A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Hogyan és mivégre olvashatjuk ma Nagy Lászlót?

nem a költő életét, hanem a lét drámáját éli át a versben... Ez a költői én (...) lényegi életet élő, esetlegességeitől megfosztott szubjektum" (kiemelés tőlem - L. L.) - írja találóan Kis Pintér Imre.

68 Erre vonatkozik Kálmán C. György vádja is a versek elvont eszmeiségét illetően. Jóllehet felfejthetők azok a konkrét történeti, társadalmi motívumok, amik egy-egy vers születésénél szerepet játszottak, ahogy Görömbei András is teszi Kálmánnak írt válaszában,

69 de ezekre nem alapozható valamely alkotás hatáspotenciálja, mert csak történetileg tehetik jelentésessé, érthetővé a verseket. Az utolsó korszakban megfigyelhető változás úgy tűnik a szociális szerepajánlatokban gondolkodó, elvont emberi közösséget feltételező, az embert csak egyetemes értékekhez mérő világértés elégtelenné válását mutatja. Az utolsó pályaszakasz fenti értelmezése ugyanakkor a korábbi periódusok egyes alkotásait előtérbe helyezheti, másokat viszont háttérbe szoríthat. Vonatkozhat ez még olyan korábban kiemelt műre is mint a Menyegző. Hisz ebből a nézőpontból olyan kérdések is megfogalmazódhatnak, mint amit Tamás Attila tett fel például e vers kapcsán: „az a kérdés kívánkozik ki belőlem, hogy ilyen egyértelműen polarizál-e vajon korunk? Hősökre és velük szemben álló »vénekre«, meg egy alaktalan masszaként hömpölygő tömegre".

70 Ez a kérdés nem egyszerűen csak a jelen perspektívájából, hanem a költői pálya egészéből visszatekintve következik. 3.2. A konkrét társadalmi kontextusból kiemelő transzgresszív funkció, amely egyébként a líra legjellegzetesebb sajátosságának tűnik,

71 a befogadás kérdésének szempontjából azért fontos, mert a líra transzepochális képességét is érinti, amennyiben nem kötődik adott, csak történetileg érvényes társadalmi diskurzushoz. Nem lehet véletlen, hogy a Nagy László költeményeit érintő kritikák épp e szociálisan értelmezett lírai személyiséggel, lírai világképpel kapcsolatban fogalmazták meg kételyeiket. Tamás Attila az 1986-os konferenciához fűzött megjegyzéseiben arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos lenne átgondolni, vajon még ma is azok a versek tűnnek-e „korszerűnek", amit megjelenésükkor, az akkori életszituáció szorításában annak láttunk, s az utolsó korszak néhány töprengő, vívódó versére (Arany úr, az Őszikék meg én, Feltárt idill) hívja fel a figyelmet. A fentiek alapján magam is úgy látom, érdemes lenne innét, az utolsó korszak felől újraolvasni Nagy László verseit. Mert igaz ugyan, hogy a kor kulturális szisztémája másságának a feltárása után érteni véljük e költészet által nyitott világ különösségét. S igaz lehet a Pannenberg által hangoztatott igény is, hogy a megértés során „a jelentől való eltérésben kell megragadni az egykori szituációt, melyre a szöveg vonatkozik, s az egykorit csak e különbözőségében vonatkoztathatjuk a jelenre", hisz horizontösszeolvadás csak úgy lehetséges, ha „a szöveg egykori szituációjának és a jelennek a történelmi összefüggésére kérdezünk", vagyis az egyetemes történelmi öszszefüggés közvetíthet csak e folyamatban,

72 de nem tekinthetünk el attól, hogy esztétikailag formált szövegekről van szó. S ezek bár a történeti megértés számára is megnyílhatnak, de leginkább az esztétikai igényű megértésben őrizhetik meg különösségüket. A történeti másság elismerése mellett sem tekinthetünk el tehát attól a kérdéstől, vajon képesek-e ma is esztétikai élvezetet nyújtani számunkra Nagy László versei. S végül talán arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy a kultúra inkább mérlegelő beállítódást kíván, vagyis az értékelést olyan műveletnek kell tekinteni, amely nemcsak egy adott értelmezői közösség elvárásait elégíti ki, de élvezi ugyanezen kultúra más értelmezői közösségeinek is a hozzájárulását. Enélkül a szembesítés nélkül értékelésünk és értelmezésünk „üres beszéd" marad, hisz, ahelyett hogy a beszéd interszubjektív világára bízná, hogy megszülessen az igazság, előzetesen már mindjárt úgy véli, hogy megértett valamit.

73 68 Kis Pintér, i. m. 211. 69 Görömbei András: Megjegyzések egy pamflethez. Tiszatáj, 1989. 12. 70 Tamás, i. m. 76. 71 Stierle, i. m. 72 Wolfliart Pannenberg: „Hermeneutika és egyetemes történelem", In: Filozófiai hermeneutika (szerk.: Csikós Ella, Lakatos László, vál.: Bacsó Béla), Bp., 1990. 73 Manfred Fran: „A nyelv uralhatóságának határai, Literatura, 1991. 4. 358. 437