A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

radicsom sejtelmes érzése kelne bennünk." (BALÁZS, 81.) Oláhnak, hogy benne is felébredjenek ezek az érzések, nem volt szüksége elméletre, mert a hatás, amelyet kiváltott belőle a kisgyermek látványa, pontosan ennek felelt meg s a szavak, amelyekkel élményét ecseteli, bizonyára megegyeznek minden pénztárat-megrohanó rajongóéval. „A kis aranyos Jackie Coogan (...) könnyeket csalt az este a szemembe. (...) Mennyire természetes, igaz és bájos tud lenni a gyermek! Ez a parányi kis aktor soha, egy szempillantásra ki nem zökken a játékából, annyira valószerű, amit csinál, hogy nem is játék: természetes kiélése magának. Sokszor úgy rémlett, nem is tudja, hogy fényképezik, csak meglesték és titokban lefotografálták édes mozdulatait. (...) Bennem fölébresztette a gyermek iránt táplált bámulatom egész tömegét, az este apa és testvér voltam, ennek a drága kis kölyöknek a testvére és apja."

37 Ugyanerről a bámulatról szól egy későbbi verse is, ahol a gyermekjátékát „igazi, tiszta, szent művészetnek" nevezi, s pantomimjaként aposztrofálja mozdulatait.

38 Két élménye, a valódi és film-gyerekek látványa egymásra játszik és ugyanazt az érzést váltja ki mindkét esetben. Ahogy Balázs Béla megfogalmazta az „amerikai anya-filmekről" szólván: „az ilyen film nem új érzelmeket felébresztő, alkotó művészet. Csupán már meglevő érzelmi húrokat penget, a többit elvégzi a saját emlékezetünk. (...) Mivel mindenkinek volt vagy van édesanyja, könnyes szemmel gondol rá." (BALÁZS, 79.) Oláh Gábor hasonlóképpen meghatódik a szőke párizsi színésznő játszotta anyán, „akitől a férje elveszi a gyermekét s aki nem tud lemondani róla, szenved, csaknem az örülésig. Vele szenvedtünk."

39 Egy másik esetben a fiát váró Duse teátrális mozdulatára, arckifejezésére a film után majd tíz évvel is emlékszik, „úgy látom ma is, mintha előttem volna."

40 Az elfojtott vágyat a gyerek, a család, a szerető és megértő anya után mesterségesen, öntudatlanul éli meg. Érdekes megfigyelni ugyanakkor, hogy a kisgyermek, a szép család, a mozdulatok, a csacsogás, a bizalmasság csak mint látvány és a látvány keltette benyomás foglalkoztatta Oláht, s csak addig, amíg nosztalgiát ébresztett benne, esetleg felhasználhatta egy művészi hangulat megéléséhez, megjelenítéséhez. Valóságos környezetének valóságos gyermekei, testvéreié, s az utcákon, ablaka alatt réjázó gyereksereg csak mint zavaró tényező létezik számára, mint példa arra, hogy teremtő fantáziájának köszönhetően - mindennek ellenére tud dolgozni. A fantázia teremtette valóság és a mindennapi élet valósága ebben az esetben is teljesen elkülönül, a fantázia-gyermekek nem a valóságból veszik eredetüket, tulajdonságaikat. A gyermekszeretet csak e képzeletbeli gyermekekre vonatkozik, akik megfosztattak minden reális dimenziójuktól, nem kiabálnak, sírnak, veszekszenek, csak édesek, tüneményesek. A valóságos gyermek ugyanúgy összerombolja az álomképet, mint a szomszéd szobában a valóságos anya, aki egyre kevésbé felel meg annak az Oláh számára biztonságot nyújtó és benne feltétlenül megbízó, reménykedő és reményt adó támasznak, akire Oláhnak szüksége lett volna, s aki fokozatosan áttranszponálódik a regények lapjaira. A regény-anya lesz valódi édesanyjává. A valóságos pedig, az, aki folyton emeli a kosztpénzt és megzavarja munka közben, egyre inkább veszít jelentőségéből, illetve, szerethető tulajdonságait a regény-anya vetíti vissza rá. Oláh az édesanya, a család és a gyermek - és, látjuk 17 NAPLÓ III., 248. 18 Ha gyermek játszik, (kézirat) In: Versek 1936 szeptemberétől. 554. 39 NAPLÓ III., 120. 40 NAPLÓ III., 298. 310