A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

mi bajom a rendszerrel, kezdettűi fogva se. Én mindig tudtam igazodni hozzá, hogy hiába, én lentebb vagyok az enyim a hallgass. Nekem az, ha nem akarok magamnak kellemetlensíget, akkor megyek, igen, csinálom. Ha nem esik jól is, de nem mutatom. Mer' sok valaki vót olyan: b...a erre-arra, k...a anyját nekem ne besziljík! Befogtam a számat, oszt hallgattam. Jó, megyek. Bár az érzísem mi vót, de nem nyilvánítottam ki! így oszt ügyi nem lehetett ráfogni, na, igen, hát. Bár belül evett, ez nem vitás. De kívülrűl nem látszott, hogy belül íg a házam. Mindig az adott helyzethe' kell igazodni, az embernek mindig a többséghe' kell igazodni. Nem alakúi hozzá, akkor egy kettő elmegy az ílők sorábul. Legalábbis nekem e'vót a meglátásom égiszen idáig, még mái napig is" Tárgyilagosan, csak a tényekre figyelve hiteles, hihető ez a - saját szavaival - kisemberinek nevezhető megnyilvánulás. Fentebb elemzett konfliktusai, bár valóban nem objektiválódtak, mégis megcáfolják őt. A termelőszövetkezetbe lépéssel megszűnt egy kulturális folyamatosság az életében. Hangsúlyozom: szociális identitását nem adta fel, de tartalmának átértékelésével őrizte meg (PATAKI 1998, 368.), melynek tartományába (ti. az átértékelésbe) beletartozott régi kulturális mintáitól, a folyamatosságra alapozott életstratégiától való kényszerű megválás is. Az „így volt ez nálunk (szüleinél), így volt ez anyjáéknál (felesége családja) is" normatíva ez, lett légyen szó akár a családi munkavégzés összhangjáról, akár a házastársak egymás iránti megbecsüléséről. Ez utóbbi fennmaradt az új paraszti létformában is, sőt a családi kapcsolat állandóságának igénye mintegy indukálta is azt. De a házastársak már nem tudtak a szó szoros értelmében együtt dolgozni, összedolgozni, hanem egy ideig mindketten pénzkeresőkké váltak, s gyermeküknek tudatosan nem parancsoltak pályaválasztásában: szabadon dönthetett. Oláh János és felesége 1940. február 21-én házasodott össze. Két hétig „itthon" laktak a férj szüleinél, majd kiköltöztek a tanyára. Az Oláh szülők mindent átadtak nekik, tanyát, földet, szerszámot és jószágot „a' csak (az apa) úgy jött el egy kis újasba oszt jó 'ccakáC Mint ifjú házasoknak tervük-álmuk nem volt, „csak dógozzunk és szaporítsunk." Nem kellett, nem is szándékoztak a tanyát, a lakóépületet sem szépíteni, csak szebbíteni ízlésük szerint. Minden megvolt ott: gyümölcsfák, szőlő, betongyűrűs ásott kút; még egy szép virágoskertre vágytak a régi helyett. Hagyományosan gazdálkodtak, búzát, kukoricát, takarmánynak valót termeltek, s erre sok jószágot tartottak. Nagy, lepadlásolt gazdasági épületeik voltak: istállójukba nyolc ló fért be, mellette egy fedél alatt 4-5 fejőstehénnek volt hely, a juhhodályban 100 darab birkát tarthattak, disznóól, tyúkól, szekérszín. Oláh Jánosné nagyságukat azzal érzékeltette, hogy két napig tartott mire az épületeket körülmeszelte. A lakóépület két szoba, kamrás, szabadkéményes volt „megadták ennek is a módjár. A berendezés a tanyai életformához igazodott: az ágyakat sarkosan s nem párhuzamosan helyezték el, mert így középre kerülhetett az asztal s telente több tanyázó-kártyázó szomszéd fért el mellette; a másik szobát nem fűtötték, de ebben amúgyis főleg asztalok meg lócák voltak, hogy csépléskor pl. a munkásoknak tudjanak hol teríteni. A fiatalasszony még középpadkán kezdett el főzni, a tüzelőberendezést később korszerűsítették. Nyomatékkal hangsúlyozták is: ,flekünk nem kellett újítani, csak a meglévőt csinosítani meg fenntartani/" Nagyobb dolgot: földet, bútort pl. semmit nem vásároltak, de nem is akartak, mert a háború után talpra álltak, majd mindig kellett a gazdaságot fejleszteni: jószágot, munkaeszközt cserélni, s tartalékolni. Az Oláh-szülők Hajdúszoboszlón a Major utcán laktak. A régi telekre 1928-ban építettek egy három szobás, négy ablakkal az utcára néző, helyi viszonylatban módosnak számító, polgárias lakóházat; gazdasági épületek, veteményeskert stb. tartozott ill. tartozik hozzá. Hogy már ekkor gondoltak-e a hévvíz feltörését (1925) követő fürdővendég fogadásra, nem tudható, de mind az idősödő szülők, mind a fiatalok hazaköltözésük után adtak ki szobát. (A ház ugyanis olyan közel van a fürdőhöz, hogy kapujából látható annak kerítése.) 176