A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Történelem - Surányi Béla: Szántóföldi növények – terméseredmények Hajdú-Bihar megyében 1920–1990 között

ben kiszorultak a kisgazdaságokból, ellentétben a kukoricával, amely továbbra is meghatározó szerepet játszott a háztáji, kisegítő és egyéni gazdaságokban, bár az 1970-es évek második felétől fokozatosan csökkent arányuk a megye összes vetésterületéből. A hüvelyes növényeknél kiugró évnek számít 1945, amikor e növénycsoport 17 654 hektárt foglalt el. Ennek oka az akkori rossz közellátásban keresendő. Az étkezésre használt hüvelyesek közül elsősorban a borsó és a bab volt jelentős. A megyében a szárazborsó és zömmel a konzervipari zöldborsó' termesztése honosodott meg a nagyüzemi gazdálkodásban. A bab szerepe 38 jóval kisebb volt, s elütött termesztési módja is, mert főleg szántóföldi köztes- és szegélynövényként termelték. 1936-ban 18 529-, 1938-ban 18 729-, és 1948-ban pedig 24 251 hektáron folyt termesztése. Az ipari növények közül a legfontosabb a cukorrépa és a napraforgó volt. A két világháború között a szántóterületből 2-5%-kal részesedtek. 1945 után néhány év alatt megduplázódott vetésterületük, s 1960-1990 között 8-11%-ot ért el. E két növény versenyében 1945 előtt a cukorrépa, utána pedig a napraforgó javára billent a mérleg nyelve. Abszolút nagyságban a cukorrépát 1990ben termelték a legnagyobb területen (15 897 hektár), a napraforgót pedig 1951-ben (24 074 hek39 tár). A parasztgazdaságok kedvelt köztes- és szegélynövénye (volt) a napraforgó. 1936-ban 21 902-, 1938-ban 26 845-, 1948-ban viszont már 42 474 hektárt tett ki az általa hasznosított szántóterület. A nagyüzemi gazdálkodás a kisüzem „portájára" szorította vissza ezt a termesztési módot. A tömegtermelésre berendezkedett növénytermesztési rendszerek elvárásainak megfelelt úgy a cukorrépa, mint a napraforgó. Az 1971—1980-as évtized - országos értékelés szerint - alatt Hajdú-Bihar megye a négy legjelentősebb cukorrépatermelő megyék közé került be, s közel azonos eredménnyel dicsekedhetett a napraforgónál is. A hazai állattenyésztés minőségi javításának nélkülözhetetlen eleme volt - a tenyésztői munka mellett - az állatállomány elegendő és jó minőségű takarmánnyal való ellátása. Élesen vetődött fel ez a kérdés 1920 után, a békeszerződést követő években. Súlyosan érintette a hazai mezőgazdaságot a rét- és legelőterület drasztikus csökkenése, ami hatással volt a szarvasmarha- és juhtartásra. Jószerével csak az ún. feltétlen gyepterületek maradtak meg az új határok között. Az abrakfogyasztó sertés mellett, a szarvasmarha-, sőt a juhállomány is igényelte a szántóföldi takarmánytermesztés bővítését. 1945-öt követően az ún. szocialista nagyüzemek kiépülése megtépázta a hagyományos paraszti állattartást, s átalakította a takarmányozási rendszert. Hajdú-Bihar megyében folytatódott a lucerna, kisebb mértékben pedig a vörös here térhódítása. De bővítette a választékot a kukorica is, a csalamádé mellett mind erőteljesebben megjelenő silókukorica, s erjesztett változata a kukorica szilázs. Ez utóbbi szinte egyeduralkodóvá vált, így a kukoricacsalamádé vetésterülete 1980-ban már nem érte el a 2000 hektárt, azt is jórészt másodvetésben. A 2. egyrészt szerkezetváltás történt a háztáji gazdaságokban: munkaigényesebb, de jövedelmezőbb növénykultúrák (mák, hagyma, paprika, gyógynövények stb.) kerültek előtérbe, másrészt az idősebb nemzedék terményben vagy pénzben váltotta meg a háztáji területet. Hajdú-Bihar megyében a gabonatermesztés - a komplex értékszám alapján - 1871-1980 között a következő: búza-jelentős; rozs-jelentős; őszi árpa - kevésbé jelentős; tavaszi árpa - nem jelentős; zab nem jelentős; kukorica-jelentős. Lásd: SELLEY 1983. 483-502. 37 Uo.: 491.: a szárazborsó és zöldborsó termesztés „igen jelentős" minősítést kapott 1970-1980 közti évtizedben. 38 Növénytermelés 1976. 497-99. A későbbi időszakról nincs adat. 39 Uo. 40 Lásd: 37. jegyzet 41 Részletesen foglalkozott e kérdéssel KONKOLY-THEGE 1920. Uo. 1948. 319