A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művészettörténet, iparművészet - T. Molnár Viktória: A képzőművészeti élet intézményrendszere a rendszerváltás utáni Debrecenben (1990–1998)

Alapítványok és alapok: pályázatok és díjak A pályázati lehetőségeket nyújtó debreceni alapítványok, illetve alapok a következők: Támogatási Alap A tudomány, a művészet és a közművelődés területein alkotó egyének és közösségek, va­lamint a város művelődési, művészeti intézményei részesülnek belőle. Civil Alap Nevéből következően a civil szervezetek, önszerveződő csoportok segítését szolgálja. (El­sősorban a művelődési intézményekkel ellátatlan városrészeken.) Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány 35 év alatti életkorú, tudományos és művészeti területeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó egyének pályázhatnak rá évente kétszer. E felsorolt alapokon, alapítványokon kívül a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) is lehet a vi­déki városokból pályázatokat benyújtani a Művelődési Közlönyben megjelenő kiírás alapján. Debrecen Kultúrájáért Alapítvány a) díja: Minden évben január 22-e, a Magyar Kultúra Napja tiszteletére kerül kiosztásra. Igen rangos elismerés. Az alapítvány kuratóriuma választja ki a kitüntetetteket a kü­lönböző szervezetek által felterjesztett személyekből, akik között képzőművészek is szerepelnek. b) alkotói ösztöndíja: cél: A városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudomá­nyos kutatók, szakírók tevékenységének támogatása, Debrecenhez való kötődésük erősítése, megfelelő lehetőségek biztosítása az érdekeltek számára. Az ösztöndíjat a művészeti és tudományos élet bármely területén élő művész, művészetkritikus, vala­mint tudományos kutató, szakíró kaphatja. Elnyerhető nettó összeg: évenként változó. Ezen összeg felhasználásáról tárgyév de­cember 31-ig a kuratórium tájékoztatást vár. Ugyancsak január 22-én adják át pályá­zati elbírálás útján. Számos képzőművész, művészeti író részesül belőle évente kiad­ványok készítése, kiállításrendezés, alkotótáborszervezés céljából. Debrecen Város Díszpolgára Debrecen szabad, királyi várossá nyilvánításának napján, április 11-én nyújtják át a városi közgyűlés által választott egyetlen személynek. Pro Űrbe 1998-ban osztották először. A kitüntetettek között nem szerepelt képzőművész. Csokonai-díj Az 1990-ben megszüntetett Medgyessy Ferenc-díj helyett alapított kitüntetések egyike a művészetek képviselői számára. Minden évben október 23-án adják át. A közelmúltban több képzőművészünk is elnyerte. Az önkormányzat országos kitüntetésekre is felterjeszthet, például: - Debrecen Közoktatásáért - Debrecen Kiváló Pedagógusa 330

Next

/
Oldalképek
Tartalom