A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művészettörténet, Iparművészet - Hegedűs János: A középkori számszeríjak öves felhúzókészletei

zsinórnyaklós rögzítése a törzshöz, a szűk taposókengyel, és ami igen lényeges, a törzs hátsó harmadában, felül elhelyezett erős akasztótüske.

3 Hazánkban ezeket a számszeríjakat valószínű származási helyük után nagyszebeni készítésűként ismerjük. Múzeumainkban ezekből több, a XV. század második feléből származó példány található: a Magyar Nemzeti Múzeumban nyolc, a debreceni Déri Múzeumban további kettő. Ez a típus a nagyvilág köz- és magángyűjteményeiben szintén fellelhető, e tekintetben a legjelentősebb Nagyszeben (Hermannstadt, Románia) múzeuma, ahol 24 darab ilyen típusú számszeríjat őriznek. (1. ábra). 1. kép. Későközépkori szaruíves számszeríj. (Metropolitan Museum, New York, inv. No.: 29.158.647, Paterson, 1990. Fig. 13) Ezek a fegyverek a szaruíves számszeríjak műszaki fejlődésének csúcsát jelentették, a rivális katonai tűzfegyvereket sok tekintetben még évszázadokig messze felülmúlták. Használóik mozgékony szekérvárak, vagy várfalak biztos védelmében sikerrel vehették fel a harcot a talpig vasba öltözött lovagi sereggel is, vitatva annak létalapját. Hatékonyságuk ellenére történelmi léptékkel egy röpke pillanat, húsz-harminc év alatt kikerültek a katonai használatból, és ezt az acélív alkalmazása nemhogy elodázni nem tudta, hanem egyenesen sietette. Elhasználódási idejüket is figyelembe véve, készítésükkel szinte egyik napról a másikra hagytak fel, így annak titka a hozzáértők kihalásával együtt szállt sírba.

4 Ugyanígy feledésbe merült a megfeszítésükhöz használt eszköz és annak használati módja is. A múltba veszett ismeretek hiányában a torzóként ránk maradt, idegüket, felhúzójukat vesztett fegyvereket nemigen tudjuk azonosítani a középkori írásokból, ábrázolásokból ismert, csataterek tömegsírjainak feltárásával is igazolt páncélátütő képességű és roncsoló hatású számszeríjakkal.

5 Emiatt teljesítményüket, és ezzel a középkori „homo faber" évszázadok tapasztalatán nyugvó technikai tudását hajlamosak vagyunk alábecsülni. Nagyrészt ez lehet az oka a fegyvertörténeti kutatók részéről megnyilvánuló mellőzöttségének is. Kevés kutató foglalkozott a szaruíves számszeríjakkal. A szaruívek keresztmetszetét azonban, főként Rudolf Wegeli és Fritz Rohde munkásságának köszönhetően ismerjük, a fegyverek hatóerejének kvantitatív becslésére viszont egyikük sem vállalkozott. (ROHDE 1942, 53-58; WEGELI 1948, fig 6,7,8). A legutóbbi időkben Toll László vég3 Ezt a típust jól reprezentálja a debreceni Déri Múzeum két szaruíves számszeríja (Ltsz.: DF. 1/144, ill. 2/144). (TOLL 1994, 120-131). 4 Az 1490-es években a soproni végrendeletek a szaruíveseket már mint régi számszeríjakat („alte armbrost", „alte armbst") említik. 1537 után már sem számszeríjakat, sem íjkészítöket (pogner) nem említenek. (GÖMÖRI 1977, 148). 5 A témáról bővebben. TOLL 1994, 111 -120, 151 -15 5. 430