A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

kább előtérbe kerülhet a participáció és a szabadság. (KARÁCSONY A. 1995, 184.) A 18-19. század fordulóján jelentős válságokat, reformokat és ellenreformokat megérő Kollégiumban épp ezt az átmenetet jelenti a korszakforduló. A debreceni iskola történetén végigtekintve jól megragadható az a pillanat, amikor a differenciálódás, a részérdekek megjelenítésének igénye hatóképes tényezővé vált. Ez a pillanat természetesen meglehetősen széles időhatárt jelent: a 18. század vége és 19. század első fele által határolt évtizedeket. Pálóczi Horváth Ádám és Mándi Márton István perei (1780, 1784) jelezhetik szemléletesen a változás szükségessége mögött felgyűlt energiák koncentrálódását, a harmincas évek Olvasó Társasága és Péczely professzor körüli viták és visszhangjuk pedig azt, hogy az új korszak polgári eszméi már a Kollégiumban is megszilárdultak, sőt megindultak az intézményesedés útján. A kilencvenes években Sinai Miklós még nemesi előjogokra vágyott, a harmincas években Sárvári Pál tudós professzorként már a költők megbecsülését irigyli. Jelen tanulmányomban csak érintőlegesen vizsgálom a korszakforduló főbb összetevőit, amihez a bevezetésben felrajzolt általános kép csak viszonyítási pontul szolgál. Nem normának tekintem tehát a korszakforduló vázlatosan megrajzolt képét, amitől való eltérés eleve negatív megítélést kap, hanem inkább olyan általános tendenciának, amihez mérve fény derülhet a Kollégium e történeti szakasza sajátosságaira. Elemzésem tárgya nem a Kollégium általános, a részterületek mindegyikét bemutató története. Célszerűnek látszott, hogy függőlegesen kimetszek egy részt belőle, vagyis ne csupán egy adott időszakról készítsek keresztmetszetet, hanem valami olyasmit vizsgáljak, aminek előzménye és folytatása is van. A folytonosságban sokkal inkább látható a megszakítás is, s e kettő együtt jellemzi a korszakfordulót. Választásom az autonómiára oly nagy súlyt helyező diákintézményekre a coetusra, ill. a bizonyos értelemben folytatásának tekinthető irodalmi diáktársaságokra esett. Látszólag a kétféle diákintézménynek semmi köze sem lehet egymáshoz, hisz egyrészt a coetus döntően anyagi természetű ügyekben illetékes diáktestület volt, míg az irodalmi társaságok szellemi-ideológiai-politikai önállóság mentén szerveződtek, másrészt teljesen másként illeszkedtek be a kollégium szervezeti struktúrájába. Ráadásul, talán épp ez utóbbi következményeként sokáig egymás mellett is éltek. A coetus újraélesztésére még a 19. század közepén, sőt a század vége fele is vannak kísérletek. A kollégiumi diákok 1848-as követelései között például ott van ennek az intézménynek a visszaállítása. 1848 márciusában a coetusi régi szabadságra emlékezve a diákság „egy hatalmas petitiot nyújtott be az e[gyház]kerülethez...az ifjúság kérte, hogy az ő szabad választása által hozassék létre az altörvényszék, saját esküdtszéke tárgyalja a fegyelmi ügyeket." (BALOGH 1904, 279.) 1861-ben a diákság újra kísérletet tett a diákjogok ősi mintára való visszaállítására, kérik az iskolai törvényszék 1848 előtti formában való visszaállítását. Másfelől az első irodalmi diáktársaságok már a 90-es években megjelentek, többek között Csokonai önművelődési köre (BODOLAY 1963, 16-17.), de sokkal korábban jelen voltak azok az erők, amelyek egy hosszú társadalmiszellemi-művelődési folyamat eredményeként lehetővé tették ezek létrejöttét. Egymás mellett élésük azonban csak az egyik mozzanat, hisz valójában az irodalmi diáktársaságok felváltják az egyre inkább csak formális önállósággal rendelkező coetust. A 18. század végétől már e társaságok lesznek a diákság autonómiatörekvései terei. A hagyományos diáktestület pedig szép lassan eltűnik a kollégium hagyományos rendjével együtt. E törésben vagy váltásban azonban továbbra is tetten érhető folytonosságuk, hisz sehol az országban nincs olyan alaposan kidolgozott szabályokkal rendelkező irodalmi diáktársaság, mint Debrecenben, nyilván nem függetlenül az ezt megelőző diákönkormányzati hagyományoktól (vö. BODOLAY 1963, 367-371.). A Mégis mozog a föld című regényében Jókai Mór sem választotta szét élesen e kétféle diákönkormányzati hagyományt, hanem általában véve a kollégiumi diákok legjavát jellemző 377