A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

reicher - konkretisiert." (JAUß 1977, 18.) Azért volt szükséges kitérni röviden e vitára, mert egyrészt rávilágít a kanonikus ill. a kultikus befogadási mód normatív, megőrzést hangsúlyozó jellegére, másrészt felhívja a figyelmet e beállítódás veszélyére is. Ti. a művek ekkor már nem irodalmi műalkotásokként, hanem elsősorban, ha nem kizárólagosan kulturális szimbólumokként kezdenek el funkcionálni. Ez egyébként a leggyakoribb ellenvetés e befogadási módokkal szemben. Kérdés persze, hogy egy adott kultúrához tartozóknak feltétlenül csak esztétikai megértés és értékelés útján lehet-e közeledni egy-egy alkotáshoz vagy alkotóhoz. Dávidházi Péter Shakespeare-könyvében meggyőzően érvel amellett, hogy a kultusz hozzájárulhat kulturális értékek születéséhez. Ha az értelemezés területére gondolunk, akkor inkább a kultusz és a kánon negatív hatásaival találkozunk, hisz legfeljebb csak azt a normát mondják fel újra, aminek a jegyében olvasnak, vagy csak csodálatukról, áhítatukról adnak számot, anélkül, hogy a műről vagy alkotóról bármit is mondanának. De ha a kultúra egészében gondolkodunk és irodalomszociológiai szempontokat is figyelembe veszünk, akkor talán a kultusz kultúragyarapító voltát is beláthatjuk: a könyvkiadástól egészen az ünnep társadalmi jelentőségének a megőrzéséig. A kultusz és a kánon minden hasonlóságuk ellenére történő elkülönítését az teszi lehetővé, hogy a kánon sokkal inkább hallgatólagos, állandóan háttérbe lévő tudáskészlet, míg a kultusz igényli az aktivitást. Az nem mondhatjuk, hogy nem él bennünk semmiféle kánon, hisz "az értelmezés mindig föltételezi valamely kánon tudatát" (SZEGEDY-MASZÁK 1992, 125.), azt azonban mondhatjuk, hogy nem akarunk aktívan részt venni semmiféle kultuszban. A kultusz tehát, szemben a kánonnal, viselkedésmódként is leírható. A kultuszokban való aktív részvétel tudatos választás eredménye. Ez persze nem jelent feltétlenül reflektáltságot, inkább annak az igényét, hogy kinyilvánítsuk áhítatunkat, csodálatunkat ill. megvalljuk hitünket, s általa másokat is a kultusz körébe vonjunk. Bár ez a hatásra törekvés ugyanakkor jobban látható a kultusz esetében, de a kánonok képviselőinek ugyanúgy megvannak az eszközei, hogy minél több laikus befogadót érjenek el. (Mind a kultuszok, mind a kánonok képviselőinek kedvelt eszköze a tankönyvírás.) E ponton tehát megint abba ütközünk, hogy lehetetlen elkülönítenünk a két irodalmi jelenséget. Annál is inkább, hisz a kultusz szinte mindig valamilyen kánonnak a hierarchián való feljebb helyezése, kultusza, vagyis az alkotók és a kultuszok közötti választás mögött mindig irodalmi, világnézeti értékek és normák választása történik. Petőfi, Csokonai, Jókai, Ady stb. kultusza több és má,s mint ami alkotójuk életművéből következik, a kultikus megértés mindig túlbeszél (KELEVÉZ 1997, 74-76.) rajtuk. A kultuszelemzések mind-mind arról tanúskodnak, hogy a személy csak alkalom valami más kifejezésére. A kultuszokban épp ezért az alkotók jellé stilizált alakjával találkozunk. Funkciójuk az, mint minden jelé, hogy valami másra utaljanak. Hol az írók és művészek jobb megbecsülésére hívnak, hol a politikai elit önaffirmációs aktusai, hol az irodalmi hatalmi küzdelmek kifejezői s folytathatnánk. Olyan szimbolikus jelentések, melyek egyszerre adnak számot arról, hogy az alkotók és a művek mit jelentenek a résztvevők számára és egyszerre mondanak valamit arról a társadalomról, amely az adott jelentéseket létrehozta. A különböző kultuszok megerősödése vagy gyöngülése rendszerint a kánonok átrendeződésére utal. Mégis a kultusz jobban időhöz kötöttnek látszik. Ennek oka talán, hogy míg a kultusz társadalmi meghatározottsága, képviselőinek érdeke a szélesebb irodalmi közvélemény számára is sokkal inkább látható, addig a kánonok esetében rejtettebb, mondhatni rafináltabb. IRODALMI KULTUSZ ÉS LEGITIMÁCIÓ Az a tény, hogy a kánon mellet rekanonizációs törekvésekkel, a kultusz mellett ellenkultusszal találkozhatunk, egyértelműen ezek csoporthoz kötődésre utal. Szegedy-Maszák Mihály 531