A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

„A színész - főleg a színésznő élete egy gyönyörűség. Ő már itt a földön ízelítőt kap a hetedik paradicsomból. Délfelé felkel, elmegy egy kevéske próbára, este pedig az előadásra, ahol aztán elkezdődik a bálványimádásnak egy modernizált típusa, ahol csillog, ragyog, hódít, bódít a szépségével, kosztümjeivel. Hogy tud-e valamit? Óh, arról még beszélni is shocking! Közben természetesen szórakozik, mulat, egyedüli gondja a fodrász- és manikűrözőnő, a tailor-made, a nyári fürdőhely kiválasztása - és az autogram adás. S mindezekért csak úgy zuhog rá az égi manna: taps, virág, virág közé rejtett buton, kritikai dicshimnuszok és last not least: milliós gázsi." (WOLFRAM, 2., 124.) Az ilyesmi meghallásához csak fül kell. Az ilyen, művészhez méltó élet, a szépség formája szerint való élés, amely kitűzött, de el nem ért célja volt („Márványpaloták, szökőkutas parkok, parfümös szalonok, holdvilág sütötte tavak édes, úri világa: mikor jössz el már nekem? - Soha? Soha?"

33

), már magán a mozilátogatáson megbukott. Oláh azért ment moziba, hogy ott ezen „valódi élet" eszményének élményében részesüljön, de a moziba járás maga, mint valódi élettevékenység, felborította a művészi élet kívánalmát, melynek során az ember semmi olyat nem tesz, amit közönséges emberek is tesznek. Mégpedig a legalantasabb néptömegek, a legalantasabb szórakozóhelyen. Mert a film nem művészet még, csak attrakció, akármilyen fényes filmpaloták váltják is fel a koszos, fülledt faépítményeket és vándor-sátrakat, és még sokáig attrakció is marad. Ahogy ugyanis művészetté válna, a hang megjelenése ismét megtöri fejlődési ívét és visszalendíti kezdeti állapotába. Moziba járását Oláh Gábor szégyelli is, - „sokan kinevetnek, sokan lesajnálnak ezért az alantas mulatságomért"

34 - legalábbis, úgy érzi, magyarázattal tartozik élete leendő olvasóinak, miért ereszkedik le az ilyen szórakozásokig, hiszen ez ellenkezik a magáról kialakítandó képpel. Miután azonban létszükségletre akadt benne, nem mond le róla és védelmébe veszi. Most a mozi ellenzői lesznek az ellenállási közeg, amellyel csakazértis szemben halad, hiszen lehet abban valami nem mindennapi, ha „ők" megvetéssel illetik. És szolidaritást vállal nézőtársaival. Valahányszor mozi-élményéről ír, többes számban fogalmaz, önmagát, mint a közönség részét említi, a közös élmény eggyé teszi a többiekkel. Ugyanúgy reagál, ahogy a tömeg. „A közönségre lenyűgöző volt a hatása" például a Zola Patkányfogójából készült filmnek.

35 1923-ban vetítik Debrecenben is Jackie Coogan két filmjét, a Fiacskám! és A kis csibész címűeket. Az egyik legelső gyerek-filmsztárt Chaplin szerepeltette először, alig négyévesen, s A kölyökkel nemcsak világhírt szerzett Jackie számára, hanem figuráját is behatárolta, meghatározta. Minden ezek után következő filmjében, minden rendező kezében ugyanezt azt ágrólszakadt de életrevaló, csintalan és vidám árvagyereket alakította, csaknem ugyanabban a történetben: minden akadályon át révbe érve családot talál. E filmek azonban - Chaplin híján - szentimentálisak, könnyfacsaróak és - rosszak lettek, kizárólag a gyermekre, annak bájára alapozva a sikert. És a siker nem maradt el, a világ minden részén nézők milliói ontottak könnyeket Jackie szívfacsaró történetei láttán. „A közönség (...) megrohanta a Corvin-színház pénztárát hogy a páratlan kis csoda-filmművészt láthassa, aki felejthetetlenül belopta magát a kisgyermekek de a mamák és papák szívébe is."

36 Már Balázs Béla említi azt az azóta is érvényes igazságot, hogy a filmen a gyermek és az állatok szerepeltetése biztos sikert jelentenek. Mégpedig azért, mert „a kisgyermek nem játszik, hanem él." És „a gyerekeket észrevétlenül megfigyelni olyan, mintha az elveszett pa33 NAPLÓ II., 41. 14 NAPLÓ III., 92. 35 NAPLÓ III., 241. 36 Film-Újság, 1923./6., 4. p. 309