A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - P. Szalay Emőke: Egy alig ismert fazekasközpont – a váradi kerámia

Az említett hármas ív viszont átvezet egy másik tálhoz, amelyen három pikkelyt láthatunk a kettéváló dombok között, de itt a négy elem felváltva ül a külső és a belső vonalon, közöttük ugyancsak pikkelyminták díszlenek.

21 Áttekintve ezt a tálcsoportot, a Várad ábrázolású 1819-es és a Déri Múzeumbeli 1887-es évszáma alapján a XIX. század középső harmadára tesszük a készítési idejüket. E tálcsoporthoz hasonló edények a Néprajzi Múzeum gyűjteményében Erdély különböző helyeiről kerültek be. A nagyfokú hasonlóság mellett azonban külön jellegzetességek is megfigyelhetők rajtuk, amire alapozva a gyűjtők közül többen úgy vélik, hogy más központokban, esetleg Székelyföldön is készülhettek. Jelenleg annyit feltételezhetünk, hogy a csoport meghatározó darabja, a váradi eredetet felvető példány bizonyára Nagyváradon készült. Ezért talán az ennek mintakincsét leghűbben követőket vélhetjük egyenlőre váradi készítésűnek, ugyanakkor nem zárjuk ki, hogy a többiek más központok termékei. Ebbe a csoportba tálak mellett más edényeket is sorolunk. Itt először bokályokat említünk. A Kresz Mária által nyugat-erdélyinek nevezett, Tordához (Turda), Zilahhoz, (Zalau) Nagyváradhoz (Oradea), esetleg Mezőtelegdhez (Tileagd) kapcsolható edények között találunk olyanokat, amelyek ragyogó élénk sárgája és fűzöldje olyan egyediséget mutat, amely arra indít, hogy felvessük kérdésüket. Itt rögtön meg kell jegyezni, hogy neves nagyváradi és erdélyi gyűjtők megkérdőjelezik azt a feltételezést, hogy Váradon készítettek bokályt azon tapasztalat alapján, hogy nem került elő ilyen töredék a városban. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy Debrecenben a városközpontnak az 1970-es években történt letárolásakor az esetlegesen összegyűjtött töredékek között a jellegzetes debreceni edények töredékei szinte egyáltalán nem kerültek elő. Ugyanez volt a helyzet a Nagytemplom körüli ásatások során is az 1980-as években, amikor az általunk ismert színektől és díszítményektől eltérő egészen más jellegű használati edények darabjai láttak napvilágot. Ez arra mutat rá, amit már Kresz Mária megfogalmazott, hogy az elmúlt századok kerámia anyagáról nem a valóságos képet kapjuk a fennmaradt emlékanyag vizsgálatakor, hiszen a díszes edények maradtak meg, azokat őrizték gondosan szemben a mindennapi használati edényekkel, amelyek elpusztultak. Mindezt megerősítik a fazekasműhelyek feltárásai is, amelyek során pl., Mezőcsáton egy miskakancsó töredék sem került elő, holott ennek a központnak egyik legjellegzetesebb és legszebb edényformája volt. (VIDA 1996. 469.)

22 A bokályok készítésével kapcsolatban Kresz Mária adatára hivatkozunk, amely szerint váradi kacsok fordultak elő nagy számban Kalotaszegen, így alappal feltételezhetjük, hogy Nagyváradon is készítették a kalotaszegiek által kedvelt kancsófélét, azaz bokályokat a XIX. század közepén, amikor a kalotaszegi lakásberendezésben a népművészet más ágaihoz hasonlóan kialakult a híres színpompa és díszesség. (MALONYAI 1907. 197-217) A Déri Múzeumban két olyan bokály található, amelynek jellegzetes motívuma az ún. kettős koronájú fa. Ezt Kresz Mária Nagyvárad, Mezőtelegd, Kolozsvár, Zilah és Torda központjaiban egyaránt ismertnek vélte. (KRESZ 1972. 234) Jelentőségüket az adja, hogy mindkettő évszámos, a XIX. század közepéről 1846-ból illetve 1859-ből. Az utóbbin két jellegzetes díszítőelem látható, a már említett kettős koronájú fa mellett egy jobbra néző zöld szárnyú madár, amelynek szárnyát és nyakát sárga pettysor szegélyezi. A madár alakja, az évszám elhelyezése, az alatta lévő lezáró dísz, vízszintes egyre kisebbedő vonalakkal, majd függőleges végződéssel azonosságot mutató elemek. (11. kép) 21 Ez a tál a székelyudvarhelyi múzeumban található, Emődi Jánosnak köszönöm a fényképet. 22 Ezúton köszönöm Csupor István szóbeli közlését. 237