A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Muzeológia - Prim József: Középső bronzkori arany sírmellékletek restaurálása

nak (latinosan elektrumnak) hívták. Ezüstön kívül a termésarany tartalmazhat rezet vagy más fémeket is. Az arany kinyerése történhet elsődleges lelőhelyről (aranytartalmú vulkáni eredetű kőzetekből), vagy ún. másodlagos lelőhelyekről, patakok, folyók medréből, üledékes kőzetekből. Minden valószínűség szerint először a másodlagos vagy torlatlelőhelyeket fedezték föl. Az arany kvarckőzetbe ágyazva, apró szemcsékben található. A kőzet mállásakor a csapadék a finom eloszlású aranyat a folyók homokjába hordja, ahonnan kimossák. Az aranymosás egyik legősibb módszere szerint a folyóhordalékot vagy az aranytartalmú kőzetet porrá zúzták majd víz segítségével birkabőrön vezették át: a súlyos aranyrészecskék lesüllyedtek és a zsíros birkagyapjúban megtapadtak, a könnyebb ásványos részeket a víz kimosta. Amikor a gyapjú megszáradt az aranyszemcséket kirázták belőle, hogy összeolvaszthassák. Minden bizonnyal a görög aranygyapjú monda is arra az aranyra utal, amelyet az előbb említett eljárással nyertek, ill. gyapjúval szedtek össze a Fekete-tenger parti Kolhisz fövényéről. Az sem véletlen e mondában, hogy Iászón éppen a Fekete-tenger déli partjára ment az aranygyapjúért: eddigi ismereteink szerint, az aranybányászat éppen Anatóliában és attól keletre kezdődött, majd Indiában és Egyiptomban is elterjedt. Egy az egyiptomi 18. dinasztia (kb. Kr.e. 1590-1320) korából származó falfestményen olyan eljárást láthatunk, melynek során a porrá tört aranytartalmú kőzetet lejtős favályúban mossák ki, és az aranyat zsilipek fogják föl. Egy másik ősi, de egészen a XIX. századig fönnmaradt, sőt itt-ott a mai napig is alkalmazott aranymosási eljárás, hogy az összezúzott aranytartalmú kőzetet vízzel töltött, fából kivájt lapos medencébe öntik, amelyet körkörösen lengetnek, miközben az aranynál könnyebb anyagok az edény peremén át kiloccsanthatok. Ezt az eljárást addig folytatják, míg az edény fenekén csak az aranyszemcsék maradnak. Ugyancsak régi eljárás, amely szerint kismennyiségü aranytartalmú, összezúzott kőzetet kétszeres mennyiségű higannyal kevernek össze. A higany csak az aranyrészecskékkel alkot vegyületet. A fölösleges higanyt leszűrik, az amalgámban lévő aranyat desztillálással (hevítéssel) szabadítják meg a maradék higanytól. Az ókori Egyiptomban voltak ugyan aranybányák, de a tőle délre fekvő Núbia jóval gazdagabb volt aranylelőhelyekben. Kitermelésükre az egyiptomi korbács „tanította meg" az ország fekete bőrű lakosságát. A torlatlelöhelyek mellett az egyiptomiak kezdték meg az aranybányák kiaknázását is. Az aranytartalmú kőzetet keresve vágatokat hajtottak a hegybe: kezdetben kőből, később bronzból, majd vasból készült szerszámokkal. Egyes járatok 4 m szélességet és 100 m hosszúságot is elértek, helyenként pedig a 100 m mélységig is lehatoltak. Az aranytartalmú kőzet kitermelése mellett az egyiptomiak tekinthetők a kohászat megteremtőinek is. A német arany- és bányászati szakértő Heinrich Quiring szerint a bronzkori fém- és érctudomány, tüzelési és olvasztási technika terén meghatározható 22 felismerés és találmány közül 18 Egyiptom javára írható. (OBERFRANK 1986.) Igen korán rájöttek a kibányászott, nem tiszta nyersanyag feldolgozásának a technikájára. Rájöttek a fémolvasztás mesterségére. Ehhez ugyancsak egyiptomi találmányt, a fújtatót használták. A kimosott arany kemencébe került, ennek faszéntüzét fújtatok hevítették. Az arany megolvadt és lyukakon át folyt ki. A nem nemes anyagok, a salak és a fémoxidok visszamaradtak. Igaz, ezzel az eljárással az aranyban mindig megtalálható az ezüst is, az is kicsöpögött a lyukon át, hiszen alacsonyabb az olvadáspontja. Kr.e. 2000 táján azonban megoldották ezt a feladatot is: feltalálták az aranyfinomítást, azaz az aranyból az ezüstöt kivonják. Fölismerték, hogy olvasztáskor több ezüst párolog el, mint arany. Ezért az olvasztási folyamatot 5 napra nyújtották, ezalatt az ezüst mennyisége csak néhány százalékára csökkent. 332