A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Emléksorok Sz. Máthé Mártáról (Hajdú Zsigmond–Magyari Márta)
EMLÉKSOROK SZ. MÁTHÉ MÁRTÁRÓL (1945-2002) Sz. Máthé Márta tudatosan választotta magának élethivatásul a régész pályát. így lett Soproni Sándor szentendrei középiskolás régész-szakköröséből Bóna István régészhallgatója és tanítványa az ELTE BTK régészet-történelem szakán. A jászdózsai teli-ásatásokon kialakult fiatal kutatócsoport tagjaként, mint leendő hosszú távú szakmai programot és egyben doktori értekezésének témáját választotta magának a Berettyó menti tellek szondázó feltárását. Ezért jött Debrecenbe, a Déri Múzeumba dolgozni. Az elkövetkező évek, évtizedek alatt öt bronzkori teilen végzett feltárást a Berettyó-völgyben és ezek adataiból megírta doktori értekezését A közép-tiszántúli őskori teli-telepek bronzkori rétegei, különös tekintettel a Berettyó-völgyre címmel, ami később angol nyelven jelent meg (Bronze Age tells in the Berettyó valley, in: Bronze Age settlements of the Great Hungarian Plain I. IPH 1988). E mellett számtalan kisebb leletmentést végzett, írt tudományos cikkeket évkönyvekben és országos folyóiratokban. Eredményei alapján szervezője és rendezője volt az 1989-ben Szolnokon megnyílt Dombokká vált évszázadok című kiállításnak, ami a Bronzkori teli-kultúrák a Kárpát-medence szívében témameghatározó alcímet viselte. Ez a vándorkiállítás bejárta Nyugat-Európa több nagyvárosát és jelentős nemzetközi szakmai sikert aratott. A hajdani fiatal telikutató csoport most már, mint érett, elismert szakemberek közössége mutatkozott be szeretett idős professzorukkal az élen. A kiállításról megjelent színes katalógus német és francia nyelven meghatározó jelentőségű tanulmányokat közöl a Kárpát-medence bronzkorával foglalkozó szakemberek és a művelt érdeklődők számára. E közös munkában való részvétel jelentette Sz. Máthé Márta pályájának legnagyobb szakmai sikerét. 1993-tól szervezője és irányítója volt a Polgár környéki autópálya-feltárásoknak. 1996-ban visszavonult a terepmunkától és a korábban kiásott Polgár-kenderföldi bronzkori teli ásatásának anyagát készítette elő egy nagyobb terjedelmű közleményhez. Az 1990-es évek utolsó harmadában - amikor az ásatási munka már meghaladta fizikai erejét - lehetősége nyílt arra, hogy felkészültségét, műveltségét, nyelvtudását könyvtárvezetőként és a Déri Múzeum Évkönyvének szerkesztőjeként kipróbálhassa. A könyvtár nemzetközi kapcsolatainak felújítása, a szerzeményezés elveinek következetes érvényesítése, a valódi tudományos, szellemi miliő megteremtése az ő könyvtárosi működének köszönhető. Az évkönyv szerkesztése elsősorban intellektuális kihívást jelentett számára. Jó kvalitásérzéke, kifinomult ízlése, s az a képessége, szerkesztői erénye, hogy a szövegekben a hibákat biztos szemmel tudta „kiszúrni", különösen alkalmassá tették erre a feladatra. Sz. Máthé Márta kiváló muzeológiai érzékkel rendelkezett. Szakértő szemmel figyelte a különböző társ-szakterületek kiállításait itthon és külföldön egyaránt. Különösen vonzódott a régé9