A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

egyetlen individuum életének partikuláris eseményeit, hanem sokkal inkább egy közösségnek, egy társadalomnak, egy történeti szituációnak az egyéni élet szövetén átszűrődött képét tartalmazza. Ezért az egyéni életek történetét, az élettörténetet egy olyan társadalmi ténynek tekinthetjük, amely egyszerre teszi lehetővé az életvilág »rejtett« szintjeinek értelmezését, a kultúrát hordozó individuumok gondolkodási struktúráinak megértését, ill. a mindennapi élet, a társadalmi folyamatok és a történeti helyzetek pontosabb leírását" (NIEDERMÜLLER 1988, 387.). Tehát az adott közösségi kulturális mintákból felépített életpálya élettörténetként való elbeszélésével, az identitás megszerkesztésével feltárhatóak és értelmezhetőek makrotársadalmi folyamatok, egyén és közössége dialektikus kapcsolata. Most kell előrebocsátanom, hogy az életpályák felidézésekor nem parttalan, irányultságot nélkülöző diskurzust folytattunk, miként ezt követelményként írják elő egyes kutatók, csak a partnerre bízva, hogy alkalmanként életének mely eseményét idézi fel.

2 Egy természetes, spontán szituáció megteremtése lenne a kívánatos, mely a mindennapi élet történetmesélési alkalmainak felel meg (BÍRÓ 1993., 55-73.; NEWALL 1986, 201-216.), hisz önmagában a kutató jelenléte is, a szituáció melyben a beszélgetés létrejött, erősen befolyásolják a beszélőt, arányok torzulnak, s fellép az „elhallgatás, mint tudatosított önkontroll"

3 is. Az irányított, szubjektív narratívumok valószerűsége, történelmi hitelessége, az írott forrásokkal való egyenértékűsége a történészek, az orális történetet pártoló historikusok körében is konfrontációt vált ki. Gyáni G. pl. „Emlékezés és oral history" c. tanulmányában (GYÁNI 2000, 128-145.) az emlékezés pszichológiájára alapozva oldja fel az ellentétet. „Az emlékezés sokkal inkább konstrukciós kérdés, semmint puszta reprodukció."

4 így, „a felidézett események valószerűségét, hihetőségüket ... nem a múlt tényleges eseményeihez fűződő, egyébként ellenőrizhetetlen vagy csak igen nehezen ellenőrizhető viszonyuk, hanem a történet szempontjából adott relevanciájuk biztosítja ... valójában nem a múlt szintén narratív módon feldolgozott tapasztalatát, hanem a jelen horizontjából feltáruló múltat beszéljük el ... a múlt éppen olyan, amilyennek a mából visszatekintve mutatja magát" (GYÁNI 2000, 134.). Beszélgetőtársaim előtt vázoltam dolgozatom célját, elmondtam, hogy számomra ők egy történelmi korszak megélői, így életük külön-külön is tanúságul szolgál. Hangsúlyoztam: olvasmányaimból, családi beszélgetésekből stb. tudomásom van arról, mit jelentettek a parasztságnak is ezek az évek, s most azt kérdezem, ők hogyan élték meg ezt az időszakot. A beszélgetés menete magával hozta, hogy életpályájukat a nagyszülőktől-szülőktől nyomon követtük. Bár, mintegy előrekerült tanulságként, hogy a mindazok ellenére itt vagyunk, megvagyunk, a túlélés önmagában is érték - ezt hangsúlyozza Nagy Varga V. is (NAGY VARGA 1995.) - a hangsúlyt szándékom szerint a hogyanra tettük, az emlékezés felidézte lehetőségek, választások elemzésére, azok indoklására, a döntésekre. Tehát, mint a fentebb vázolt kutatási eredmények is igazolják, elméletileg megalapozzák: amit közösen végeztünk: kérdéseimmel-közbevetéseimmel segítve a beszélőnek, az számára azt jelentette, hogy identitása önmaga számára, önmaga szemében megvalósult. (Ugyanis nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy többségük olyan pozíciót betöltő ember, kitől hivatalos életrajzot nem kértek soha, nem kellett életélményeiket sem egy sikerorientált, sem egy dokumentatív - önigazoló tényközlésben összefogni. Továbbá: környezetük-rokonságuk előtt ismertek, az emlékezés csupán emlékezés volt, akár múltidéző visszaemlékezés, akár az utódok2 KÜLLŐS I. szerkesztette tanulmánygyűjteményre, s a csíkszeredai KAM (Kulturális Antropológiai Műhely) kiadványaira utalok. 3 Tanulmányában a szerző, SZ. BÁNYAI I. hangsúlyozza: „az ún. kisember személyes sorsa úgy, ahogyan az szöveggé formálódik, csak a szöveg keletkezését, létrejöttét meghatározó, befolyásoló körülmények hatásánakfigyelembevételével használható fel bármilyen elemzéshez." 83.1. 4 Gyáni idézi F. C. Bartlett-et. GYÁNI i. m. 130. 165