A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)
Történelem - Bényei Miklós: A debreceni Kossuth-kultusz kezdetei 1849–1861
Lajos Úrhoz küldetett ugyan 20 darab, de azt ő rég eladta, de minthogy többnyire vidékre ismeretlenek vitték el - neveiket meg nem tudja mondani..." Mindenesetre a kiadvány további árusításától eltiltották őket, a magánosokhoz pedig - „ha ne talán ilyenek találtatnának - a' Rendőri biztosok kiküldettek..." 23 Minderről a hivatalos jelentést április 5-én elküldték a főispánnak. 24 Telegdi Kovács Lajos ez esetben nagyon derekasan és taktikusan viselkedett. A Heckenast Gusztávhoz fűződő jó üzleti kapcsolatait kihasználva feltehetően azonnal meghozatta Kossuth szózatát, mégpedig forgalmi naplóinak korabeli feljegyzéseivel összehasonlítva feltűnően magas példányszámban. Egyik, fennmaradt pénztárkönyvének tanúsága szerint március 20-án Jakab Antal (1802-1857) tetétleni református lelkész, március 26-án pedig a református főiskola könyvtára rendelt belőle. 25 A rendőrök valószínűleg nem érdeklődtek az üzleti dokumentumok felől, de Telegdi Kovács komoly kockázatot vállalt, amikor azt felelte, hogy vásárlóit nem ismeri. Ami a két bejegyzéstől függetlenül is nehezen hihető, mert ügyfeleinek túlnyomó többsége rendszeresen látogatta boltját. Hasonlóan vélekedhetett Uray főispán is - ráadásul egy valótlan besúgói jelentés is eljuthatott hozzá -, mert nem fogadta el a debreceniek jóhiszemű felterjesztését. Április 14-én ismételten utasította a polgármestert (alighanem a lipcsei és egyéb pesti kiadványokra is utalva), hogy Telegdi Lajost ,,a' nála lehető példányoknak kiadására még egyszer, valamint azoknak, kiknek a hozzáküldött példányokat eladta, megnevezésére, nem különben annak felfedezésére, mi úton jöttek 's szoktak hozzá küldetni az afféle könyvek? komolyan szólíttassa fel..." 26 Kecskés János (1816-1878) alkapitány 27 másodszor is elment a könyvkereskedőhöz, aki újból elmondta, hogy a március elején Heckenast Gusztávtól rendelt példányokat mind eladta és becsületszóra állította, hogy azóta továbbiakat nem kapott. Hogy szavai még nagyobb nyomatékot nyerjenek és a debreceni vezetést is mentesítse a további zaklatás alól, írásbeli nyilatkozatban is visszautasította a vádakat: ,,e' felszólításra jó lélekkel azt felelhetem: - hogy, mivel azon könyvecske a' hírlapokban csak nem naponként hirdetve volt, 's iránta semmi eltiltó parancs hozzám nem érkezett, mígnem tökéletesen betiltatott - nem voltam figyelemmel az eladásban, teljességgel nem tudom kiknek adtam el; annyival is inkább, mivel éppen egy hétfőn délután érkezvén a' könyvek, másnap a' keddi heti vásár alkalmával többnyire idegenek által vétettek meg. - A vásárlók neve, lakása felől egyáltalában nem tudakozódtam, nem lévén az szokásban semmiféle kereskedésben. - Azon vádra továbbá, miszerént az állíttatik, hogy az említett röpirat betiltása után is, az útszán [sic!] lévő üveges szekrényemben annak példányait kitéve látták: nyilvánítom, hogy az nem volt, nem lehetett, egyrészről azért, mivel egy példányom sem volt, másrészről azért, mivel józanul gondolkodó emberről fel sem tehetni, hogy az eltiltó parancs daczára elég vakmerő legyen, magát kedvetlen következményeknek kitenni." 28 Végül is az öntudatos és okos érvelés meggyőzte a főispánt, beletörődött az újabb kudarcba. A magánházaknál és a kollégiumi könyvtárban tartott házkutatásokat szintén nem szorgalmazták a városban. 23 HBML IV.B. 1109/f. Jelentések 1850. 275. sz. 24 Uo. - Benda Kálmán és Irinyi Károly a debreceni nyomda történetéről írott könyvükben azt állítják (BENDA-IRINYI 1961, 161), hogy a kapitányi hivatal Telegdi Kovács raktárkészletét a szóban forgó műből elkobozta, de ennek a jelentés ellent mond, hiszen a rendőrség már nem talált semmit. 23 HBML XI. 110. Telegdi K. Lajos cég iratai 3. - Forradalom végnapjai címen szerepel mindkét tétel. 26 HBML IV.B. 1109/a. 2.k. 1850. április 17. 1018. pont 27 Ő eredetileg ügyvéd volt, 1848-ban választották meg városi kapitánynak és ha ezt a tisztségét nem is tarthatta meg 1849 őszétől, az alkapitányi feladatot egy ideig még elláthatta. 28 HBML IV.B. 1109/f. Jelentések 1850. 341. sz. 154