A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Történelem – Numizmatika - Szűcs Ernő: Hajdú és Bihar megyék malmairől

A szárazmalmok kerek alakú, sátorszerű épületek voltak, amelyeknek oldalát az egymástól kb. 2 méterre álló cölöpök („ágasok") alkották, amelyekre nádból, zsindelyből álló tetőt terítettek. Később alkalmaztak cserép, esetleg bádog fedést is.

2 Ebben a kör alakú építményben, amit „kerengőnek" neveztek, közepén állt a „bálvány", amelyből küllőszerűen ágaztak ki a Járomgerendák". Ezek egyikébe fogták be a lovat, lovakat, ökröket, amelyeket vagy maga az őrlető gazda hozott, vagy az ún. „őriősök" adtak bérbe a munkálat elvégzéséhez. A befogott állat mögötti járomgerendára ült rá a hajtó, akinek gondja volt arra, hogy az állat folyamatosan, és csak a szükséges sebességgel haladjon, nehogy a malom leálljon, vagy túl sebesen járjon. A bálvány alján helyezkedett el a „talpfa", amelynek külső éléből álltak ki a fogak, ezek áttétellel hajtották az őrlőköveket, ez utóbbiak fölött helyezkedett el a „garat", ebbe öntötték fel maguk a gazdák a gabonát. A mozgó kerengő, a malomsátor és a „malomház" (kb. 4x6 méteres deszkaépítmény, ami a kerengőhöz volt építve) érintkezésénél lévő „orsó" és „korongvas" közvetítésével forgásba hozta a malomház „kőpadján" a „kéregben" elhelyezett „nyugvó, alsó kövön" keresztül a mozgó „felső követ". A kopár felett lévő garatból pedig a megőrlendő gabona úgy hullott a malomkövek közé, hogy a mozgó kő „pocsakafája" egyenletesen rázogatta a garat alatti „csüllögőt", majd az őrlőköveknél lentebb lévő „ládába" folyt őrleményt kis lapáttal, tollseprű segítségével merték bele a zsákba. A „pitié", vagyis a lisztet osztályozó szitaféleség hiányzott a szárazmalmokból, ezért a szárazmalmok nem különítették el a lisztet a darától és a korpától, ezt otthon a gazdasszonyok szitálással végezték el. Korántsem volt egyszerű a lovak, vagy az ökrök befogása. A talpfát és vele együtt a járomgerendákat a „leütőfa" alkalmazásával oldalra kellett billenteni, majd a befogás után újból egyenesbe hozni. Mint már említettük, hogy a keringő egyik oldalához lett építve egy kb. 4x6 méteres deszkával elkerített rész, ebben voltak elhelyezve a garat és az őrlőkövek, de ezen belül volt elkerítve a „tüzelő" is, ahol télen tűz mellett melegedtek a fal menti lócákon ülő, őrletésre várakozó gazdák.

3 A malmok sorában, de mindenesetre külön csoportban említhetjük az „olajütőket", amelyek a darálóhoz hasonlóan vagy egy-egy malom részlegeként, vagy csak olajütéssel foglalkozó kisműhelyek voltak. Diószegi Lajos részletesen leírja ezek működését. Szerinte községében, Hajdúszováton a mai Csokonai utca 16-18. szám alatt, az egykori Sajtoló utcában működött G. Nagy Antal és Szálkai Zoltán olajütője, ahová az akkori falu keleti- és déli részén lakó gazdák jártak sajtoltatni. Itt a sajtolóház közepén állt egy 80x100 cm-es „vályogláda" és ezt erős kemény fával bélelték ki. A fenéklapon egy hordódugó nagyságú kieresztő lyukat fúrtak. A kifolyó külső végénél egy 30-40 cm mélységű gödröt csináltak, s ebbe helyezték el a kipréselődő olajat felfogó edényt. A sajtoló fölé keresztbe rátettek és beácsoltak egy szintén erős, de szélesebb keményfát, amit középen átfúrtak. Ebbe helyeztek el az egyik oldalán fogakkal ellátott farudat. Ennek fogazata kapcsolódott a forgatott rész áttételéhez, s amikor a fogaskerék felfelé mozgott, a farúd lefelé nyomta az alatta levő, s a „deszkaláda belsejét teljes terjedelmében betöltő felsőlapot". A felsőlapot nyomó rúd alsó végére egy 25x25 cm-es lap segítségével a nyomás terjedelmét, nagyságát még fokozták. Az alsó és felső deszkalap között lévő mag az így kialakított erős nyomástól préselődött, s az olaj a kívül elhelyezett edénybe folyt. Az olajütő vezetője ügyelt arra, hogy kellő nyomás alakuljon ki, de ne álljon elő túlnyomás sem.

4 2 BÁRDI Ida, 1977.205-211. 3 BÁRDI Ida: i. m. és VARGA Gyula: i. m. 4 DIÓSZEGI Lajos, 1994. 64-66. 148