A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)
Utak a múltba - Geszelyi Tamás: Császárkameo Mojgrádból (Porolissum)
feje kissé erősebben balra fordul, mert a mellette ülő Dea Romára tekint, míg a budapestin az ifjú fejét kissé előbbre hajtja és a vele szemben álló fa felé tekint. Ez utóbbinak köpenye bal csípőjétől indul ki, míg a bécsi kameón a bal vállról hullik alá. Közös mindkettőben, hogy a nemi szerv takarva van, ami a császárábrázolásoknál szokásos volt (PLATZ-HORSTER 1992, 13 sk.). A lábak tartása ellentétes a két darabon, hasonlóan a jobb kézé is. Míg ezzel a budapesti kameó ifjú alakja a trón karfájára támaszkodik, a bécsié egy kettős bőségszarunak a csúcsát fogja. A bal kar helyzete azonos, de míg az egyikük jogart, a másikuk fáklyát tart vele. A bécsi kameó részletei kalligrafikusán kidolgozottak, felülete gondosan megmunkált, míg a budapesti úgy tűnik, mintha a végső megmunkálás utolsó simításai elmaradtak volna. Komponálásmódjuk terén közelebb állnak egymáshoz. Feltűnő hasonlóság fedezhető fel köztük a kar- és kéztartások bizonytalanságában (MÖBIUS 1985, 64; MEGOW 1987, 50). Ugyanakkor a trón karfáját díszítő szfinxek arányai nagyfokú eltérést mutatnak egymástól. A budapesti feje és mellső része nagyobb, míg szárnya jóval kisebb, egészében véve harmonikusabb, könnyedebb megjelenésű bécsi párjánál. Tipológiailag mindkettő az ún. császárkameók azon csoportjába tartozik, melyeken az uralkodó isteni attribútumokkal felruházva trónon ül (MÖBIUS 1985, 63; MEGOW 1987, 50). E típus legpompásabb, mintaadó darabja a Gemma Augustea, melyen Augustus Dea Romával ül kettős trónon. Ehhez a föntebb bécsi kameoként emlegetett darab olyan közel áll mind stílusában, mind motívumában, hogy sokáig ezt is augustusinak tekintették. H. Kyrieleis ismerte fel, hogy az ábrázolt ifjú valójában Caligula (MÖBIUS 1985, 64; MEGOW 1987, 50; KYRIELEIS 1970, 492 sk.). A budapesti kameó esetében az ifjú uralkodó személyének meghatározása még nehezebb, minthogy az arcvonások nem kidolgozottak és kissé sérültek is. Az azonban megállapítható, hogy nem azonos a bécsi kameón látható ifjúval. Míg ennek függőleges homlokából az orr vonala megtörve indul ki, addig a budapesti esetében az orr töretlenül folytatódik a homlokvonalból, és hiányzik nála a iulius-claudiusi portrékra általában jellemző erős áll. Az elmondott vonások leginkább Claudiusra utalnak. Az ábrázolás egyik jellegzetes eleme a trón lábát díszítő szfinx, aminek a bécsi kameó esetében Kyrieleis (KYRIELEIS 1970, 493) különleges jelentőséget tulajdonít: "Der exotische Sphinxthron ist durch die libyschen' Korkzieherlocken des Sphinxkopfes - eine typisch alexandrinische Haartracht - als ägyptischer Thron gekennzeichnet." Az említett "Korkzieherlocken" a budapesti kameón hiányoznak, a szfinx formája nem egyiptomi (vő. Tazza Farnese), hanem görög, így ez esetben aligha feltételezhetünk Egyiptomra való utalást. A szfinx szerepet kapott már Octavianus Egyiptom legyőzése előtti politikai pályafutásában is: első pecsétjének ez volt az ábrázolása (INSTINSKY 1962). A budapesti kameó meghatározó motívumai a kalász és a fáklya, melyek Démétér és az eleusisi misztérium jellegzetes jelvényei. Itt aligha jelenthet mást, mint az ábrázolt alak szoros kapcsolatát az istennővel és kultuszával. A iulius-claudiusi dinasztia idején két császárról tudunk, akik különösen vonzódtak iránta. Az egyik Augustus, aki Actium után be is avattatta magát (CLINTON 1989, 1507); a másik Claudius volt, aki az eleusisi kultuszt Róma át szerette volna vitetni (CLINTON 1989, 1513). Utóbbi az, aki két kameón is megjelenik Triptolemosként, kígyófogatot hajtva (SCHWARZ 1987, 172). Részvételük az eleusisi misztériumban nemcsak a görög kultúra iránti vonzalmukból fakadt, hanem politikai-ideológiai jelentése is volt, ahogy ezt Alföldi A. kifejtette: az uralkodó az istenekkel fennálló személyes kapcsolata révén biztosítja a 2 Suetonius, Augustus 93; Cassius Dio 51,4. 3 Suetonius, Claudius 26. 4 Párizsi Claudius-kameó és az Ermitageban őrzött kameó. 205