A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Művészettörténet, iparművészet - Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17–18. századi textil leletei
szélének egyike pikókkal díszített, ami arra utal, hogy valamilyen ruhadarab szélét gazdagíthatta. Ezt támasztják alá a másik szélhez tapadt anyagmaradványok is. Kinézetében apácamunkához 62 hasonlatos, melyekben a kontúrszálat aprólékosan elszegett selyemanyagból készült csíkok helyettesítik. Jellegében egy Géne-ből származó vert csipkeszélre hasonlít 63 azzal a különbséggel, hogy a Dobozi anyagban lévő csipke ennek mintegy „lecsupaszított vázát" adja, mentes a csipkésebb hatást biztosító pikóktól és tüzéspontoktól. 14. kép. Alaphálós csipke A következő csipke helyenként szakadt, de mintázata jól kivehető (14. kép). Egy pár kontúrszál felváltva négy szirmú virágot és négyszögeket emel ki az egyszerű alaphálóból. Mindkét szélét ívelt pikós fonás díszíti, ez megtöri a határozott, egyenes vonalú szélbefejezést. Nem tudni, hogy konkrétan mit díszített, mert ruhától különváltan található, a szélén anyagfoszlányok nyomaival. Női 64 és férfi vi seiet 65 részét is képezhette. E típus harmadik darabja nagyon rossz állapotban lévő, szakadt csipke. Mintázata nehezen kivehető, annyi azonban megállapítható, hogy az egyszerű alaphálóban egy pár kontúrszálat vezetnek, az egymásba kapcsolódó rombuszokat fél verés tölti ki. A csipkeszél egyik oldalán egyenes, másikon hullámos szélmegoldású. Az egyenes oldalát az előző csipkéhez hasonló pikós fonás díszíti, de kisebb a vele átfogott hullámok távolsága. Az egyik oldalán vissza van hajtva, tehát itt kapcsolódhatott valamilyen ruhadarabhoz. Nem maradt meg semmi arra utaló részlet, hogy mit díszíthetett. Apácamunka, más néven kolostormunka, apácák által kevésbé értékes anyagokból készített, finom kidolgozású, aprólékos kézimunka. BRUGGEMAN 1997.57. A sárospataki ásatáskor előkerült egyik négyszögletes kivágású magyaros vállfüzőt, melyet a szabásvonalak mentén két sorban hasonló alaphálós csipke díszíti. Szélei egyenesek, a duplán vezetett kontúrszál segítségével indák által összekötött, alakveréses virágszirmokat ábrázol (EMBER 1968. 174-175.). Másik nagyon szép példa erre a típusra a gernyeszegi templom egyik kriptájából került elő. Itt egy külön készült, de összevarrva hordott női ingvállat és szoknyát találtak, mely az 1718-ban meghalt Maria Dittinin halotti ruhája volt. A szoknya alján három sorban széles vert aranycsipke található szorosan egymás mellett. Hullámos, kanyargós indás, félveréssel kitöltött motívumokat körvonalaznak a kontúrszálak. Párhuzamos széleiket pikós fonásos hullámvonal díszíti. Az ingváll selyemcsipkéje nagyon hasonlít a szoknyáéhoz, csak kisebb apró részletekben tér el: a kontúrszál által kialakított mintázat nyugodtabb hatású, nem kanyarog olyan szeszélyesen. A minták belső díszítése vászon- és alakverés, széleken szintén pikós fonással (POSTA 1916-18. 129-133.). Ugyanebben a leletben egy selyemcsipkével szegett fátyol is található, mely szintén alaphálós, de bonyolultabb alaphálóval, más mintával és széldíszítéssel (POSTA 1916-18. 140.). Ugyanilyen típusú csipkék találhatóak a bécsi múzeumban, ahol két 17. századi magyar férfikabát ujját díszítik. A csipke a mente felhasított ujjába van bevarrva a válltőtől az ujj végéig, körben a kézelőn és vissza a hasíték másik oldalán (LÖWY 1891. 13. tábla). 299
