A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

IRODALOM, TÁRSADALOM, DIÁKTÁRSASÁGOK A fentiekben röviden összefoglaltuk azokat a folyamatokat, melyek új igényeket s egyben új lehetőségeket is teremtettek, és amelyeknek a Kollégium hagyományos rendje, benne a coetus már nem tudott megfelelni. Már csak azért sem, mert a szellemi-társadalmi élet fő színtere ekkor már nem az iskola volt. A kollégiumi professzorokat az Árkádia-pör is erre figyelmeztethette volna, hisz jól látható módon egy tőlük alapvetően független értelmiségi kör tudott vitába szállni, részben a Kollégium helyett is, Kazinczyval. Ez azonban nem ösztönözte őket arra, hogy felülvizsgálják az iskola (Kollégium) és a világ kapcsolatát. A kollégiumi nevelés világi és egyházi jellegének hívei között továbbra is feszült volt a viszony, mindez azonban a Kollégium belügye maradt. Az igazi kihívást Péczely József tevékenysége és az általa támogatott irodalmi diáktársaságok jelentették, hisz ekkor már részben az intézmény falain kívül, a nyilvánosság előtt zajlottak a viták és összeütközések. Jóval többről volt tehát szó, mint a diákok önképzésének helyet adó, új típusú intézmények megjelenéséről. Erre utal az is, hogy a Kollégium vezetőinek komoly gondot jelentett a diáktársaságok működésének engedélyezése, s minden elkövettek a diákkezdeményezések hivatalos intézményi keretek közé emelése érdekében. Végső soron az irodalom társadalmi szerepéről van itt szó, pontosabban arról, hogy az irodalmi törekvésekhez identifikációs és ideológiai folyamatok kapcsolódtak. A diákok számára ugyanis, ahogy majd látni fogjuk, e társaságok jóval többet jelentettek, minthogy írásaikat felolvassák. Mindenek előtt szabadon és önállóan szerették volna gondolataikat kifejezni, és nemcsak irodalmi, hanem filozófiai, politikai és a nevelési kérdésekről is. Erre utalt az eperjesi társaság egyik tagja, amikor azt mondta, hogy ,,[e]zek a társaságok mintegy respublikát képeztek az iskolában". (BODOLAY 1963, 69.) S a tanári kar számára is olyan médiumot jelentettek a társaságok, amelyek lehetetlenné tették, hogy nevelési és vezetési elveikre való reflexió nélkül folytassák tevékenységüket. Elkerülhetetlenül tisztázniuk kellett, hogyan viszonyulnak mindahhoz, ami a 18. század vége óta történt a magyar szellemi, társadalmi és politikai életben. A kollégiumi tanárok számára a diákintézményeken keresztül jelent meg annak szükségessége, hogy a kor változásaira is ügyelő identitást teremtsenek. A diákok önszerveződése volt az a tükör, amely e hermeneutikai müveletet szükségességét láthatóvá tette. (vö. RICOEUR 1987.) Közismert, hogy az első diáktársaságok egyike az 1790-es években Csokonai köre volt, célja pedig az európai irodalommal való megismerkedés, de még nem voltak rögzített szabályai. (BODOLAY 1963, 123.) 1794 és 1810 között működött a rézmetsző diákok köre is, ez azonban szorosabban kötődött az iskolai oktatáshoz, mint az irodalmi társulások. Csokonaiék után majd csak nagy szünet után következtek az újabbak, immár belső szabályzattal rendelkezők. A késlekedésnek több oka is volt. Egyrészt a jakobinus mozgalom felszámolását követő szigorúbb iskolaellenőrzés hatásával kell számolnunk, pontosabban azzal, hogy a protestánsok igyekeztek minden olyan cselekedettől távoltartani magukat, melyek a Helytartótanács rosszallását válthatta ki. Márpedig a Helytartótanács a diáktársaságok tevékenységét a könyvek olvasására korlátozta. 1836ban pedig arra figyelmeztette a tanári kart, hogy „a tanulóifjúságnak minden szövetkezései, bármineműek legyenek is azok, a legszorosabban megtiltassanak". (TŐRÖS 1931, 149.) A Habsburg hatalom intézményi képviselőnek félelme nem volt alaptalan. 1831. május 11-én a Nagytemplom falára minden bizonnyal egy kollégiumi diák felszögezte a Melly édes nevezet légyen a polgári szabadság kezdetű radikális költeményt. (BÁN-JULOW 1964. 653.) 1841. októberében pedig egy izgató levelet kellett a rektornak felkutatnia. „Ha ti is tespedésbe merültök, nem lészen e honban szabadság...a nagy feladat megoldása a jelen nemzedéknek tartatott fel...éljetek a köznek... vezérelvetek legyen: vesszen az önkény, éljen a szabadság!" - írta a levél és szerzője és a szatmári 12 ponthoz való csatlakozásra hívta fel a debreceni diákokat. A kollégiumi vezetők sze404