A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Dutka Ákos és Ady Endre

olvas, íme, lakol." Vagy: ,A föld meg a város ama ritka könyvek közül való, mely okvetlenül dokumentum-rangra jut." Ámde: „Dutka Ákosban nem dolgozik és mulat valami különös géniusz, de Dutka Ákos milyen lenn hagyta már a Szabolcska-féle völgynépséget." Végül a befejező mondat: „Dutka Ákos talán nem eléggé a magáé, de határozottan a mienk, érték, akit be és le kell jegyeznünk." (ADY, 1908a) Kérdés, milyen érzéseket keltett a cikk Dutkában, hogyan dolgozta fel az írás kétértelmű kitételeit? A csaknem ötven évvel később íródott A Holnap városa ebből a szempontból nem mérvadó, mert a „bihari legény" a pálya végén, kedvező történelmi távlatból tekinthetett vissza az eseményekre, annak tudatában, (immár nem reményében!) hogy irodalmi forradalmat csináltak, amelyet nemcsak a tudomány, de a hatalom is méltányol. A föld meg a város egyik feltűnő sajátossága a festő és melodikus líra, ami Adyra kevésbé jellemző. Ennek tipikus terméke a Naplement c. költemény, amelyben a következő jelzős szerkezetek találhatók: zöld selyem, arany por, égő bíbor, ezüsttükör. A seprűs füzek orma mintha lángoló ecset lenne, amivel a ködbe festenének millió színt. A költeményt átszövi a parasztmítosz, összekötve a turáni gondolattal, a romantikus keletiséggel. A Naplement-et írhatta volna Sinka István: (...) Egy ember áll a nyűtt kapára dűlve, A ködbe ' megnő, s mint a bronz ragyog. Mint áldozó pogányok ősi szobra. Levett kalappal áldja a napot. Ismeretes, Ady világképéhez is hozzátartozott a keletiség már Csokonainál feltűnt, a reformkori költőknél hangsúlyosan jelen lévő romantikus eszméje, aminek számos tartalmi összetevője lehetséges. Mindenek előtt a németellenesség, a kuruc hagyományokkal való azonosulás, az „egyedül vagyunk" daca, ugyanakkor a nagyhatalmi mámor hamis vágya és legfőképpen a romantikus antikapitalizmus. Dutka keletisége részben a tájjal, a röggel való misztikus azonosulásban (Magyar elégia, Alkonyat) a földművelés, a paraszti társadalom munkaerkölcsének kultuszában (Szántanak, A föld, Hívogat a puszta,), részben az urbanizáció ártalmainak egyoldalú hangoztatásában gyökerezik (A távíró, Budapest, A gyárkémény dalol, A szesz, Agnes, Jön a vonat). A kőfalú büszke városból visszavágyódik az ősi pogány máglyatüzekhez. (Ősi tüzek) A romantikus antikapitalizmus tankönyvi példája az Égő osztagok c. költemény. Igézet ül a lelkén: látja a pogány tüzeket, s felejti, hogy a gyárkémény, s az égő asztag „Éhes ezrektől áhított kenyér." A hindu lány tánca és a parázna keleti dallam a „Keleten hagyott harmónia" hiányának fájó érzését fakasztja fel benne. (Salome éje). Ady is verselt a kivándorlásról, Dutkának ekkor ez volt egyik fő témája, személyes tapasztalataival dúsítva a nemzet fogyatkozásának tragikus élményét. A napkeleti vad hajdú legényeket elereszti a puszta, az ugar, s a nyugati éhes gépeknek engedi át őket. (Elereszt a puszta. A verset 1953-ban tévedésből még Földessy Gyula is Adynak tulajdonította!) Az égtájaknak metaforikus, noha homályos értelmezése jelenik meg a Hajók, ha találkoznak c. költeményben, ahol a Nyugat az új életre vágyók, az álmok partja, míg Kelet a „szürke, vén" jelzőket kapja, ám képes arra, hogy sokakat visszahívjon. (A hajók lomha gályák, miként később a Tóth Árpád kötetének címe!). A nyugati partok álma hiteget. Azaz Dutkának nem voltak illúziói az „amerikai álommal" kapcsolatban: „Furcsa csuda a nyugati Bábel. / Hazug szerencséje kínálja magát." A tanyai ember teste ott balog lesz, a lelke süket. (Tűzszítók dala). Ezekben a kompozíciókban a keleti identitás deklarálása szociális töltést és hazafias színárnyalatot is kapott, jóllehet távolról sem olyan világos egzaktsággal, mint Adynál. Az ő versében Zselénszky gulyása, a Tisza urak csősze menekül. Vagyis Dutkánál az ugar, a puszta, nem a feudalizmus jelképe, hanem a magyar rög. Nem hiányzik 324