A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

me előtt újra az intézmény felszámolásának, állami ellenőrzés alá vonásának, autonómiája elvesztésének réme tűnhetett fel. Joggal, hisz a Habsburg-katolikus állam továbbra is a protestánsokban látta a legfőbb veszélyt. Bodolay Géza e diáktársaságokról szóló könyvében idézi Hoffmann pesti szenátor titkos jelentését: ,,[h]a kálvinista uraink célt [a magyar nyelv lesz a hivatali állások betöltésének feltétele] érnek, ezzel vége a katholikus egyháznak s mindazoknak, kik a legmagasabb osztrák ház iránti ragaszkodást fönntartani kívánják." (BODOLAY 1963, 26.) A társasági szerveződés késésének másik oka, hogy a korábbiakban felsorolt változások csak lassan szivároghattak le a kollégiumi diákság körébe. Ennek elősegítéséhez olyan tanár kellett, aki járatos az újabb irodalmi törekvésekben és mozgósítani tudja a diákok legjavát. Ilyen tanáregyéniség volt Péczely József, aki 1815-ben jött Debrecenbe, de majd csak a 20-30-as évekre került olyan helyzetbe, hogy nyíltan is szorgalmazhatta a kollégiumi reformokat. Tevékenysége révén meggyökerezett a nemzeti irodalom eszméje, s részben ennek eredményeként 1830-ban a magyar nyelv és irodalom önálló katedrát kapott, (vö. TŐRÖS 1931, 148.) E folyamat Kazinczy és Kölcsey neve fémjelezte eszmék jegyében zajlott le. Kazinczy eszményeihez kapcsolódtak Péczely irodalmi törekvései, a Lant harmadik kötetét pedig Kölcseynek ajánlotta. Az Epigrammák s apróságok című önálló kötete, ahogy már láttuk is, teljesen nyilvánvalóan mutatja Kazinczy irodalmi eszménye felé való orientációját. A Lant költeményein pedig a hazai romantika képviselőinek hatása érződik. A diáktársaságok megjelenését késleltette végül, hogy csak a harmincas évekre vált Debrecenben is stabillá a világi igényeknek megfelelő iskola eszméje. Már 1815-ben növelte a konzisztórium a világi ismertek arányát, 1825-ben pedig megszületett az önálló pedagógiai tanszék. Mindez a diáktársaságok szempontjából azért fontos, mert a nevelés önállósodása egyben a világi igények megerősödését, a diákok és a tanárok közti társas viszony átalakításának szükségességét is jelentette. Másképp tekintettek most már a diákokra mint korábban. Maga Budai Ézsaiás is egyik fő szorgalmazója volt a diákok iskolán kívüli tevékenységének, igaz az iskolához szorosabban kötődő rézmetsző diákok tevékenységét támogatta. (BAJKÓ 1981, 461-465.) A legnagyobb lökést a társaságok megalakulása irányába az egyesületi eszme széles körű elterjedése jelentette, mondhatni a közbeszéd meghatározó eleme volt. Ráadásul olyan ideáról volt szó, amely képes volt a régi és az új diáktörekvések összekapcsolására, pontosabban arra, hogy folytonosság teremtődjön köztük. Az egyesülés fontossága egyrészt nem volt távol a coetus eszményétől, de a különböző önképzési formáktól sem, s így az új törekvések a kollégiumi hagyományok fontos szeletét tudhatták maguk mögött, nem lehetett tehát azt mondani, hogy idegenek a Kollégium szellemétől. Másrészt a társaságok a világi életre és eszmékre nyitottak kapukat, s ily módon hozzájárultak a kollégiumi művelődés modernizálódásához, megújulásához. A társaságok tagjai is osztoztak abban a felismerésben, mely nemcsak az ember legfőbb lehetőségét, hanem legfőbb feladatát is az aktivitásban, a cselekvésben látta, ahogy Kölcsey is az Iskola és világ vagy A magyaróvári Gazdasági Intézet rövid ismertetése

21 című írásaiban. Szabó Mihály az egyesület egyik tagja világosan ki is mondta, hogy az egyesülés célja: ,,a' magunk tökéletesítése". Nem álltak meg az egyéni tökéletesülés céljánál, hanem ez szerintük közvetlenül átnő a nemzet tökéletesülésébe. Böszörményi Elek egyesületi tag egyik értekezésében (1841) „az egyesületek mindenható erejé[t]" bizonyítandó megemlíti, hogy az „... egyesületi szellem ragadja olly gyors léptekkel a' műveltség pályáján haladó nemzeteket; az tesz dússá nemzetet, gazdaggá egyes pol21 Minden tudomány „csak úgy bír belső becset, ha a való, meleg élettel viszonyba tétetik; ha sem egyes emberi elme játékos foglalatossága gyanánt nem űzetik, sem pusztán emlékeztető tehetséget ragyogtató bútornak nem tekintetik; hanem az emberi társaság kifejlési és haladási nagy körében él mozog; s vagy egyenesen tetté változik, vagy jövendő tettek kifejtésére s előhozására számoltatik ki". KFÖM II. 1203-1204. 405