A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

az egyén etnikai önmeghatározása az alap.

2 A rendszerváltás után igen hamar, 1991-ben megjelent Ujváry Z. „Szülőföldön hontalanuF c. könyve, melyben egy névtelen, s így sok más társa nevében is beszélő, mert beszélhető gömöri paraszt-fazekas magyarságvállalásáról szól a reszlovakizálás korában (UJVÁRY 1991). Más társadalomtudományi ág ezt úgy határozza meg: „énidentitásunk bizonyos értelemben nem más mint internalizált csoportidentitás, csoportidentitásunk kinyilvánítása viszont szükségképpen énünk manifesztációi át is jelent f (ERŐS 1998, 404.). Dolgozatomban tehát az identitás fogalom többszörös strukturáltságára: csoport, egyéni, az énrendszeren belül perszonális - szociális én/szociális identitás alapozva, ez utóbbi kerül a középpontba. ,^t szociális identitás - ismét Pataki F.-t idézem - az egyén társadalmi minőségének, különösségének a képviselője, vagyis olyan sajátszerűségeké, amelyekben másokkal is osztozik, jóllehet ezt is a maga egyéni módján teszi" (PATAKI 1998, 368.). Tehát objektív társadalmi jegyeinket: nem, kor, etnikai- és réteghovatartozásunkat, helyi és foglalkozási jellegzetességeinket képviseli. Maga az identitás fogalma a legáltalánosabb értelmében az egyén és a társadalom közötti viszonyt foglalja magában, abban a „metszéspontban" helyezkedik el, ahol az egyén társadalmi reprodukciója, a szocializáció, s az őt körülvevő mindennapi társadalmi létszféra találkozik, s legfontosabb funkciója, hogy az egyén sikeresen elhelyezze magát kora társadalmában (PATAKI 1998,362-366.). Amint a szociálpszichológia identitásfogalmában is az egyén és a társadalom közötti viszony, úgy a néprajztudományban használatos életrajzi módszerben is az egyéni élet és a közösség viszonyának értelmezése áll a középpontban a módszer céljából fakadóan: a társadalmat átfogóan, belülről, történeti megközelítésben vizsgálni s interpretálni (NIEDERMÜLLER 1988, 337.). Az életpálya a valóság egyéni birtokbavételének folyamata, az élettörténet pedig a konkrét, személyes tapasztalatok, valamint a valóság individuális megértése kölcsönhatásának a lenyomata (NIEDERMÜLLER 1988, 379.). „Az életpálya kulturális alkotás, abban az értelemben, hogy minden kultúra elkészíti az életpályák egy általános forgatókönyvét, s az egyén választ az abban rendelkezésre álló minták, struktúrák, modellek között. Ezt a kulturális forgatókönyvet nevezik a kultúra dimenziójának, vagy identitásmodellnek, identitástervnek" (NIEDERMÜLLER 1988, 379.). Az élettörténet az életpálya szimbolikus megjelenítése s elbeszélés formájában való objektiválódása. Niedermüller P. hangsúlyozza: „.... ebben a narratív akcióban a múltnak egy felfogott értelmezett képe tűnik fel, amely nem fedi teljes egészében a tényleges életutat, de ez az az életpálya, amely az individuum személyes és társadalmi identitását biztosítja''' (NIEDERMÜLLER 1988, 385.). Tehát életútja elbeszélésével az egyén mintegy értelmezi önmagát, más szóval: „az identitás nem más, mint folyamatosan újraszerkesztett élettörténet. Annak a történetnek tehát, amit az egyén önmagáról megfogalmaz, kitüntetett jelentősége lesz énjének kontinuitása, egysége, integráltsága, és identitásának egyéb minőségei szempontjábór (LÁSZLÓ 1988, 139.). Az életpálya kulturális beágyazódottsága „nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyéni élettörténet nemcsak 2 Az etnicitás fogalmába tartozó nemzet, nemzetiség, etnikum meghatározásokról, s mindezek megnyilvánulásairól, amit etnikus specifikumnak nevezünk van szó. F. Bart „Régi és új problémák az etnicitás elemzésében" (Régió, 1996.) c. tanulmányában hangsúlyozza: az etnikai csoport tagsága identitás kérdése, besoroláson és önbesoroláson kell alapulnia, s az etnicitás szempontjából azok a kulturális különbségek játszanak szerepet, melyek a különállást és a határt jelzik. Általában a nyelvet, vallást, közös eredettudatot, etnonímet stb. soroljuk ezen kulturális meghatározó jegyek közé. Etnikumok együttélése során e jegyek együttese, vagy akár az egyik dominanciája az alapja a csoportidentitásnak. A számos határon túli és hazai szakirodalomból itt csak a POZSONY F. szerkesztette Csángósors c. tanulmánykötetet emelném ki (POZSONY, F. 2000.), melynek tanulmányai e népcsoport, a moldvai csángók identitásválságáról, identitásvesztéseiről is szólnak. 164