A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Történelem - Surányi Béla: Szántóföldi növények – terméseredmények Hajdú-Bihar megyében 1920–1990 között

zák a társadalmi-gazdasági viszonyok, az érvényesülő gazdasági- és agrárpolitika, a gazdasági fejlettség foka, kiegyenlítettsége." 1945 előtt a mezőgazdaság területi szerkezetében szerepet játszottak a termőhelyi adottságok, de alapvető volt a birtokmegoszlás és a helyi piaci lehetőség. Egy-egy tájegységen belül néhány hagyományt teremtő növénykultúra virágzott, a Hajdúság csak juhászatával tűnt ki. A nagybirtok specializálódása a megyében elmaradt. Mindamellett bizonyos városellátó övezet azonban kialakult, pl. Debrecen vonzáskörzetében is. Az ország jó részén ugyanazt a 40-50 féle növényt termesztették. A szántóterület zömén kenyér- és takarmánygabona termelése folyt, közel azonos arányban, mert a kisgazdaságok önellátásra rendezkedtek be. 1945 után a gazdálkodás táji jellege megtorpant: a városellátó övezetek visszafejlődtek, egyes növénykultúrák termesztési körzetei felbomlottak, a szarvasmarha-tenyésztő tájak meggyengültek, a baromfi és a sertés vette át a vezető szerepet. így a szálastakarmány-termesztést az abraktakarmány-előállítás váltotta föl. Folytatódott a búza- és kukoricatermesztés térbeli kiegyenlítődése, Hajdú-Bihar megyében is. Bár országosan igen, a megyében kevésbé lassult le e folyamat napjainkhoz közeledve, alig mutatkoztak meg újólag a tájtermesztés jegyei, néhány kivételtől eltekintve. Az ún. szocialista nagyüzem gazdálkodási szemléletében szinte maradéktalanul érvényesült a „kevésből - sokat" alapelv, így évtizedek során a búza, a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa, a lucerna és a silókukorica vált a vetésszerkezet meghatározó elemévé. Ez szinte az egész korszakra jellemző, csak az arányokban van különbség. A szántóföldi termesztés prioritást élvező növényfajait vette célba a fejlődő nemesítési technika, a hibridizáció. Az előállított hibridfajták termőpotenciálja messze meghaladta a hagyományos fajtákét, de a környezettel szemben jóval kisebb ellenállást mutat(nak)-tak. Törvényszerű, hogy a gazdálkodás modernizációjával növekszik a természeti tényezők szerepe, rövidül a fajtahasználat időtartama is. Mindez nem riasztotta el a kisgazdaságokat sem attól, hogy korszerű hibridfajtákkal próbálkozzanak. Az 1990-es rendszerváltást követő tulajdonosi átalakulás (sokadik e században) valószínűleg módosítja a mezőgazdaság szerkezetét is, így többnyire változik majd az ún. fajtapolitika is. Még nem dőlt el, hogy miként alakul agrárcivilizációnk, amelyet a „revizionista magyar agrarmodell" működésének másfél évtizede alatt - korlátjaival együtt - az egy főre jutó agrártermelésben és az agrárexportban csak Dánia és időnként Írország előzött meg Európában. Az 1945 előtti korszakról mindez kevésbé mondható el. 70 ENYEDI1981. 10. 71 Uo. 72 Uo.: 11. 73 Uo74 HAJDÚ 1987. 213-14. A hibridkukorica fajták termőképességét mutatja a termésátlag növekedése: 1891-1950 között a termésátlag 1,57 tonna/hektár, 1920-1950 között a termésátlag 1,63 tonna/hektár, 1981-1989 között a termésátlag 6,07 tonna/hektár. Mindez közel négyszer hozamnövekedést jelent. Lásd: BERKÓ-HORVÁTH 1993. 95., 206.: 48. grafikon. A többi növényfaj termésátlagának alakulásáról lásd: HAJDÚ 1987. 84-90. 75 ROMANY 1994. 669-682. DESSEWFFY Gyula írta 1985-ben: „A fólia alatti kertészkedés és a ház körüli állattenyésztés sikere meggyőzően hirdeti, mire képes a magyar ember, ha dolgozni engedik és szabad teret biztosítanak képességei érvényesülésének... Ha ez a fejlődés zavartalanul folytatódhat, a demokratikusan működő és saját lábon álló szövetkezeti mozgalom az eddigieknél is jelentősebb gazdasági erőforrássá válhat. Tulajdonképpen befolyásolhatja a nemzeti élet legkülönbözőbb területeit... küzdelmes évek után jómódú polgárrá teheti a termelőszövetkezet tagjait és alkalmazottait, a tegnapi parasztságot." Lásd: uo.: 674. Az 1990-es évek agrárváltozásairól, a múlt értékeléséről lásd: MOCSÁRY 1994. 41-59., SOMODI 1993.301-21. 327