A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

szete nemzeti jellege emeli őt a magánbajokkal küszködő, idegen ajkú nyugatosok fölé: „Olvasgatom ezeket az új költőket; keresem bennük a nagyot, a minden időre szólót - s nem találom. Ez a költészet nem egészséges és nem magyar! (...) A tiszta hangot, tiszta látást, az erőt, elszánást és az egészséges humort: soha, de soha nem adom én akármilyen festői jelzőkért, hallucinációért, ernyeteg finomságokért, beteges révületekért. A költészet az élet virága; tehát szépnek, elevennek, egészségesnek, megnyugtatónak felemelőnek, életkedvre derítőnek kell lennie; nem álmatag ellankadásnak, izgatónak, leverőnek és halálra keserítőnek. Azért megbocsássatok ti Ady Endrék, Kosztolányi Dezsők és ti többi új utat törők: nem bennetek látom az új kor magyar költőit! Érdekes lelkek vagytok, de németnek éppúgy beillenétek, mint franciának. A magyar pedig 2000-ben is magyar lesz!" (NAPLÓ I. 52. - Kiemelés az eredetiben.) Még 1940-ben is fenntartotta a közösségi-nemzeti költő-szerep érvényességét: „Engem a rokonaim, testvéreim, vérbeli hozzátartozóim soha nem érdekeltek. Soha. Nem értük éltem, hanem a magyarságért, meg az emberiségért" (NAPLÓ VI. 86.) Ebből az alapállásból érezhette szükségét annak, hogy rendre kiszolgálja vagy kifejezze a kor igényeit. Ha kellett, háborús, ha kellett, forradalmi verseket írt. Noha az előbbi egyben arra is példa lehet, hogyan kezdi ki a hirdetett közösségi morált az egyéni tapasztalatok nyomán támadt szkepszis. Oláh háborús lelkesedését ugyanis hamar felváltotta az egyéni tragédiák és borzalmak fölött átélt elkeseredés. Összességében azonban élete végéig megőrizte azt a Beöthytől táplált hitet, hogy az irodalom a nemzeti lélek tükre, feladata megmutatni az eszményi nemzet képét, a költőé pedig a közösség feltétlen szolgálata, a közös-nemzeti világ fenntartása. S bár gyakran gúnyolódott a hasonló eszméket hirdető Petőfi és Kisfaludy Társaságon, vagy az utóbbi fiókintézményén a debreceni Csokonai Körön, de komolyan még gondolatban sem merült fel benne a velük való szakítás szándéka. Sőt épp e társaságok által határolt társadalmi körből származtak Oláh társadalmi nézetei, ha egyáltalán beszélhetünk erről, hisz koherens gondolatrendszere, regénybe emelhető társadalomképe nem volt. (FÜLÖP 1981, 75.) Talán nem is érezte szükségesnek, hogy legyen. Legalábbis erre lehet következtetni a Holnap körüli viták idején tanúsított magatartásából. Az egymásnak feszülő nézeteknek ugyanis semmi társadalmi jelentőséget nem tulajdonított, tisztán irodalmi kérdésként, s talán saját érvényesülése szempontjából mérlegelte azokat. Oláh társadalmi nézetei a századfordulót túlélő konzervatív irodalmi értelmiség, s ezen belül is a vidéki irodalmi értelmiség gondolkodását tükrözték, amelynek középpontjában még ekkor is a nemzeti karakter megőrzésének kérdése állt, s amelyben minden rögtön (a) nemzeti (érdekek) szempont(já)ból mérlegelődön:. Oláhnál is szinte csak olyan társadalmi kérdések merülnek föl, amelyek nemzeti problémaként is értelmezhetők: a királykérdés, a tanácsköztársaság vezetőinek vagy Horthy magyarsága, a zsidókérdés, a református-katolikus ellentét stb. S költői útja végére is a nemzeti panteont álmodott. A nemzetközpontú gondolkodás rögzülésben nyilvánvalóan szerepe volt a háborúnak és Trianonnak is. A trianoni békeszerződéstől eredeztette Oláh is azt az elhatározását, hogy mint költő végérvényesen a nemzeti érdekek szószólója kíván lenni: „Mióta a trianoni béke szétszaggatta a Magyarságot: nem tudok, nem bírok olyan goethei magaslaton élni, mint eddig". (NAPLÓ III. 135.) Noha feltétlenül hitt a nemzeti költő-szerep megvalósíthatóságában, mindez nem jelenti azonban azt, hogy teljesen érintetlen maradhatott volna a fent említett ismeretkritikai kételytől. Azzal a nyugtalanító kérdéssel kellett ugyanis szembenéznie, hogyan lehet személyes élete horizontját költői világa horizontjává tenni, vagyis hogyan tehető a személyes közösségivé. Már egyetemista korában írt levelei arról tanúskodnak, hogy érzékelte a hasadást a közösségi és a személyes között. Látta ezt a Heltai Jenőék által művelt városi líra esetében, amelyet - Schöpflinnel együtt alkalmatlannak talált arra, hogy megadja a közös, nemzeti világ horizontját, de saját költészetében is megtapasztalhatta a két világ összeolvasztásának nehézségét. Debrecenben, ahogy írta, elsősor268