A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

hetőségét, mint szemlélődik. A Szajna parti városban megtapasztalta, mit jelent művészi módon élni, esztétikailag szemlélni a világot és önmagát, mintha ezek is műalkotások lennének. Itt is­merte fel, hogy ,,[a]z élettel szemben egyetlen álláspontja lehet a művész embernek: megfigyelni, tehát ülni az élet vizeinek partján és nézni az előtte elsuhanó hullámokat. Ennél szentebb örömö­ket nem ismerek". (NAPLÓ V. 124.) Úgy érezte, itt talált rá arra az útra, ami elvezetheti önmagá­hoz. Személyes világát úgy emelte párizsi útirajzában világhorizonttá, hogy távol tartotta magát a korábbi szociális-ideológiai szereptől: az individualitás és a személyes világ elsődlegességére, vi­lágalapozó erejére ébredt rá. A Keletiek nyugatonbm könnyedén, őszintén és hitelesen adta önma­gát. Ekkor ismerte meg azt a varázsos, egy egész életre szóló érzést is, hogy a művészi élet a min­dennapok fölé emelheti, valamiféle égi világba: a jelentések világába. Ráadásul itt ő maga alkothatja meg, vagy legalábbis alakíthatja a jelentésképzés szabályait. Hitte és tapasztalta vagy tapasztalta és hitte, hogy a művészetnek, a világ művészi szemléletének köszönheti, hogy életének jelentése van, s nem porlad szét nyomtalanul a mindennapokban. Az önmegértés eddig soha nem tapasztalt élménye véste bele mindörökre a szépség abszolút elsődlegességét, amiben Wilde-dal együtt hitt: „...akik nem szeretik jobban a Szépet, mint az Igazságot, sohasem láthatják meg a Művészet legszentebb oltárát". (WILDE c, 63.) Azért kárhoztatta Móriczot vagy Dickenset is, mert a szépséget alárendelik az iga­zságnak. Holott a Szépségnek kell a költő élete „vezércsillagának" lenni. 5 Oláhnak Párizs mutatta meg, hogy a tudatos, szinte még az álmait is megtervező ember és a nemzeti érdekek szolgálatában álló költő mellett ott van a művész-ember, akit inkább élményei, érzései és ösztönei vezetnek, mintsem esze vagy erkölcse. Hisz mire megy az ember a puritán er­kölcsű Debrecennel: „Milyen sivár is az én erkölcsös életem! Mit érek vele? Bolondabb vagyok az utcai kutyánál. Huszonnyolc esztendőt éltem és nem csókoltam soha szerelemből és nem csó­kolt senki szerelemből. Gyáva voltam, becsületes voltam, nem mertem csókolni." (OLÁH 1919. 112.) S itt ébredt rá arra is, hogy nemcsak az Arany és Petőfi nevével fémjelzett irodalmi hagyo­mány létezik, hogy másképp is lehet verset írni, mint eddig tette: „Ha nem látom soha Párizst: Arany Jánosias, népiesen reális történetek beszélője leszek halálig..." 6 Gondolkodása radikális átformálódásáról tanúskodik, hogy egész másképp kezdte értelmezni a modernséget, mint eddig. Korábban ugyanis olyan kultúrhelyzetnek tekintette, ami új világossá­got, új szenzációkat hoz az ember számára. A kultúra válsága így szerinte nem a világ végét, ha­nem egy új kultúra kezdetét jelentette. Spencer hatását soha nem tudta kitörölni gondolkodásából, szinte egész életében fenntartotta azt a liberális hitet, hogy az ember kiművelése egyben az embe­riség haladását is szolgálja, s nem mondott le a hagyományos morális-tudományos kultúráról. Er­ről tanúskodik az 1908-ban írt, A halál költészete című esszéje, amiben az egészséges irodalom nevében szállt szembe a dekadens irodalom halálkultuszával. A nemzeti közösség szempontjából tekintette károsnak az irodalmat elárasztó halálköltészetet. „A halálfélelmet mámorba fojtják, a mámor révületeket, víziókat teremt, felcsigázza az ernyedő idegeket csak azért, hogy aztán annál végzetesebben roskassza össze a test egész alkotmányát." (OLÁH 1908a. - Napló I. jegyzet.) Oláh tehát ekkor egyértelműen csak a racionális, a jövőben bízó magatartást tekintette modernek. A világ efféle felosztásának erkölcsi magabiztossága tört meg Párizsban. A modernség most már kettős értékű kultúrhelyzet: egyaránt táplálkozik a felvilágosodás derűjéből, a fejlődés hitéből, amelyet Oláh számára a repülés szimbolizált leginkább és a romantika kétségeiből, amelyek je­lenlétének meglátásához elég volt csak magába tekinteni: magányossága, a legbenső közölhetet­5 „Életem vezércsillaga: a Szépség. Ezt dalolom, ezt imádom, ennek emelek sok, sok templomot." (NAPLÓ III. 212.) 6 A Debreczen 1930. május 12-i számában Oláh Gáborral készült riport. 270

Next

/
Oldalképek
Tartalom