A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

lensége, a biztos pontok hiánya nem egyszer töltötte el kétségbeeséssel, s érzékenységét a modern művész jellemzőjének tudta. Párizsban omlott össze például Oláhban az a férfi-eszménykép, amit a hagyományos világkép állított elé, s amit magáénak is vallott: erős, tekintélyes, családjáért élő. Ettől kezdve mert beszélni a férfi gyöngeségéről, magányosságáról, az idegek és az ösztönök hatalmáról, a szexualitásról vagy a nemi identitás ellentmondásos voltáról. Párizs a művészi, esztétikai élet utáni vágyat növesztette benne mérhetetlenül és embertelenül nagyra, anélkül persze, hogy tudta volna, mi is ennek az ára. Ady pedig elsősorban arra mutatott példát a számára, miképp lehet a személyest a műalkotás horizontjává emelni, vagyis közösségivé tenni. Ady költészetének irodalomtörténeti jelentősége mindenek előtt az, hogy nála „a nemzeti hagyományban föltáruló világ elfeledett horizontj[a]" összeolvadt a vitalista alapozottságú személyes mitológia horizontjával, (VARGA 1981. 292.) s így egyszerre közösségi és egyszerre személyes világot teremtett, aminek talán a legszemléletesebb kifejeződése az volt, hogy az utolsó magyarnak tartotta magát. (KRÚDY 1957.) Oláh talán leginkább ezt a világteremtő képességei bámulta és irigyelte: Ady „ [ijgazán nagy költő, mert új világot tudott teremteni és pedig a maga képére". (NAPLÓ III.) Igaz ezt már az 1919-ben írta, de korábban is így látta. Különben 1907-ben nem jegyezte volna be naplójába, hogy „Ady nagy költő mégis, mert a Mulandóságnak adott új ruhát, s úgyszólván szalonképessé, sőt udvarképessé tette az elmúlást". (NAPLÓ I. 119.) (Kiemelés tőlem - LL) A nyugatosok rögtön észrevették a Keletiek nyugaton stílusán és elbeszélői magatartásán Ady hatását és lelkesen üdvözölték a költői személyiség felszabadulását és viselkedése természetességét. Ady talán nem is tehetségben haladta meg Oláht, hanem e világteremtő gesztus bátorságában. Debreceni költőtársánál ugyanis a nemzeti-közösségi horizont és a személyes világ horizontja csak ritkán olvadt össze szerencsésen. Az utóbbi gyakran a magánéleti intimitás keretei közé szorult, s legfeljebb csak szenzáció lett belőle, a nemzeti mitológia horizontját pedig nem formálta át az új típusú személyiség és a személyesség új tapasztalata, hanem a hagyományos keretek között marad. Nem sikerült tehát szuverén költői világot teremtenie. Ennek korlátozottságáról és az önkorlátozásról tanúskodik a Keletiek nyugaton befejezése, ahol az elbeszélő nemcsak fájdalommal, hanem szinte sztoikus nyugalommal adja meg magát a környezet hatalmának. A pozitivista alapozottságú sorsértelmezés maga alá gyűrte a személyiség vitalisztikus életvágyát és az önérvényesítés igényét. (OLÁH 1919. 178-179.) Hasonló megtorpanást láthatunk a modern, addig szokatlan témák megformálásában is. Oláh gyakran nyúlt a korban deviánsnak és tabunak számító témákhoz: pénz utáni sóvárgás, a nemi ösztön különös megjelenési formái, a dicsőség és a hírnév utáni mérhetetlen vágy, a nárcisztikus személyiség, az élet szecessziós-művészi értelmezése. Róla is szólnak Ady még 1906-ban írt sorai: „...istenek akarunk lenni, s előttünk nyargal nyomorult halálunkig az új művészetnek, a hírnek és a pénznek a délibábja". (ADY 1906, 393.) De az új témák rendszerint a hagyományos keretek között nyerik el jelentésüket, vagyis nem formálódnak új tapasztalatokká. A Két testvér című regényének például a testvérszerelem a témája, ami akár az (szexuális) ösztönvilág örvénylő hatalmáról is szólhatott volna, amivel osztrák kortársai, Klimt és Schnitzler szembesítették a befogadót, ehelyett a példázat adta értelmezési keretek közé szorul a mű jelentése: az erkölcsi világrend és az egyéni vágyak összeütközésének egyik története lett csupán, rímelve Arany János balladáira. A személyes és a közösségi világ szervetlen összekapcsolódása az alapja Bálint György, majd nyomában Kiss Ferenc által megfogalmazott véleménynek: Oláh legfőbb művészi hibája, mely egyben sikertelenségének is magyarázata, hogy művei gyakran a személyes érdekeltség körében maradnak. Meglátásuk szerint például, az elhíresült Visszaperdült bumeráng című versben nem véletlenül maradt benne a modell, Daán Ilona neve. (NAPLÓ IV. 218-226.) Talán soha nem írtak annyit Oláhról mint a vers megjelenése utáni per kapcsán, s talán még soha annyian nem moz271