A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Szellemi összefüggések: Kossuth és Petőfi találkozásai Debrecenben
Várhelyi Ilona Szellemi összefüggések: KOSSUTH ÉS PETŐFI TALÁLKOZÁSAI DEBRECENBEN* 1. TERMÉKENY TALÁLKOZÁSOK A nemzet sorsfordító pillanataiban a magyar irodalom és történelem galaxisának legnagyobb csillagai kivételes együttállásban mutatkoznak meg. Büszkék lehetünk rá, hogy ilyen kivételes találkozások helyszíne történelme során jó néhányszor Debrecen lehetett. Talán múzeumpártoló lokálpatriotizmusunknak is éppen az adhat szilárd alapot, hogy rátalálunk ezekre a termékeny pillanatokra: Földi János, Csokonai és Fazekas művekbe torkolló, közös botanizálására, Mihálynapi borozgatásukra, Petőfi és Arany bolondistókos debreceni élcelődéseire, Szabó Lőrinc „nagy osztályának" kamasz-lázadásaira, Gulyás Pál és Németh László bocskaikerti családi szüreteire. Egy ilyen kivételes együttállása volt a magyar kultúra csillagainak az a debreceni pillanat is, amikor Csokonai temetésén Kazinczy és Kölcsey személyében irodalmi korszakok, írói nemzedékek találkoznak, s amikor majd ugyanezen a helyen, a Hatvan utcai temetőben veszi át a szellemi stafétabotot mindnyájuktól előbb Petőfi 1 , utóbb Ady Endre. A különleges „csillagképek" sorába illeszkedik Petőfi és Kossuth néhány debreceni találkozása is. Kissé féloldalasan, az irodalomtörténet szemszögéből, Petőfi felől nézem a témát, amelyen a Kultúra Napja miatt sem kell belemagyarázó erőszakot tenni ahhoz, hogy Kölcseyről is szó essék, hiszen a konkrét események mögött sejtetni lehet azokat a láthatatlan szellemi áramlatokat, amelyek az „ó-kikötő" otthonos klímáját nekik, az idetévedő „hajóknak" is biztosítják. Csokonai, Kölcsey, Kossuth és Petőfi szellemi rokonsága egészen szembetűnő. Az őket egymáshoz kötő misztikus véletlenek láncolatában az első láncszem Kölcsey 180 éve kimondott szaváé, aki, amikor - 1822-23 fordulóján - Isten áldását kéri a magyarra, akkor születik meg a magyarság számára Petőfi Sándor. 2 A következő láncszem Petőfié: tizenkilenc évesen, 1842-ben azért jön Debrecenbe, hogy a Kollégiumban és a temetőben találkozzék Csokonai halhatatlan lelkével. Kölcsey is itt, a Hatvan utcai temetőben, Csokonai temetésén döbbent rá a költő felelősségére. 15 éves ekkor. Petőfi ugyanennyi Kölcsey halálakor. Nyolc év múlva, 1846-ban már a hír szárnyára emelt költő áll Kölcsey sírja mellett, mélyen átérezve öröksége súlyát. Kölcsey és Kossuth kapcsolata látszólag külön szálon fut. Egymás iránti nagyrabecsülésük a pozsonyi országgyűlésen alapozódik meg. Rövidebb változatban előadásként elhangzott a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Déri Múzeum Baráti Körének közgyűlésén, 2003. jan. 20-án. 1 Petőfi később sem hagyta említés nélkül Csokonait. Benne találta meg szellemi testvérét, a korlátokat nem tűrő, a szabadságot a szerelemnél, az életnél is többre tartó örökifjú cimboráját. 1847-ben pl. így ír Csokonai sírjáról az Úti levelekben: ,A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vas-szobrán. Szemeim odatapadtak, és mélyen gondolkodtam arról, ha más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett. " Kerényi Frigyeshez III. 1847. V. 14. 1 Utalok Csoóri Sándor 2000-ben, a Magyar Kultúra Napján, a Kölcsey Társaság kitüntetésének átvételekor, a szatmárcsekei református templomban elmondott beszédére. 305
