A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

autonómiaigényt tette meg a történet alapjául. Tehette mindezt azért, mert közös legitimációs alappal rendelkeztek: feltétlen ragaszkodtak az autonómiához, az önigazgatáshoz. A két diákintézmény annál is inkább alkalmasnak látszott a fenti elemzés számára, mert egyszerre tükrözői, részesei a Kollégium világának, hiszen az iskola eleve meghatározta működésüket, s egyszerre csatornái az iskolán kívüli világ beáramlásának. Mind az 1627. évi szatmári zsinati határozat, mely szerint a diákok bármiféle panaszukkal csak a rektor közvetítésével és engedélyével fordulhatnak a városhoz, mind pedig az 1650. évi váradi zsinat, mely szerint a diákok nem ítélkezhetnek a rektor felett, amelyet aztán az 1657-ben törvénybe is iktattak, arról tanúskodik, hogy a Kollégium egyházi és világi vezetői egyaránt a coetus önállóságának korlátozásában és intézményi ellenőrzés alá vonásában voltak érdekeltek. Az 1704. évi diáklázadás még egyértelműen mutatja, hogy a coetus bele akart szólni a Kollégium oktatási rendjébe, hisz az ezzel való elégedetlenségük volt a kiváltó ok. A 18. század végére azonban ebbeli önállóságuk teljesen eltűnt. Intézményi keretek közt, úgy tűnik, szó sem lehetett ennek helyreállításáról. A 18. század végére, amikor nyílt küzdelembe csapott át a papi és a világi párt addig is meglévő konfliktusa, a Kollégium világi vezetői a hagyományos rend képviselőiként tekintettek a coetus jogait gyakorló testületekre. Domokos Lajos egyenesen ellenségesnek érezte ezeket, ahogy Mándi Márton István primáriusok sorába választatásának története is mutatja. Fellépése ugyanakkor azt is elárulja, hogy teljesen formális, eszközszerepet tulajdonított e hagyományos testületeknek. Domokos már e hagyományos renden kívüli, azzal összeütközésbe kerülő diákokban talált szövetségesekre, vagy legalábbis az ő Kollégiummal való összeütközésüket használta érvként a tanrend és az egyházvezetés átalakításáért folyó küzdelemben. Dolgozatom zömét az irodalmi társaságok körül történtek ill. a megjelenésüket szükségessé és lehetővé tevő változások elemzése teszi ki, hisz célom a korforduló megragadása. Ehhez azonban kitűnő hátteret jelent a végóráiba jutott coetus, amelynek sorsa összeforrt a kollégium hagyományos rendjével. A két diákintézmény folytonossága és 18. századi funkcionális differenciálódásuk (anyagi vs. szellemi ügyek intézése), vagyis a megszakítottság együttesen teszik jól láthatóvá a korszakfordulót. A kétféle diáktestület közötti váltás és átmenet, egyfelől a coetus jogai összeszűkülése, másfelől az irodalmi diáktársaságok megerősödése folyamatának leírása egyben a Református Kollégium történetében lezajló korfordulónak a bemutatását jelenti, amelynek során a hagyományra, kollektivitásra, az ismeretek valamiféle objektivitásának és egységességének a hitére épülő, elsődlegesen a vallás által meghatározott világot felváltja egy másik, amely egyéni kezdeményezésekre és invencióra, az emberi ismeretek korlátozottságának, de egyben az emberi világteremtés korlátlanságának tudatára, a tudatformák differenciálódására és önállósulásra épült. Poétikai szempontból mindez az iskolás klasszicizmus lassú elhalásával és új irodalmi törekvések térnyerésével ragadható meg. Bár e kétféle világnak nem feleltethető meg automatikusan kétféle poétikai rendszer, hisz Péczely József például magáévá tette ugyan a romantika számos eszméjét, de versei inkább az előző korszak klasszicizmusához kapcsolódnak, mint ahogy az általa kiadott diákköltemények gyűjteménye, a Pallas Debrecina is. Általában véve is igaz, hogy az egyének világa jórészt az iskolában születik meg, ekkor azonban a Kollégiumban egy új szimbolikus értelmi világ születésének lehetünk tanúi. Vagyis újra és új módon alapozódott meg ekkor az ember természetes beállítottsága, ami mindennek, még az önállósult, az elmélet belső önmozgása által vezérelt tudományoknak is alapját jelenti.

1 Többről van tehát itt szó mint tanrendi, tudományos vi1 „Mindazt, amit a világról, akár a tudomány révén is tudok, saját látásomból vagy világtapasztalatomból kiindulva tudom, amely nélkül a tudomány szimbólumai semmit sem jelentenének." MERLEAU-PONTY 1984., 231. 378