A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Stetka Éva interjú a Debreceni Irodalmi Múzeumban. Közli: Várhelyi Ilona

De nincs... Mit gondolsz rólam és az életemről? Mióta elhagytál, nélküled ébredek, Lefekszem és elalszom, sosem volt reggelebb, Pirosabb még a fény, sosem volt melegebb Takaróm bolyha sem, elhagytál engem mégis. Lefekszem és elalszom, fölébredek majd nálad, De ez itt nem a vállad, S a csillogás az égen még nem a te szemed. Augusztus vége van, az ablakot kitárom, Veréb csipog áfákon, ökörnyál indul útnak, Hangod leng a füvön. Ki vagy te és miért élsz, ki vagyok és mért élek, Elmondanám a sárguló levélnek, De nem találom már a levelet. Feléd megyek, de meghalsz, felém jössz, összeomlók, Pirosak már a lombok, meghalsz, ha hozzád érek, Elmondanám a sárguló levélnek, De nincs már fönn áfán. A reménytelen s múló szerelem az élet egyszerű tényéből bontakozik ki. Az alvás és ébredés, az égi csillogás, a szemek ragyogása, a veréb csipogása, az ökörnyál, a haldokló levelek és az örök szerelem igénye keres itt magának helyet. A szürrealizmus, akarva-akaratlan, sokat merített a népköltészetből. Nem csak a dalszerű formát, hanem a szabad asszociációs, meghökkentő fogalomtársítást és versépítkezést is. Tudatosan vállalt egyszerűség bonyolultsága ez, ami a párhuzamokban távoli értelmet teljesít ki. Első olvasmányaim, Petőfi, a János vitézt színházban is láttam, Arany Toldija és Madách: Az ember tragédiája, valamint Gárdonyi, Móricz, Móra, Molnár Ferenc könyvei, amelyekre most is szívesen emlékszem. 43-ban József Attila válogatott versei, a kis sötétkék kötetben, egy új világot nyitottak előttem. „El fogjuk veszíteni a háborút"- mondta Klárika, amikor már később Debrecenben nálunk nyaralt. A nyitott, és a kételyek ellenére nagy Szeged után Debrecen szomorúságot, pesszimizmust, bezártságot jelentett számomra. Itt is egyházi iskolába jártam, sok jóindulatot és haladó magatartást tapasztaltam az apácáknál, akiket főként nyelvtudásuk miatt tiszteltem. A felszabadulást Debrecenben éltük meg, az általános öröm közepette nekem rosszra fordult a sorsom, elveszítettem édesanyámat. Mi maradt meg? című versem vall erről. A vers olyan, mint egy epigramma, csaknem minden szakasza csattanóval végződik. A valóságot helyettesítő képek gondolati, klasszicizáló formába csukódnak, az értelem az úr, minden szabad asszociáció ellenére is. Érettségit már a református Dóczy Leánygimnáziumban tettem 1949-ben. Jó barátnőm volt Némedyné Dienes Éva tanárnő, aki versolvasó délutánjain végig olvastatta velünk Adyt, Tóth Árpádot, Babits Mihályt, Kosztolányit, József Attilát, Szabó Lőrincet. Sokat tanultam költészetükből. Mint francia szakos egyetemi hallgató Budapesten fejeztem be tanulmányaimat 1953-ban. Ekkor két nagy élményem volt. Megismerkedés a francia szürrealista költészettel és egy reménytelen diákszerelem, diákrajongás. Mind a kettő egyéni hangvételű versben kiteljesedő valóság maradt. Két évig voltam Pécsett tanár, aztán meghallva, hogy édesapám második házassága felbom323