasági szakoktatás a XX. század első felében

században már bizonyos hangsúlyeltolódás tapasztalható a háromszintű képzés egyes területei között - elsősorban az 1920-as évek után - de főleg „...a nagybirtok vezetésére képeztek ki intézőket, ennek megfelelően aránytalan volt a főiskolák súlya a közép- és főként (az) alsó fokú szakiskolákhoz képest. Leggyengébb a középfokú szakoktatás volt (az 1930-as évektől már jóval nagyobb szerepet játszott), holott ennek fejlesztésére lett volna talán a legnagyobb szükség." (PATAK Y E. szerk. 1970.59.) A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI SZAKOKTATÁS GYÖKEREI Európa, így Magyarország agráriuma is több forrásból táplálkozik. Bár a prehistorikus időszak egyes korszakai között nincs - eddigi ismereteink szerint - folyamatosság, de hatásuk bizonyára nem múlt el nyomtalanul. (SURÁNYI B. 2003.) Annál nagyobb - egyúttal tudományosan is igazolt - szerepet játszott a római örökség (BARTA J. 1997. 9-46.), a népvándorlás századainak hozadéka, a magyarság agrárismerete (MAGYAR MEZŐGAZDASÁG 2000. 5-46.), a hittérítő szerzetesek gyakorlati tudása (SCHMITZ, PH. 1998. 7-33.) - elsősorban bencések és ciszterciták -, a bizánci egyházzal fenntartott kapcsolatok, a első és külső emigráció, kiváltképp a XVIII. században és az Újvilág felfedezésének „hozománya". (GRIGG, D. B. 1980. 39.) A római örökségtől kezdődően az agrárium elméleti és tapasztalati kultúrája bizonyos folyamatosságot, egymásra épülést és kölcsönhatást mutat. Kiemelendő a monostorok, kolostorok szerepe, melyek századokon át a mezőgazdasági ismeret és termelés meghatározó színterei voltak, megőrizvén az antik hagyományokat, különösen a kertkultúrában. A kolostori agrárkultúrában mint mintagazdaságban élt tovább az antik világ öröksége. A Kr. u. 795-ben kiadott Capitulare de villis előírásaiban jól ötvöződött a rómaiak és a koraközépkor gazdálkodása. A zöldség, szőlő- és gyümölcstermesztés ismeretanyaga a szerzetesek közvetítésével jórészt a paraszti kertkultúrában talált otthonra. A reformáció lendületet adott a reneszánsz szellemiségében a természettudományok fejlődésének, ami a protestáns iskolarendszerben is éreztette hatását. (FEHÉR E. 2002. 25-28., HECKENAST J.-ZSINKA J.-né 1986. 39-40.) Comenius J A. (1592-1670): Orbis sensualium pictus c. munkájában a VIII. fejezet foglalkozik a mezőgazdasággal. A jó nevű pedagógus Sárospatakon szorgalmazta mezőgazdasági jellegű előadások beiktatását a helyi oktatásba. Apáczai Csere János (1625-1659) Magyar Enciklopédiájának VIII. fejezete alapos összeállítás a mezőgazdaságról, amely nemcsak a tanulók, hanem a földművelők számára is hasznos ismereteket tett közzé. Lippai János (1606-1666) pedig azért jelentős a magyar művelődéstörténetben (HECKENAST J.ZSINKA J.-né 1986. 56-58.), mert „...munkássága az első kísérlet hazánkban az elméleti és a gyakorlati mezőgazdaság és kertészet összeegyeztetésére". A XVIII. század már a mezőgazdasági szakoktatás formálódásának a jegyében telt el, függetlenül az oktatás szintjétől, az alapítás jellegétől. (Ua. 81-82.) Az 1763-ban Szempcen (Pozsony vm.) létesült Collegium Oeconomicum-ot a szakirodalom Európa egyik első számviteli iskolájaként tartja számon, ahol a hallgatók mezőgazdaságtant is tanultak. De említhetnénk még Tallóst (1764), Tatát (1765) vagy Vácot (1769) is, ahol a hallgatók ismerkedtek a gazdálkodás elemeivel is. A korai próbálkozások közé tartozott a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem (CSÍKI L. 1943. 7-8.), ahol külön tárgyként szerepelt az agronómia is. Sőt, az egyetem Pestre történő áthelyezésével (1784) a mezőgazdaságtan (Oeconomia ruralis) önálló tanszéket kapott, Mitterpacher Lajos vezetésével. Jóllehet az egyetem működése kiállta az idő próbáját, a tanszék fennmaradása azonban kizárólag Mitterpacher személyéhez kötődött, aki 1814-ben elhunyt. 344