A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Stetka Éva interjú a Debreceni Irodalmi Múzeumban. Közli: Várhelyi Ilona

Ölelj át Hűvösség, szigorúság... Most hozták repülővel A jegelt rózsákat augusztus közepén. Nézem őket csodálva, homlokom hűtögetve A virágüzlet ablaküvegén. Szalad a nyár is gyorsan, kerékpár csilingel föl S tűnik a sétány sima, levélhintett kövén. Hűvösség, szigorúság, ölelj át késő jóság, Jégcseppek párája s nagy augusztusi fény. A vers akkor ér véget a dikcióban, amikor a lélegzetvétel a legmélyebb, amikor a hatást nem lehet fokozni. Szerelmes verseim önironikusak, a reménytelen, beteljesületlen szerelem kap bennük hangot. Két verset említenék meg, amit maradandónak érzek: A Nagyvárosi esté-i és a Kármán-t. Apollinaire Égöv című versének megemlítése kívánkozik ide. Ahogy a költő, mint egy repülőgépen beutazza Párizst és Európát, hogy a körúti hajnal kijózanító valósággá érjen, úgy sorjáznak itt is az utcák, az emeletes házak konyhái, a hóesésben rohanó mentőautók, kirakatokban csillanó szendvicsek, a „tükrös eszpresszó" (hanghiba) és emelnek itt a mélyebb megnyugváshoz: Valami mégis elkísért. Mélyedhez ért, melengetett, Megvigasztalt, hozzádhajolt, Magával vértezett. Lódulj, eridj haza! Míg lehervadt a hortenzia hold Fehéren, kéken Harangok szóltak reggelig az éjben. Nem is tudod mi volt, Mi átkísért e szörnyű hóesésen... A Kármán portré-vers. Ilyen portrét többet is találunk kötetemben. Kármán, Kazinczy, Rouget de l'Isle, Baudelaire. Egy kis parnasszista hatás is érződik rajtuk, a költőt csak örök jelentésben, élete értelmének és alkotása teljének pillanatában ragadja meg. A 26 évet élt Kármán a magyar felvilágosodás és szentimentalizmus nagy alakja, a polgári csíny és ízlés képviselője, maga is nyelvújító. „ a szerelem betegje/ csúfoltak húgaim gonoszul estelente./ S én nem néztem haraggal mocskoló szavaikra,/ tudtam, hogy nem betegje leszek, de a halottja". Kazinczy című versemben világosan kifejezem, hogy a nyelv művelése forradalmi tett. A Rouget de l'Isle a Marseillese szerzőjének ihletett pillanatát próbálja megfogni: a győztes forradalmi csapatoktól távol, vidéki, szobájában egyedül érti meg és fejezi ki dalában a forradalom lelkét. Ugyanígy Baudelaire, a dekadensnek, érzékinek, szimbolistának tartott költő a 48-as forradalomban részt vett a barikád-harcokban, s ettől még Mourat szerelme, Jean Duval sem tarthatta vissza. „A víz fölött az ég fakókék, ahogy nyáron, s eszembe jut az arca, Baudelaire a barikádon. " A sematikus irodalom közepette ez a néhány portré-vers vall a történelmileg is látott forradalmi magatartásról, anélkül, hogy szólamos, üres lenne. A versek többsége egyrészt szerelmes vers, másrészt pedig a lét értelmét, fájdalmát érti meg újra és újra. 325