A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Egy életmű mozaikjai. Beszélgetés Niklai Ádám munkásságáról

fordulás. De Niklai nem a korral fordul szembe, ő nem a házzal fordul szembe, ő a gazdával fordul szembe, meg a gazda szolgáival fordul szembe. Az ő szembefordulása az úgynevezett humán értelmiségivel, azzal a mentalitással való szembefordulást jelenti, amely a költőt csak múltjában, holtában szereti. Egyszerűen arról van szó, hogy Niklai valami hihetetlen feszültséggel fordult szembe a lakájokkal, a kiszolgálókkal, azokkal akik hívőknek áltatják magukat, pedig hitetlenek. Ez a második sík. A harmadik síkon nem értek egyet az előző koncepcióval, miszerint az iróniával, öniróniával fejeződött be a Niklai szellemi, költői koncepciója. Nem! Ő még kialakította magában a mindenkori értelmiségi, független, szabad szellemiséget. Azt a fajta szellemiséget, amely az úrral és a szolgával egyaránt szembefordult, azt a szellemiséget, amelyben a független gondolkodó, a kételkedő, kérdező, vitatkozó gondolkodó állhat szemben egy egész korral és egy egész világgal. Ennek egyik legszebb bizonyítékát szeretném felolvasni. Úgy érzem, hogy Niklai költészetének egyik kiemelkedő darabja ez a vers. Reneszánsz Deák és fegyverhordozó vagyok: a pór szemében úr -, uraknak: szolga. A csótáros mén őt, a Lovagot illeti meg - én dolgában loholva járhatok: csak ha harc, vitézi torna áll épp, és kíséret dukál - dobog alattam ló. Amúgy fukar s goromba: de lábamhoz ma két jó pénzt dobott, jön a török - s kedvére volt a fegyver, tábort ütvén a hadrakelt sereggel. Szonett... ? Legyint? írástudó -lepényevő, zsákbanfutó... Molnárlegény volt - várúr most. Am harcban, küzdelemben inkább őt védi pajzsom, mintsem engem. Ez a magatartás, ez az értelmiségi magatartás, ez a kételkedő, vitatkozó magatartás emelte szerintem legmagasabbra Niklai líráját, ez a végső konklúzió az én értelmezésemben, ez adja azt a lírai értéket, amit Garai Gábor soha nem tudott elérni. Tehát, mondhatnám azt is, hogy Garai Gáborral indult ő is, közösségvállalás a néppel, a sorssal, aztán átváltott Ladányi Mihályba. Düh, dac, keserűség, irónia, de végül nem tudta teremteni, a kultúrából, a szellemből táplálkozva a Jékely Zoltán-i szintézist is. Garai és Ladányi elismertségben lényegesen túlemelkedett rajta. A Horatio éppen erről szól! Nem akartam még a Horatioi említeni, de a drámájának pontosan ez a kulcskérdése, a konfliktusa, a megoldása, szellemisége. Én a költészetében is ezt a vonulatot érzem, ezt tartom a legfontosabbnak. K. E. Most kapcsolódnék a Horatio-hoz, Horatio nem maradhat életben, tehát őt is ugyanúgy, mint Hamletet, végül is elteszik láb alól. Tehát ez az értelmiség sorsa. Ezt egy versben is gyönyörűen fejezi ki: „Hajlottam volna inkább? Törtem, marad egy-két szilánk e földben (...) Mi végre immár? hadd enyésszen!" Tehát kénytelen elfogadni azt az állapotot, hogy a világon nem tud 457