A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Történelem – Numizmatika - Szűcs Ernő: Hajdú és Bihar megyék malmairől

Ha tökmagot vittek sajtolni, a belőle nyert olajat világításra használták. Napraforgómag esetében elsősorban katolikus vidéken böjt idején főzésre, sütésre, reformátusoknál szappanfőzés céljára fordították. Repceolaj esetében ipari célra történt a feldolgozás (gépek kenésére). Az előbbiekben leírt olajütőkön felül olyanok is léteztek, ahol a sajtolót nem vették körül vályogládával és nem is körbejáratott lóval működtették, hanem az egész szerkezet ékek beverésével végezte a sajtolást. A sajtolást mag pergelése és héjától megfosztása előzte meg. A pergelést egy erre a célra épített tűzhellyel és az arra rátett pléh tepsivel oldották meg. A tűz melegítette a tepsibe tett magvakat, amit közben kavargattak, hogy túlpörkölés ne következzék be. Innen a megperkelt mag a hántoló szerkezetbe került. Ezt hajtókarral forgatták, az alatta levő rostszöveten a héj nem tudott aláesni, csak a meghántolt mag. Ez került be a présbe. A nyert olajat otthon kannákban tárolták.

5 A szélmalmok általában négyágú „vitorlájukkal" fogták fel a szelet, s a legfelső emeletükön lévő fogaskerekű áttételek segítségével hajtották az alattuk lévő szinten elhelyezett őrlőköveket, ahonnan a liszt a „lisztszintre", a földszintre folyt le, ahol azt zsákokba fogták fel, majd mázsálták. Ez utóbbi szinten külön helyiségben volt a nyílt lángú tűzhelyű piciny konyha, valamint az elég szűkös lakószoba, ahol a molnár családostul lakott. A környékünkön is helyenként alkalmazott vízimalmok vagy alul, vagy felül csapott vízikerékkel működtek. Tevékenységük gyakran ütközött - kivált szomszédos települések esetében -, ellenkezésbe, mert folyamatos működtetésükhöz gátakkal fel kellett duzzasztani a vizet, ami a határ egy részének elöntését eredményezte. így pl. a Debrecen város tulajdonát képező Hortobágy folyóra épített vízimalom ellen 1816-ban a balmazújvárosiak tiltakoztak. Az egykori irat szerint: „...az Újvárosiak a Hortobágy Vízi Malomnál lévő rekesztőt, az idén két ízben felhúzván a vizet elbocsátották, a múlt héten pedig egy követtyek által azt üzenték a Molnárnak, hogy ha a vizet el nem bocsátja fejszés embereket fognak oda küldeni és erőszakkal is elbocsájtják mivel a víz a Hortobágyban feltolulván ki önt és sok kárt okoz."

6 Az eddigieken túlmenően a gabona- és a tengeri-feldolgozás műhelyei voltak a darálók. Néha a gőzüzemű malmok is rendelkeztek ilyen részleggel, más esetben külön önálló műhelyek voltak (a malmokhoz mérten kisüzemként működtek), ahol takarmány előállítására dolgozták fel az említett terményeket rendszerint motoros meghajtással, esetenként traktort használtak erőgépként. Kezdetben őrlőkővel, majd kalapácsos őrlővel rendelkeztek. Hazánk malomipara annyira fejlett volt, kivált a XIX. század hatvanas-hetvenes éveitől, hogy az 50 millió lakosú monarchián kívül további exportra, „vámkülföldre" is termelt.

7 A falvakban megtelepült malmoknak jótékony hatása volt az, hogy ahol ilyen létrejött, oda rövidesen gépész, géplakatos, gépészkovács, szakképzett gőzmalmi molnár jött lakni. Érdemes megfigyelni, hogy ezek a szakemberek egyrészt a község ipari foglalkozásainak sorában új színt hoztak. Az is sűrűn előfordult, hogy keresményükből cséplőgépet vásároltak, majd annak hozamából is növelve jövedelmüket. Malmot béreltek, esetleg vásároltak vagy legalább is darálót hoztak létre. Ezáltal megindult az iparágon belül egy társadalmi szerves fejlődés. Azt is meg kell említenünk, hogy több száz hold földdel rendelkező birtokosok is létesítettek malmot, pl. Erhardt József Egyeken, akinek rokona Erhardt Lipót szintén földbirtokos volt. Az előzőhez hasonlóan Debrecen határában, Macson Steinfeld István földbirtokos saját birtokán létesített malmot.

8 5 Uo. 6 BÉRES András, 1977. 6. 7 SZŰCS Ernő, 1978. 12-15. 8 Hajdú-Bihar megyei Levéltár (továbbiakban = HBML) XXIV. 118/a és ÚJHELYI István, 1987. 161. 149