A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Művelődéstörténet - Lakner Lajos: Hagyomány, közösség, meccenatúra

A fentiek szem előtt tartása több szempontból is fontos. Egyrészt azért, mert világosan látható, hogy az a literátori-értelmiségi réteg, mely Trianon után teljesen azonosult a hivatalos politikai törekvésekkel, nem eleve kizárólagos értékként élte meg és értelmezte a nemzeti kultúrát, hanem mint az ember egyéni életútjának és gondolkodásának keretfeltételét. Másrészt azért is, mert ez a szemlélet tette lehetővé e réteg múzeumalapító tagjai számára, hogy felmérjék Déri Frigyes ajánlatának jelentőségét, aki a Városi Múzeum számára adományozná az emberiség kultúrtörténetét reprezentáló gyűjteményét. Nemcsak azt a lehetőséget jelentette ugyanis ez az adományozás, hogy a vidéki gyűjtemények közül mint a leggazdagabb intézmény válhatott ki a debreceni múzeum, s ezzel a város visszaszerezhetett valamit a 19. század folyamán elveszített jelentőségéből, hanem azt is, hogy az egész emberiség kulturális emlékeinek megőrzésében kaphat pótolhatatlan, a helyi értékek megmentésén-megőrzésén túlmutató szerepet. Épp ebben az időszakban következett be jelentős változás a Csokonai Kör és a Városi Múzeumot létrehozó és fenntartó értelmiségi réteg gondolkodásában, jelezve az ekkor lejátszódó társadalmi-kulturális változásokat. 1927 október 24-én megalakult a Debreceni Múzeumbarátok Köre, melynek célja ,,[a] Debreceni Városi Múzeum gyarapodásának, valamint kulturális és tudományos munkásságának előmozdítása; a nagyközönségnek a múzeum ügyei iránt való érdeklődésének növelése. Kutató és gyűjtő utak, ásatások, egyéb tudományos munkálatok erkölcsi és anyagi támogatása. A debreceni városi múzeum gyűjteményét és munkásságát ismertető időszaki és önálló művek kiadása, előadások és kiállítások rendezése". (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1927, 25.) Mindez a cél egyben a múzeuménak is tekinthető (mindkét intézmény irányítója Löfkovits Arthur volt). A korábbi felfogáshoz képest bekövetkező változás lényege, hogy a múzeum célja ekkor már kevésbé írható le a hagyományközösségi gondolat segítségével, feladata nem annyira a hagyományok ápolása és megmentése -jóllehet ezt is kötelességüknek tekintették -, hanem sokkal inkább az emberiség történelméről és kultúrájáról összegyűlt tudás átadása. Bár a múzeum alapításától fogva szó volt oktató funkciójáról, de kezdetben ez első sorban a hagyományok átadását jelentette, ekkor azonban inkább már a közönség tudományos ismereteinek gyarapítása a fő cél. A múzeum így tudományos, oktató intézménnyé vált, amit Borsos József 1928-30-as városrendezési terve is jelez, mely szerint sugárút kötötte volna össze a múzeumot az egyetemmel. (RÁCZ 1990, 46-47.) Déri Frigyes is hasonló meggondolásokból adományozta Debrecennek és nem más magyar városnak gyűjteményét, számára ugyanis az egyetem léte garanciát jelentett a muzeális tárgyak megbecsülésére, hasznossá tételére: a múzeum beágyazódhat a tanulási folyamatba, segítve így a diákok ismereteinek gyarapodását és mélyülését. A 20-as évek végétől kezdve a múzeum már több volt mint a helyi közösség értékeinek megjelenítője, sokkal inkább az emberi kultúra bemutatásának és kutathatóvá tételének helye. A változás jól lemérhető annak a gondolatnak a világos kimondásán is, hogy a múzeum fenntartása egyszerre állami és egyszerre társadalmi feladat, vagyis nem pusztán a hagyományközösség kötelessége. (LÖFKOVITS-ZOLTAI 1927, 25.) Ekkor fogalmazódott meg az is, hogy bár a múzeum fejlesztésében mindenki részt vehet, a földműves a szántás közben talált tárgy átadásával éppúgy, mint a gazdag ember, aki családi ereklyéit adományozhatja oda, lényegében azonban a tehetős emberek az oszlopai a gyűjtemények gyarapodásának. A múzeumbaráti köri tagságot ennek megfelelően meghatározott összegek befizetéséhez kötötték. A társadalom funkcionális differenciálódásának, a különböző alrendszerek egyre határozottabb elkülönülésének jeleként értelmezhető a Déri Múzeum létre jötte. Vagyis annak a változásnak az egyértelmű jelzőjeként, melynek során a közösségi lét egyre virtuálisabbá vált, amennyiben a különböző feladatra/funkcióra specializálódott intézmények egyre kevésbé képesek és akarják reprezentálni a közösségnek mint közösségnek az értékeit és érdekeit. A kulturális intézmények működésének logikáját egyre inkább a célracionalitás, a pragmatikus ügyintézés igénye határozza 347