A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művészettörténet, Iparművészet - Hegedűs János: A középkori számszeríjak öves felhúzókészletei

zett komputertomográffal a Déri Múzeum számszeríjain a keresztmetszet megismerését célzó kutatásokat. (TOLL 1994, 120-122, fig 17-19). Az ívekkel kapcsolatban azt vizsgáltuk, hogy megszerkesztésük során milyen és mekkora hatású, a teljesítmény növelését célzó technikai megoldást alkalmaztak. Az alkalmazott elv ismeretében már lehetőség nyílt közelítő számítások elvégzésére. A feszítőerő maximumára néhány ismert méretű ív szarumagjának geometriai adataiból valamint a szaruanyag terhelhetőségéből számolva 7,5 és 9 kN közötti értékek adódtak.

6 Ennyire azonban nem lehetett terhelni az ívet, mert túl gyorsan tönkrement volna. Megítélésünk szerint azonban a fenti erőnek kétharmadával, mint a felhúzókkal szemben támasztott követelménnyel mindenképpen számolnunk kell. Az így adódó 5 - 6 kN - amint azt látni fogjuk - többszörösen felülmúlja az egyszerű övhoroggal, féllábas feszítési móddal elérhető érőt. Felvetődik a kérdés: milyen eszközzel feszítették meg ezeket a fegyvereket? A FELHÚZÓKÉSZÜLÉKEK A múzeumi tárlókban többnyire német rendszerű fogasléces felhúzó, azaz tekervény társaságában állítják ki ezeket a számszeríjakat, azt sugallva, hogy ez volt annak feszítőeszköze. Készültek, zömmel a XV. század végén eleve ilyen felhúzásúnak szaruíves példányok.

7 Utóbb átalakított is fennmaradt.

8 Ismert olyan tekervény is, mely nem kötélnyaklóval, hanem lyuksorral ellátott acélnyelvvel kapcsolódott a törzs függőleges akasztótüskéjéhez.

9 A fentiek dacára sem állíthatjuk, hogy hadi használatuk általános lett volna, mert nagy tömegű előállításuknak nem voltak meg a technikai feltételei. Áttételénél fogva alkalmas ugyan a szükséges erő kifejtésére, azonban a használatával a számszeríj megfeszítése hosszadalmas volt, percenként legfeljebb egy lövést tett lehetővé.

10 Megjelenésének, majd elterjedésének ideje is későbbi (a XV. század utolsó negyede) mint a tárgyalt számszeríjaké. (2. ábra). Az egyszerű gyalogos lövésznek be kellett érnie olyan instrumentummal, amelynek amellett, hogy lehetővé tette ezen nagy erejű harceszközök gyors megfeszítését, nagy darabszámban, olcsón előállíthatónak és nem utolsó sorban, könnyűnek kellett lennie. A fenti kívánalmaknak a Nyugat-Európában elterjedten használt angol típusú, motollás készülék (3. ábra) megfelel, azonban közép-európai számszeríjakon használva a nyílvessző csúszólapjának síkja alá nyúló csigakerekek mozgását a törzs dió melletti jelentős kiszélesedése akadályozná.'' Ebben az esetben a függőleges akasztótüske léte sem lenne indokolható. Ez utóbbi megléte, illetve a működésükhöz szük6 A források ismertetése, azok kritikája, az alkalmazott elv kifejtése, magyarázata mindenképpen túlmutat e dolgozat keretein, ezért ezekkel egy külön tanulmányban szándékozom foglalkozni, addig is kérem, fogadják el a fent megadott értéket, egyenlőre bizonyítás nélkül 7 A legkorábbi datált (1489) példány, melyről tudok, a Corvin Jánosénak tulajdonított szaruíves, elefántcsont berakásos törzsű számszeríj (New York, Metropolitan Múzeum), több kiadvány is bemutatja, így pl.: ZOLNAY 1971, 49-51; KALMÁR 1965, 97-122. 8 Ltsz.: MNM. 55.3159. A függőleges akasztótüskét egy keresztcsappal kiváltották, ezzel tették alkalmassá a törzset a tekervény kötélnyaklójának megfogására. 9 Graz-Schloss Eggenberg, Steirisches Jagdmuseum, Ltsz.: F 1127. 10 A teljes megfeszítéshez a kart az áttételtől függően 20 -25-ször (esetleg még többször is) körbe kellett forgatni, és ugyanennyit a következő felhúzáshoz visszafelé is tekerni kellett. 11 Ennek ellentmondani látszik a Magyar Nemzeti Múzeum egyetlen motollája (Ltsz.: MNM 54.1553), a kerekei közötti távolság elegendően nagy ahhoz, hogy közép-európai számszeríjakon használni lehessen, de ez a megoldás nem tipikus. 431