A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

Nem tanulság nélküli összevetnünk a retorikai nyelvet a mindennapi beszéddel és a fogalmi nyelvvel. A mindennapi nyelvben néhány szó egész világot tételez, s ennek érvényét, valóságát a beszélgetés sikeressége igazolja. A beszélgetések gyakorisága vagy intenzitása lehetővé teszi, hogy a beszélgetőpartnerek kevés szó segítségével is megérthessék egymást, s ezzel nő a tételezett életvilág valóságossága, bizonyossága. Ez azt jelenti tehát, hogy minél nyilvánvalóbb e háttérvilág interszubjektív jellege, annál inkább nő érvényessége. A tudományos nyelv a korábbi eredményekre való reflexióval, az érvek racionális ellenőrizhetőségével vagy legalábbis a kifejtett vélemény beláthatóságával teremti meg a megértés hátterét, biztosítja az interszubjektivitást. Főleg ha a partnerek előfeltevéseiket is felfedik. A retorikai nyelv azonban eleve tagadja a valóság interszubjektív megalkotottságát, kitüntetett szerepet kap "az ideologikus ... nyelvi szerkezet, mely érv helyett az elkötelezettségre hivatkozik" (FRYE 1997, 38.), hisz "a cél, hogy a szónok, a beszéd és a hallgatóság azonosuljon" (Uo. 38.). A morális nyomás funkciója, hogy az alkalom a hit irányítása alatt álló feltételen azonosulás aktusává váljon. A retorikai nyelv "azt az elvet hívja segítségül, hogy csak akkor leszünk bármivé, amikor már tartozunk valamihez, hogy hűségünk és összetartozásunk megelőzi értelmünket" (Uo. 43.). A retorikai nyelv ezért lehet az egyik fő kapocs kultusz és ideológia között. S ami mostani szempontunkból fontosabb, a retorikai szerkezetben a beszélő személyisége kerül a középpontba. Az ő "hitvallásán" keresztül nyílik meg a világ, s mutatkozik meg a valóság. A szónoki beszéd az önaffirmáció és az önidentifikáció egészen különös módját teremti meg. Arról a cselekvéstípusról van szó, amit Goffman dramaturgiai cselekvésnek nevez, s ami közönségre vonatkoztatott önábrázolást jelent. (GOFFMAN 1969, 31-34., vö. Szilasi 1997. 58.) "Az önábrázolás központi fogalma...nem a spontánul kifejeződő viselkedést jelenti, hanem a saját élmények kifejezésének nézőközönségre vonatkoztatott stilizálását." Az ekképp cselekvő azt "szeretné, hogy közönsége bizonyos módon lássa és fogadja el" őt, így a stílust "egyéb tevékenységeik elé helyezik", mert bizonyos benyomás keltésére törekszik. (HABERMAS 51-52.) A megnyilatkozásnak, az önábrázolásnak ez a módja Habermas szerint a tiszta szubjektivitás terepe, hisz "a kívánságok és érzelmek kifejező ereje egyedül a beszélőnek saját belső világához való reflexív viszonyán mérhető le." (Uo. 53) Itt érhető tetten a kultusz egyik fontos szerepe. Úgy lép fel, mintha alkalmas médium

n lenne ahhoz, hogy reflektálhassunk életvilágunkra, orientációs normáinkra, annak társadalmi implikációira ill. a bennük résztvevők saját magukra. így rejti el a szubjektivitás közvetlenségét, a közvetlen tudatnál (RICOEUR 1987a, 209.) maradást. A szubjektív valóság mindig mások visszaigazolására utalt, a kultusz papjai pedig az igazolást végül is önmagukból meríti, hisz a kultuszt ők maguk teremtették, s ők maguk tartják fenn. így a kultusz szerepe az azonosulás feltétlenségének biztosításában, a résztvevők életvilágának, a csoport és a egyén identitásának apologetikus megerősítésében érhető tetten. A retorikai nyelv azért lehet itt hasznos, mert lényegét tekintve párbeszédellenes, s eleve szemben áll az életvilág és az értelmi világok interszubjektív jellegével. A hit, ami itt a megértést irányítja, közömbös mindenféle érveléssel szemben; belátással, racionális megértéssel nem lehet körébe lépni. A retorika eszközeihez folyamodó épp a mérlegelő megértést felfüggesztését akarja elérni, s a közönség éle az azonosulást mint egyetlen lehetséges megértési és értelmezési módot állítani. Innét van, hogy bár a kultuszokban jelentős szerepe van az agitáció különböző formáinak, mégis meglehetősen zártnak tűnnek, mindaz ami rajtuk kívül van legfeljebb csak ellenfél lehet, de nem párbeszédre érdemes másik értelmi világ. A kultusztól tehát idegen a kritikai attitűd.

12 A Kisfaludy Társaság szellemi fel11 Ricoeur szerint önmagunk megértése a reflexió aktusán keresztül történik, nem pedig közvetlenül. A reflexiót kultúra szimbólumaiba való belépés teszi lehetővé. RICOEUR 1987a, c. 12 Ezt mutatja az is, hogy "a kultusz ... nem képes iróniára". SZILASI 1997, 59. 527