A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Utak a múltba - Borhy László: Rómaikori gemmák

A gemma egy 1992 óta folyamatosan feltárt római kori lakóház egyik helyiségének az F14 szelvény ÉK-i részébe eső sarkában, a valószínűleg az újkorban elbontott terrazzopadló alatti - a szintén részben elbontott fal alapozásának magasságával megegyező - kevert, de leletanyagát tekintve egységes képet mutató rétegből került elő (BORHY 1997). A matricából öntéssel előállított gemma balra néző női portrét ábrázolt. A hölgy párhuzamos hullámokba rendezett, hátrafésült és enyhén ondolált haja a fejéhez simult, tarkóján kontyba van összefogva. Orra, amely homlokvonalának egyenes folytatása, kissé duzzadt. Szemöldöke duzzadt, szeme tágra nyílt. Pupillája kivehetetlen. Ajkai teltek, kicsi álla és orcája kerek. A fej hosszúkás, ferdén ábrázolt nyakon ül. A hölgy ruházata a vállára terített, ovális vonalvezetésű pereme révén jól kivehető köpenyből és tunicából áll, amelynek redőzetét a „V" alakú, nyakkivágással párhuzamosan ábrázolt vonalakkal stilizáltán ábrázolták. A vállon a ruharedők egy középpontból, esetleg ily módon jelzett, de kivehetetlen fibulából indulnak ki. A Szőny-Vásártéri üveggemma a rajta ábrázolt hölgy hajviselete és portrétípusa alapján határozható meg és helyezhető el időben. A hátul kontyban - néha hajhálóval - összefogott, párhuzamos elrendezésű hullámokból álló hajtípus Antoninus Pius feleségének, az idősebb Faustinának az egyik legkésőbbi portrétípusából vezethető le (GIACOSA 1975:50skk.; BASTIEN 1993:585 skk.) Kiforrott és általánosan elterjedt változata lányuk, az ifjabb Faustina (Marcus Aurelius császár felesége) ún. „5. portrétípusa" (FITTSCHEN 1982:51-53., Taf. 19-22) valamint az ő lányuk, Lucilla (Lucius Verus császár hitvese) ún. „2. portrétípusa" (FITTSCHEN 1982:78-80. Taf. 48 Drezda, Staatl. Skulpturenslg. 394 és Róma, Mus. Nuovo Cap. Inv. 1781) révén jutott népszerűségre. Ez a közkedveltség az egyik oka annak, hogy az ifjabb Faustina és lánya, Lucilla portréit nem lehet egyértelműen megkülönböztetni egymástól. K. Fittschen megkísérelte ugyan, hogy rögzítse a két császárné jellemvonásait a portrészobrászatban, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy „offenbar eine allzugroße Individualisierung der Tochter gegenüber der Mutter gar nicht angestrebt worden ist..." és emiatt „... eine endgültige Klärung noch nicht (oder überhaupt nicht) möglich ist" (FITTSCHEN 1982:79; 51; 1. még GUIRAND 1988:511; GUIRAND 1996:123, flg. 83). Sokkalta inkább arról van szó, hogy a Kr. u. 160-as éveknek az Antoninus-dinasztia nőtagjaira jellemző családi ismertetőjegyeit (pl. szemek!), nem pedig valóságos egyéni, kizárólag az ifjabb Faustinára jellemző vonásokat látjuk, és mind az idősebb, mind pedig az ifjabb Faustinát egy hagyományos szépségideálhoz közelítették (FITTSCHEN 1982:66). Ennek ellenére feltételezhető, hogy inkább Lucilla mint Faustina minor ábrázolásával lehet dolgunk, ugyanis Faustinát a gemmamüvészetben általában „görbe" (VOLLENWEIDER 1974:267 Abb. 1. la; ZWIERLEINDIEHL 1995:563 Abb. 79. és Abb. 77a-b, 78), Lucillát pedig - hasonló frizurával, de - egyenes vonalvezetésű, kissé duzzadt orral ábrázolják. Ennek az ábrázolásnak a legközelebbi párhuzamát egy a British Museum gyűjteményében őrzött, ametisztből vésett gemmán találjuk meg (British Museum, Itsz.: 65.7-12.197). Mindenesetre a gemma az általános késő-Antoninus-kor császárnői hajviseletének segítségével a Kr. u. 152-166 körüli évekre keltezhető. A brigetiói üveggemma kiválóan illeszkedik a glyptika Kr. u. 2. századi vonulatába. Ebben az időszakban, nagyjából Traianus és Septimius Severus (98-211) uralkodása között virágzott az ún. „arisztokratikus glyptika" (ZAZOFF 1983:330), amelybe a portréval díszített, értékes kőből, igényesen vésett gemmák is tartoznak. Ezen belül külön sorozatot alkotnak az Antoninus-kori (131192) császárnék (Faustina maior, Faustina minor, Lucilla, Crispina) portréjával díszített gemmák 4 Az ebből a rétegből származó 20 darab reliefdíszes terra sigillata a Rajna-vidéki műhelyekből származik. Közülük 2 db biztosan Rheinzabernben, 5 további pedig Westerndorfban készült (1 Comitialis, 2 Helenius). Előkerült a Drag. 31 tálforma egy késői variánsa, az ún. „Niederbieberer Schüssel" VRSVS fenékbélyeggel. Keltezésük: 3. század első harmada. 213